2024, december20, péntek
KezdőlapMagyarországMáshol a falu bolondja, de nálunk miniszter

Máshol a falu bolondja, de nálunk miniszter

-

Volt ma is politikai bohózat, tudják a kormányinfó nevezetű, amint az alábbi videón meg lehet tekinteni. A rókamosolyú, cseppet sem hülye, inkább sunyi és aljas Lázár is adta az ívet, mivel az egykori táskahordozó már eléggé megedződött és egészen mesteri szintre fejlesztette a cinizmust két órában. Egyebek között szóba került az is, hogy Kósa Lajosból előfordulhat, hogy miniszter lesz. A Fidesz frakcióvezetőjének távozásáról máskülönben a 24.hu írt csütörtökön.

atv.hu

ATV Live: Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán, kormányszóvívő sajtótájékoztatót tart.

Kósa későbbi, a HVG.hu oldalnak adott nyilatkozata szerint Orbán Viktor a Modern Városok Program megvalósításának felügyeletére kérte fel, de nem kormánybiztosként, hanem tárca nélküli miniszterként látja el majd a tisztséget. Ha valaki lát Budapesten kívül, amit EU-pénzen kipofoztak, egyetlen modern várost Magyarországon, az szóljon!

Addig is az elaprózódott ellenzék aktív együttműködésével (akik szinte kivétel nélkül a Fidesz fiókpártjaiként működnek) „élvezhetjük” a kormány „szeretetét” és „törődését”, amíg a Fidesz-KDNP pedig eszelősen a hatalomba kapaszkodik. Erről már sokat írtunk, éppen ezért térjünk vissza inkább Lajosunkra!

Mint, ahogy azt tudjuk Laller a sok hülyesége mellett a tuszik és a hutuk és a ruandai népirtás nagy szakértője. Valamint a kupakolás doktora és nemsokára a kormány egyik pincesötét és egyben földbuta tárca nélküli minisztere is.

Kinevezése nagy valószínűséggel annyit takar, hogy Orbán körbejárta a megyei jogú városokat, miközben 3400 milliárd forint értékű fejlesztési csomagot ígért nekik, így megbízta Kósát, ő felügyelje a fenti célra szánt pénzek jelentős hányadának lenyúlását a Modern Városok Program keretein belül. Fáradtság vagy beletörődés a részünkről, de végül is nem tök mindegy, hogy ez a címeres ökör milyen pozícióban mondja a borzalmas kreténségeit?

Máskülönben meg teljesen megdöbbentünk, hogy Lázár harsány röhögés nélkül bírta azt  mondani (még Kósa sajtónyilatkozata előtt), hogy „Kósa Lajos kiváló frakcióvezető, ahogy kiváló polgármester is volt. Ha Orbán Viktor a választás előtt, vagy a választás után arra kéri Kósa Lajost, hogy legyen a kormány tagja, azt én jó döntésnek tartanám. Nagy tisztelője vagyok Kósa Lajosnak.” Bruhahaha.

Mondjuk furcsa ország Magyarország, mert jelenleg az oktatásnak és az egészségügynek nincs minisztere. Nem mintha Laller alkalmas lenne bármelyikre is. Meg ugye ügyelni kell a látszatra is, hiszen „jól halad” a bürokrácia csökkentése is. Így a végére csak egyetlen kérdésünk maradt, Németh Sziszi mikor kap tárcát? Már ő is megszolgált érte, esze meg a többieknek sincs.







SourceHVG
Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések