Komoly dolog egy idegen ország első emberét fogadni, s minél kevésbé demokratikus országból érkezik, annál nagyobb biztonsági intézkedéseket kell foganatosítani a személyi védelme érdekében. Jómagunk láttuk már elnökök, miniszterelnökök, királyok és királynők hivatalos érkezését különböző európai országokban. Tény, a konvojuk mozgása okoz némi fennakadást a vendéglátó város életében, a rendőrség esetleg 15-20 percre megállítja a forgalmat, amíg az autóoszlop elhalad, majd utána visszaengedi a közlekedőket, és az élet megy tovább a megszokott kerékvágásban.
Láttuk már a világ egyik legvédettebb személyének, az amerikai elnöknek hivatalos látogatását egy közel-keleti országban. Ilyenkor előreküldik a páncélozott, golyóálló és számos technikai eszközzel felszerelt elnöki autóját, elkísérik saját biztonsági emberei és a biztosítási feladatokban részt vesz a fogadó ország biztonsági szolgálata is. Arra minden normális országban ügyelnek, hogy aránytalanul ne nehezítsék a városlakók életét a hivatalos látogatás miatt. A fontos ember aktuális tartózkodási helyétől pár száz méterre már nem is érzékelhető, hogy éppen jelentős esemény folyik. A budai Várat újonnan elfoglaló – nem török –, hanem felcsúti nemzetvezető, azonban úgy gondolta: a budapestiek érezzék minden porcikájukban, milyen kulcsfontosságú találkozó zajlik.
2019. november 7-én, Magyarországon, már kevesen tudnak a Téli Palota ostromáról, és nem ünnep a Nagy Októberi Forradalom. Az egykori jeles nap új értelmet nyert: a felcsúti nemzetvezető egyik legkedvesebb barátját, az önpuccsot rendező, értelmiséget bebörtönző, újságírókat üldöző, genocídiummal vádolt és a saját népe ellen vegyi fegyvert bevető török diktátort látta vendégül Budapesten.
A vizitet óriási előkészület és készültség előzte meg. Már előző nap kiürítették az érintett kerületeket (!), a repülőtérről bevezető utat, a belvárosban autók sem parkolhattak, az Andrássy út olyan kihalt volt, mintha kijárási tilalom lett volna, még egy hangyának sem volt esélye besétálni és veszélybe sodorni a török zsarnok életét. A szemetesládákat leszerelték, a csatornafedeleket lehegesztették, a tömegközlekedés gyakorlatilag leállt a város nagy részében, s bár a metró használatára buzdítottak, volt olyan megálló, ahonnan nem engedték fel az utasokat az utcára.
Tumultuózus jelenetek alakultak ki a szabad mozgásukban korlátozott, feldühödött emberek és a vidékről felrendelt rendőrök között, ez utóbbiak – helyismeret hiányában – sokszor azt sem tudták, hol vannak, így még útmutatást sem tudtak adni. Az érintett utcákban lakók nem mehettek haza, akik otthonról szerettek volna elmenni, nem léphettek ki a házukból. Színházak lemondták az előadást, vagy megtartották, de fél ház előtt, mert a nézők nem jutottak időben oda.
Pirkadatra már tökéletesen kialakult a rendőrség által „biztosított” káosz a közel kétmilliós magyar fővárosban. Koradélután a hangulatot tovább fokozta az a néhány ezerfős tüntetés, akik a kurdok mellett és a török hadúr ellen tiltakozva vonultak Pestről Budára, de ők nem jelentettek volna semmilyen akadályt, ha a rendőrség nem gátolja őket is a mozgásukban.
Megkönnyebbülés még estére sem jött, mivel a török önkényúr akkor ment ellenőrizni, hogy megvan-e Gül baba türbéje a II. kerületben, amit legutóbbi látogatásakor – tavaly – felavatott. Allahnak hála, megvolt.
A fent vázolt felesleges és értelmetlen túlbiztosításból két következtetés vonható le. Az első az amatőrizmus, amit azonnal el kell vetnünk, hiszen a felcsúti nemzetvezető sokéves tapasztalattal és rutinnal rendelkező erőszakszervezeteiről és magánhadseregéről még feltételezni sem mernénk hozzá nem értést.
A második, kézenfekvő következtetés: az üzenet. A november 7-ére gondosan kitervelt és megrendezett káosz nem volt más, mint a felcsúti nemzetvezető erődemonstrációja, ami nem is annyira a szívének oly’ kedves, muzulmán cimborájának szólt, hanem a magyaroknak, a budapestieknek: féljetek! Nézzétek, mire vagyok képes! Ha kell, megbénítom az egész fővárost!
Nem tudjuk, mi munkálkodott erősebben a három-négyórás késéssel hazaérkező budapestiekben; a harag vagy a félelem?
Amennyiben az előbbi, mégiscsak mindenki jobban járna, ha a következő diktátor csúcstalálkozót otthonos, családias környezetben, Felcsúton rendeznék.
