Hiába hepciáskodott Orbán, feleslegesen szavaztatta előtte a magyar parlamentet, nagyon kisfiúnak bizonyult ő az EU-csúcson. Nem merte megvétózni az EU hétéves költségvetését, annak ellenére sem, hogy az EU semmit nem teljesített abból, amit kötelező érvénnyel megszavaztatott magának a magyar parlamentben. Ez azt is jelenti, hogy Orbán nevetségessé tette magát, mert nem tartotta be az általa megszavaztatott parlamenti határozatot, ahogy ő szereti mondani: a magyar emberek akaratát. Igaz, hogy az sem a magyar nép akarata volt, hanem kizárólag az övé, de ezúttal is kiderült, hogy semmit nem számít Magyarországon a parlament, Orbán azt csinál, amit akar.
Orbán azért szenvedett vereséget, mert önmaga csapdájába került: nem tudta, hogy a jogállamiságot ezúttal jónak vagy rossznak mondja. Orbán ugyanis tagadja a jogállamiságot, de ezt az Európai Unió plénumán nem tehette meg. Ezért úgy beszélt, mint akinek fontos a jogállamiság, egyetért azzal, hogy a jogállamiságot mindenki tartsa tiszteletben. Ezzel azonban kihúzta saját érvelése alól a talajt, hogy ne kössék a jogállamisághoz az uniós pénzeket. Mert ha a jogállamiság fontos, akkor milyen kifogása lehet ellene. Orbán még odáig is elment nagy buzgalmában és megfelelési kényszerében (élvezve a nagyok közt való forgolódást), hogy kijelentette: aki nem tartja be a jogállamiságot, azt nem szankcionálni kell, hanem kizárni az Európai Unióból. Orbán Viktor ezzel az Amerikai Népszava álláspontjára helyezkedett, az Amerikai Népszava pedig üdvözli, hogy Orbán Viktor is magáévá tette ezt az alapelvet.
Amikor ez elhangzott Orbán szájából, akkor kellett volna az EU vezetőinek azonnal kezdeményeznie, hogy Orbán Viktor javaslatát fogadják el az EU intézményei, vegyék be az uniós szerződésbe, és mostantól szerezzenek érvényt Orbán Viktor javaslatának. Még utólag sem lenne késő, ha erre hivatkozva, akár Orbán-törvénynek nevezve benyújtanának egy ilyen javaslatot. Orbán a tőle származó és róla elnevezett törvényjavaslatot talán csak nem utasítaná el. Komikus volt, hogy amikor Orbán nem győzte a jogállamiságot dicsérni, magasztalni, még próbálkozott azzal, hogy a jogállamiság ne legyen feltétele az uniós pénzek kifizetésének. Ez annyira megalapozatlan, nevetséges, erőtlen érvelés volt, miközben mindenki tudta, hogy mi áll mögötte, hogy az EU-csúcson erről nem is zajlott jelentős vita. A vita a keretösszegekről és az elosztás módjáról szólt, amibe Orbánnak a legkisebb beleszólása sem volt.
Ennek ellenére Móricka mindig úgy adja elő magát, mintha ő irányítana mindent, „meg kell állapodnunk”, „el kell intéznünk” mondta, még a focimeccs sem olyan fontos (jellemző, hogy ez egyáltalán eszébe jut), mintha bármi köze lett volna Európa következő hétéves költségvetésének, a kontinens nagy és erős országainak jövőjét meghatározó döntéseinek alakulásához. Ezért Orbán egy perc alatt felejtette el, hogy a magyar parlamenttel megszavaztatta, milyen feltételekkel fogadhatja el az uniós költségvetést. Amint megszimatolta, hogy itt nála nagyobbak osztják a lapokat, és hatalmas tétek forognak kockán, amihez neki lövése sincs, szóba sem került semmiféle vétó. A nála sokkal nagyobb tekintéllyel és hatalommal bíró uniós vezetőket túllicitálva beszélt a jogállamiság fontosságáról, miközben mindenki tudja róla, hogy a jogállamiságot már régen felszámolta Magyarországon. Csak a holland miniszterelnökkel merészelt szemtelenkedni, mert ő a többieknél is nyíltabban képviselte antifasiszta orbánellenes álláspontját, és kockázat nélkül huzigálhatta a bajuszát.
Az Európai Unió egy nagy lépést tett afelé, hogy végre történjen valami. Még akkor is, ha az uniós pénzek kifizetésének feltételéül szabott jogállamiság követelményét nem túl konkrétan fogalmazták meg a költségvetésben, de ráér annak tartalmi kidolgozása, ez nem feltétlenül a költségvetés feladata. A lényeg, hogy bekerült a jogállamiság követelménye. Mostantól az uniós pénzek kifizetése a jogállamisághoz köthető. Az a nevetséges követelése Mórickának Felcsútról, hogy az Unió vessen véget a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni 7-es cikkely szerinti eljárásnak, még csak szóba sem került. Ennek a döntésnek azonban akkor van jelentősége, ha az EU valóban tételesen kidolgozza és elfogadja a jogállami követelményeket, amelyek alapján felelősségre vonást kezdeményezhet, és nem lesz vita tárgya többé az, hogy mit tekintünk jogállamiságnak és mi fér abba bele. Nem olyan bonyolult megfogalmazni a hatalmi ágak szétválasztását, a sajtó szabadságát és függetlenségét, a szabad, egyenlő és tisztességes választások kritériumait, a civil élet, az oktatás, a kultúra szabadságát és önállóságát, az önkormányzatiságot, a független igazságszolgáltatást.
Orbánnak komoly vereséggel végződött az EU-csúcs, semmit nem tudott elérni, és boldog lehet azért, hogy a Magyarországnak adandó uniós pénzeket egyelőre nem vágták meg, ezért az Orbán-család strómanok útján történő lopása, gazdagodása, a diktatúra finanszírozása a következő hét évre is biztosított. Legalábbis, amíg a jogállamiság követelményét nem kezdik el érvényesíteni. Orbán a fontoskodáson kívül semmire nem volt képes. Gyáva volt a vétóhoz, megijedt a nagyok asztalánál és nem mert beleszólni a nagyok játékába. Nem merte megkockáztatni, hogy Európa működését veszélyeztesse azért, hogy a pitiáner rablóbandája érdekeit elővezesse. Ez nem akadályozza abban, hogy úgy térjen haza a tárgyalásról, mint egy győztes hadvezér, aki azt mond a távoli csatáról, amit akar. Mintha mindent ő mozgatott volna, mintha mindent ő intézett volna el, mintha a lábai előtt hevert volna Európa és mintha minden úgy történt volna, ahogyan ő akarta. Magyarországon pedig ezt elhiszik és ámulva hallgatják az alattvalók. De ne feledjük a híres dakota közmondást: villamos alatt fekvő ember mosolya soha nem őszinte.
Az Európai Unió vezetői okosan fogalmazták meg a jogállamiság követelményeit, amivel mattot adtak Orbánnak és keresztényfasiszta lengyel szövetségesének, miközben az ajtót nyitva hagyták a legkeményebb jogállami követelmények előtt is. Ha következetesen végigviszik a szándékukat, Orbán még kisebb törpévé zsugorodhat, mert az Unió pénze nélkül Magyarország hónapok alatt összeomlana és az ő hatalmának pillanatok alatt vége lenne. Az EU megértette végre azt, hogy Orbán nem kekeckedhet velük, mert nem ő diktál. Nem az EU függ Orbántól, hanem fordítva. Ez nem jelenti azt, hogy Orbán egy percig is azt gondolná, hogy Magyarországon visszaállítja a jogállamiságot, de ha bizonyos kérdések ügyében nem enged, súlyos anyagi veszteségeket szenvedhet el, amiket nem tud máshonnan pótolni.
Orbán eljátszhatja a győztest, hazudozhat, megtévesztheti a lakájmédia infúzióján tartott magyarokat, de minden területen óriási vereséget szenvedett. Egyetlen követelése sem teljesült, a magyar parlament által megszavazott feltételeket nem is merte képviselni, amiért az ellenzéknek keményen számon kellene kérnie a parlamentben: ha született egy parlamenti határozat, hogy merészelte megtenni, hogy nem azt képviselte? Ezúttal is kiderült, hogy Orbán egy olyan felhő, amelyben nincs eső: Móricka csak a saját szemétdombján valaki. A magyarok pedig megint érezhetik, mennyire kínos olyan ország polgárának lenni, amelynek Orbán Viktor a vezetője. Úgy tekint rá Európa, mint jó apa a hülye fiára.
