Lapunk egyik évekkel ezelőtti számában Ungvári Tamás kollégám „Valahol Európában” című írásában korszakalkotón kiváló magyarországi nagyságok nevét és teljesítményét idézte emlékezetbe. Egyik részletében fölbukkan Anna Seghers német írónő neve is, de csak azzal kapcsolatban, hogy magyar férje volt, Radványi László, rokona Polányi Mihály édesanyjának. Kár volna, ha végérvényes feledésbe merülne, hogy ehhez az írónőhöz fűződik 1956 októberének az a bizarr epizódja, amelynek azonban inkább a volt kelet-német diktatúra krónikájában lenne a helye, ha ugyan ilyen „krónika” hűséges feldolgozásáról egyáltalán beszélni lehetne. Anna Seghers 1928 óta tagja volt a német kommunita pártnak, 1933-ban emigrált és 1947-ben Mexikóból tért haza Németország keleti szektorába. Röviddel később már ő volt a Német Demokratikus Köztársaság (Honecker sebes kiejtésében „Demokrásche Replik”) írószövetségének elnöknője és az is maradt 1978-ig. Két évvel később, 80 esztendős korában elhunyt. Termékeny írónő volt, oeuvre-jén számos regénnyel, de amikor arról értesültem, hogy az egyiket Rákosi Mátyásnak ajánlotta, hálából azért a szívélyes fogadtatásért, amelyben őt és férjét budapesti látogatásuk alkalmával részesítette, megszűnt az érdeklődésem. Láttam azonban az amerikai televízióban valamikor a 6o-as években „A hetedik kereszt” című hallatlanul izgalmas filmet, amely 1944-ben az ő regényéből készült, de nem a Szovjetúnióban, hanem Amerikában. Fred Zinnemann rendezte, Spencer Tracy a főszereplője. A film arról szól, hogy a náci megsemmisítő táborból hét fogolynak sikerül megszökni. A tábor parancsnoka fölállít hét keresztet, amelyek mindegyikén kivégezni szándékozik egy-egy elfogott szökevényt. Hat kereszten beteljesül az áldozatok tragédiája. De nem a hetediké, akit a felejthetetlen Spencer Tracy alakított. A film egyik epizódszereplője volt Steven Geray, senki más, mint az a Gyergyai István, aki Kuhn Magdával együtt hajdan a magyar közönség kedvenc színészházaspárja volt, mind filmen, mind színpadon. Amerikába emigráltak, ahol Kuhn Magda rövidesen meghalt. Gyergyait, mint Geray-t „A hetedik kereszt”-ben láttam viszont. Egy berlini orvost alakított, aki maga is életveszéllyel dacolva, segélyben részesíti a sebesült Tracyt. Mellékes motívum, de hadd térjen vissza pillanatra az emlékezetbe a rég elfeledett Gyergyai Kuhn Magda színész-házaspár neve is.
A tervezettnél hosszabb bevezető után térjünk rá az említett bizarr epizódra, amely közvetett módon a magyar forradalomhoz tartozik, még akkor is, ha színhelye Kelet-Berlin volt, és szereplői – közöttük az is, akit a börtönbe sodort – németek voltak. Menjünk sorjában.
1956 október 26-ának reggelén Anna Seghers telefonon hívta Walter Jankát, az „Aufbau” kiadóvállalat igazgatóját. Jankáról tudni kell, hogy a Nemzetközi Brigád kötelékében harcolt a spanyol polgárháborúban, három esztendőt töltött francia fogoly-táborokban, kalandos úton eljutott Mexikóba, ahol megalapította az „El Libro Libre” kiadóvállalatot, amely (többek között) Anna Seghers, Egon Erwin Kisch és Heinrich Mann könyveit jelentette meg. 1947-ben hazatért Németország keleti övezetébe, először a DEFA-filmgyár vezérigazgatójának nevezték ki, majd az „Aufbau-Verlag” élére, amely a legjelentősebb kelet-német kiadóvállalatnak számított. Ott jelentek meg Thomas és Heinrich Mann, Lion Feuchtwanger, Johannes R. Becher, a későbbi kultuszminiszter, megint csak Anna Seghers, Arnold Zweig és az olyan marxista filozófusok könyvei, mint Ernst Bloch és Lukács György. Ez utóbbi miatt keződött el Walther Janka kálváriája.
Tehát az a kora reggeli telefonhívás. A kelet-német írószövetség elnöknője arra kérte Walter Jankát, hogy sürgős ügyben azonnal keresse föl. Miután Janka az óhajnak eleget tett, a leghevesebb izgalom közepette találta a hölgyet. Nem kevesebbet követelt tőle, mint azt, hogy azonnal utazzék Budapestre, és mentse ki az ellenforradalmárok karmai közül Lukács Györgyöt, ez neki, mint az Aufbau vezetőjének erkölcsi kötelessége. Walter Jankát a követelés meglepte, de ellentmondásra nem volt lehetősége, Seghers ugyanis már mindent megbeszélt Becherrel, a kultuszminiszterrel. Janka útja tehát egyenesen Becherhez vezetett, aki a Costa-Gavras filmjeit túlszárnyaló szöktetési szüzsével fogadta. A miniszter sofőrje viszi magával nyugat-berlini rendszámmal ellátott vadonatúj Mercedesen Nyugat-Berlinbe, onnan Bécsbe. Íme, egy kötegnyi dollár, a sofőrnél több is lesz, ha Lukács szabadításáért a korrupt ellenforradalmárokat meg kell vesztegetni. Vízumra Jankának ne legyen gondja, az osztrák, de a jugoszláv is, ha Lukácsot arrafelé kell menekíteni, holnap reggelre készen áll. Legkésőbb Jankának akkor kell indulnia. Lukács György életéről van szó! A romantikus politkrimi tervet azonban Walter Ulbricht, a „Demokásche Replik” akkori elnöke azzal, hogy ez „a szovjet elvtársak dolga, akik Magyarországon vannak és tudják, hogy mi a teendő, a beavatkozás a mi részünkről megengedhetetlen”, még aznap este megtiltotta. Anna Seghers fölháborodása nem ismert határt, de persze csak négyszemközt, ( „Ulbricht sohasem szenvedhette Lukácsot”), füstölgött. Őnála csak Bertolt Brecht özvegye, Helene Weigel volt fölháborodottabb. Arra buzdította Jankát, hogy léptesse sztrájkba kiadóvállalatának személyzetét, Brecht is így akarta volna. Az elégedetlenség az írók és művészek körében napról-napra növekszik. Janka azonban ennek a kívánságnak ellenállt.
Ama „napról-napra” váltakozó események során azonban történt valami, ami meglephette volna Anna Seghers-t, ha az elmúlt évtizedek nem teszik ellenállóvá mindenfajta meglepetéssel szemben. Lukács György belépett Nagy Imre kormányába és elvállalta abban a művelődési miniszter pozícióját. November 4-én a szovjet hadsereg vérbe fojtja a magyar forradalmat. Nagy Imre és társai rövid időre menedéket kapnak a jugoszláv követségen, ahonnan kilépve szovjet haramiák elfogják és elhurcolják őket. Közöttük Lukács Györgyöt is. Romániai száműzetés következik. Míg a kelet-német diktatúra urai föllélegeznek, fejük felől elmúlt a veszély, más fejek fölött viszont komor felhők gyülekeznek. Hiszen most már merőben más megvilágításba kerül az Aufbau kiadóvállalat vezetőinek szerepe. Cinkosságot terveztek az ellenforradalmár Lukács Györggyel! A „Stasi” azonban a cselszövés első pillantától kezdve résen állt. Az események most már gyors iramban peregnek. Házkutatás az Aufbau-kiadóvállalat székházában, a Lukács György és az Aufbau közötti levelezést elkobozzák és elszállítják. A vállalat Harich nevű főmunkatársát letartóztatják. Walter Janka akkor még szabadlábon van, felrohan Becher kultuszminiszterhez, megtudni, mi történik és miért? Becher azzal fogadja, hogy fölolvassa neki készülő versét. Ez a müncheni születésű, a nácik elől Szovjetúnióba emigrált költő, aki mindaddig bátran küzdött (az emigrációból) a hitleri hatalom ellen, amíg az azt leveváltó diktatúrának nem lett ő is haszonélvezője, reszkető kezeit mosta. Madj utánanéz. Majd földeríti. Tévedés lesz a dologban. De nem volt tévedés. 1956 december 6-án Walter Jankát letartóztatták. 1957 júliusában a tárgyalásán Melsheim fő-államügyész így dörgött:
„Lukács György, a magyarországi ellenforradalom szellemi atyja, egy nagytőkés fia, aki kezdettől fogva az imperialisták ügynöke volt a nemzetközi munkásmozgalomban, csakis azért furakodott be oda, hogy annak soraiban folytathassa ellene gyalázatos aknamunkáját. Ezt az áruló Lukácsot akarta az első német munkás- és parasztállamnak a vádlottak padján ülő Janka nevű ellensége, aki csakúgy, mint Lukács, kommunistának álcázta magát, Berlinbe csempészni, hogy szellemi inspirátora legyen a Német Demikratikus Köztársaság rendjére törő ellenforradalomnak..!”
Vajon kik ültek a tárgyalás közönségének soraiban? Anna Seghers és mellette Brecht özvegye, Helene Weigel, aki akkor a „Courage mama” címszerepben aratott estéről estére sikert. A két hölgynek a szempillája sem rezdült. Sugárzott belőlük az egyetértés. Felvonultak a vád tanúi, közöttük a kiadóvállalat néhány munkatársa is. Igen, hallottak egy olyan tervről, hogy Janka Berlinbe csempészi Lukácsot. Végrehajtásához már minden felkészülés megtörtént. A gyalázatos konspirációt Ulbricht elvtárs ébersége akadályozta meg.
Az ítélet: öt esztendei börtön szigorított magánzárkával. Johannes Becher a párt politikai bizottságának ülésén lehajtott fejjel mondotta: „Mélységesen sajnálom, hogy hagytam magam Jankától megtéveszteni és nem léptem föl vele szemben már sokkal korábban.”
Walter Janka 1960 december 23-án szabadult, elsősorban Katja Mann, Thomas Mann özvegyének köszönhetően, aki minden összeköttetését igénybe vette az érdekében. Betegen, összetörten lépett ki az állambiztonsági hatóság bautzen-i hírhedt fegyintézetének kapuján. A szigorított magánzárka hányattatásait nem sokkal élte túl. Úgy tűnik, végül övé lett az a hetedik kereszt…
