Míg Európában és a világ számos országában az etnikai nyilvántartás emberi jogokat sért, Amerikában sok szempontból elengedhetetlen és hasznos. Amerikában a rasszizmus és a faji megkülönböztetés hívei támogatják, hogy ne tartsák nyilván az etnikai hovatartozást, ne legyen semmi megkülönböztetés, miközben ez a rasszizmus leplezésére szolgál.
Más szempontok miatt is a faji és az etnikai hovatartozás nyilvántartása nagyon fontos és hasznos, esetenként életet menthet. Európában az uralkodó felfogás az, hogy mindenkinek az egyenlőségét azzal biztosítják és nyilvánítják ki, hogy nem tartják nyilván a származási adatait, a faji adatokat, a bőrszínt, ezzel is kifejezve az egyenlőséget.
Amerikában ez történelmileg másképp alakult, és a fajra, származásra lebontott adatokat azok tartják leginkább fontosnak, akiket ez érint, míg az elmúlt időszakban a rasszizmus álcája lett az a felfogás, amely eltörölné ezeket a nyilvántartásokat, mintha azzal eltörölné a diszkriminációt és a hátrányos megkülönböztetést is. Ennek az ellentéte az igaz, hogy a rasszizmus. az egyenlőtlenség és a jogfosztás ezzel csak láthatatlanná válna.
Éppen ez a szándéka a fehér többség azon képviselőinek, akik ezt szorgalmazzák, míg a faji, származási, más bőrszínű kisebbségek ragaszkodnak ahhoz, hogy nyilvántartsák az erre vonatkozó adataikat. Olyannyira, hogy legújabb előrelépésnek azt tartják, hogy az eddig nem megkülönböztetett kisebbségeket is külön jelöljék meg. Az adatgyűjtésre vonatkozó szabványok 1997 óta nem változtak, most visoznt igen.
Óriási lépésként értékelik az érintettek, hogy az Office of Management and Budget új adatgyűjtési szabványokat jelentett be, amelyeket a Census Bureau és más szövetségi ügynökségek hajtanak végre. Az átsorolás változásai lehetővé teszik a közel-keletiek és az észak-afrikaiak faji kategóriaként való azonosítását, amely lépésért ezek a közösségek már évek óta küzdenek.
Ebben is látszik a különbség, hogy míg Európában vagy Magyarországon hatalmas tiltakozás lenne, ha nyilvántartanák az emberek faji és származási adatait, mert azok alapján korábban népirtások voltak. Amerikában azonban ez az egyenlő feltételekhez való jutás egyik legfontosabb alapja, amellett egészségügyi szempontból is nélkülözhetetlen. Egyes betegségek és gyógyszerek egészen másképp hatnak a különböző helyekről való emberekre.
Az új szabványok – amelyeket 5 éven keresztül vezetnek be – megkövetelik, hogy a szövetségi ügynökségek egy kombinált kérdést használjanak a fajra és az etnikai hovatartozásra. A válaszadók több lehetőséget is választhatnak az azonosítás módjára. A jogvédők szerint a részletes adatok a szövetségi alapok elosztásának meghatározásában is segítenek, és hatással lehetnek az újraelosztásra.
Amikor megpróbálják ezeket az adatokat elfedni, akkor eltüntetik a szem elől, micsoda különbségek vannak a pozíciók, a lehetőségek, a fejlesztések és a jogok elosztásában a különféle színes bőrűek és származásúak hátrányára. Ez még a választásokon is látható, a déli államokban ennek leple alatt vezették be a legtöbb korlátozást, hogy a feketék ne tudjanak élni a választójogukkal, illetve átrajzoltak válaszási körzeteket a hátrányukra.
„Ami demokráciánk egészségét és életképességét illeti, egyszerűen olyan rendszerekkel kell rendelkeznünk, amelyek számítanak sokszínű lakosságunk megélt tapasztalataira. És ez az oka annak, hogy ez az idő pillanata sok szempontból faji elszámolás ebben az országban” – mondta Dr. Gail Christopher, a National Collaborative for Health Equity ügyvezető igazgatója és a Robert Wood Johnson Alapítvány közegészségügyi átalakításáért felelős nemzeti bizottságának igazgatója az EMS sajtótájékoztatóján.
Az adatgyűjtésben végrehajtott változtatások megpróbálják kezelni az Egyesült Államok számos rendszerébe beágyazott strukturális rasszizmust, beleértve az egészségügyi ellátást is, mondta Christopher. „Ez az első lépés abban a tekintetben, hogy mit kell tennünk adatrendszereink átalakítása és adataink lebontása érdekében, hogy azok pontosabban ábrázolják sokszínű közösségeinket.”
Tina Kauh, az RWJF kutatási-értékelési-tanulási egységének vezető programtisztje beszélt koreai amerikai szüleiről, akik az 1970-es években vándoroltak be az Egyesült Államokba, és egy sarokbolt tulajdonosai voltak Philadelphiában, Pennsylvaniában. „14 vagy 15 órát dolgoztak, a hét minden napján. A jól ismert kisebbségi minta-mítosz azt állítja, hogy az olyan emberek, mint a szüleim, azért boldogulnak, mert olyan kemény munkások voltak. De saját bőrömön tapasztaltam, hogy az előttük álló kihívások milyen hatással vannak társadalmi, érzelmi és fizikai egészségükre és jólétükre és még a gyerekeikre is.”
Bár az ázsiai amerikaiak jelenleg a lakosság 6%-át teszik ki, a National Institute of Health finanszírozásának kevesebb mint 1%-a kerül hozzájuk. „Az OMB által a közelmúltban végrehajtott változtatásokkal izgalmas lehetőségünk nyílik arra, hogy javítsuk a faji és etnikai hovatartozásra vonatkozó adatok gyűjtését, elemzését, jelentését és terjesztését az egészségügyi egyenlőség előmozdítása érdekében. Ez egy kulcsfontosságú lépés, amely jobban tükrözi a nemzet sokszínűségét, és az erőforrások igazságosabb elosztásához vezet” – mondta Kauh. Remélte, hogy az új szabványokat a szövetségi kormányon kívüli állami és magánügynökségek is elfogadják.
A haiti anyától és egy indiai apától született Meeta Anand, a The Leadership Conference Education Fund Census and Data Equity vezető programigazgatója, felnőttkorában nem volt képes kitölteni az űrlapokat: „Nem volt olyan, hogy több választás. Nem volt lehetőség arra, hogy igazán tükrözzem, ki vagyok. Így hát abban a híres „másik” dobozban lógtam.” Mert vannak, akiknek szülei különböző etnikai kisebbségből származnak. Akkor ők kik?
