Az eddig sem volt kérdés, hogy Donald Trump keresi a lehetőséget, hogy leszámolhasson a politikai ellenfeleivel, amelynek sikerét részben a demokratikus vezetésű városok katonai megszállásával igyekszik kiprovokálni. Erre a Charlie Kirk elleni gyilkosság teremtette meg számára a lehetőséget, amely alkalmat kínál minden kritika és kritikus félreállítására.
A jelek szerint ennél is többről van szó. Trump retorikája, amelyben a „radikális baloldalt” teszi felelőssé a szélsőjobboldali aktivista és Trump-támogató influenszer haláláért, egyre inkább olyan irányt vesz, hogy Trump erre hivatkozva legitimnek tekinti a neki nem tetsző baloldali személyek, szervezetek és közösségek üldözését, politikai likvidálását.
Ebben az sem befolyásolja, hogy reményeivel ellentétben az elkövető nem demokrata és nem baloldali beállítottságú személy volt. Trumpot ilyen „apróságok” soha nem érdekelték. Az egyre erősebb retorika és gyűlöletpropaganda azt helyezte kilátásba, hogy amit úgy ítél, hogy motivációja, előidézője lehetett a gyilkosságnak, azt üldözi, betiltja és megfojtja.
Függetlenül attól, hogy annak valóban volt-e bármi szerepe a konkrét gyilkosságot illetően. Trump nem csupán a baloldallal szembeni uszításra és propagandára, hanem a velük való politikai (esetenként fizikai) leszámolásra készül felhasználni a Kirk elleni gyilkosságot. Ezt a lehetőséget már tényként kezdte tárgyalni az amerikai sajtó.
Trump politikai alapon különbséget tesz az áldozatok között. Nemrégiben történt egy másik politikai gyilkosság, amikor egy ugyancsak magányos merénylő megölte Melissa Hortmant, a volt minnesotai képviselőházi elnököt. A demokrata párti minnesotai képviselőházi elnök megölése alig érte el Trump ingerküszöbét. Kirk meggyilkolását nemzeti tragédiává tette.
Kegyeletből nem tette szóvá senki, de bármennyire tragikus egy fiatal, kétgyermekes apa, politikai influenszer borzalmas meggyilkolása, hivatalosan nem járna az amerikai zászló félárbócra engedése és a többi külsőség, miközben egy képviselőházi elnök meggyilkolása semmi reakciót nem váltott ki. Trump a minnesotai demokrata kormányzót sem hívta fel.
Trump hasonló különbséget tett a Fox News műsorában a radikális jobboldal és a radikális baloldal között. A széslőjobboldaliak szerinte csak azt akarják, hogy ne legyen bűnözés, a határon ne jöjjenek be bűnözők, velük nincs semmi baj. A baloldal a „probléma”. Miközben a baloldalt vádolja uszítással, ő nevezi őket „féregnek”, „gonosznak”.
Trump a demokrata politikus meggyilkolásáért a politikust, a demokratákat tette felelőssé, mint aki maga idézte elő a tevékenységével a meggyilkolását. Az sem zavarta, hogy ennek az elkövetőnek listája volt a meggyilkolandó demokrata politikusokról, elsősorban azokról, akik az abortuszjog pártján álltak. A tettes Trump-szavazó volt, de az itt nem számít.
Trump volt a legmagasabb tisztséget betöltő politikus, aki erőszakra buzdított január 6-án a Capitolium ostroma előtt. De Kirk halála után dühödt és vad beszédben a demokrata pártot és a politikai baloldalt tette felelőssé, az előtt, hogy tudni lehetett volna, ki a tettes. Ezen akkor sem változtatott, amikor kiderült, hogy a tettesnek semmi köze a demokratákhoz.
Olyan tiszteletadásban részesített egy influenszert, ami magasrangú állami vezetőknek jár. Olyan hangulatot teremtett, ami bosszúért kiált. A bosszú céltábláit pedig maga jelölte ki. Függetlenül attól, hogy semmi közük nem volt a gyilkossághoz. Trump azt a kritikát tette felelőssé, amely fasiszta, autokratikus törekvéseket fasisztának, autokratikusnak nevez.
Azon a címen akar elhallgattatni minden alkotmányos, demokratikus kritikát, diktatórikus törekvéseinek elutasítását, hogy az vezetett a Kirk elleni politikai gyilkossághoz. A diktatúra kiépítésének útjából akar elhárítani minden akadályt a gyilkosságra hivatkozva. A trumpista jobboldal máris elfogadta a baloldal kriminalizálását és minden eszközt elfogadhatónak tart a „bosszúra” és a baloldal félreállítására.
*
Trump második ciklusában ezek a fenyegetések nem szoktak folytatás nélkül maradni. Az általa felépített gyűlöletkampány következő, kilátásba helyezett állomása az lesz, hogy a gyilkosságra hivatkozva állami üldözést indít minden szókimondó, a diktatórikus törekvéseit elutasító, egyenesen kritizáló politikus, szervezet, sajtó és az egész demokrata párt ellen.
Ennek a gyűlöletkampánynak nyilván fontos szerepet szán a csalások mellett a választási kampányban, a tényekkel mit sem törődve azt sulykolja, hogy a baloldal és a demokraták ölték meg Charlie Kirk-öt. Ahogy elfogadták a hívei a legostobább választási csalásról szóló állításait (a Big Lie-t), ezt is tényként fogadják el, s ez alapján kell mindenkinek szavazni.
Addig pedig nyilvánvalóan mindenféle adminisztratív intézkedéseket tesz, hogy korlátozza a politikájára és választási győzelmére veszélyes politikusokat, szervezeteket, mozgalmakat, s az egész demokrata pártot. Elnémítson minden kritikus hangot, azt állítva, hogy az volt a felelős Kirk meggyilkolásáért. Miközben a magányos merénylőt nem ezek motiválták.
Arról szó sem esik, hogy a demokraták nem ölnek, a fegyverviselést is ellenzik. Az emúlt időszakban több erőszakos támadás ért baloldali és demokrata politikust (a pennsylvániai kormányzóra rágyújtották a házát, s ha nem tud kimenekülni, ő is meghal) ért támadás, s a támadók republikánusokhoz köthető trumpisták voltak.
A politikai leszámoláshoz ürügyet szolgáltató borzalmas gyilkosság, Charlie Kirk megölése sem kötődik a demokrata párthoz, sem a baloldalhoz. Az elkövető és családja kőkemény Trump-hívő volt. A tettes az újabb Trump-kormányzat alatt kritikussá vált, valamiért Kirk személyét különösen gyűlölte. Kirk-höz hasonlóan a fegyvertartás nagy híve volt.
A következő hetek és hónapok bizonyára Trump bosszújának és politikai leszámolásának eseményeivel zajlanak majd, s aki azt kritizálni meri, az vélhetően Charlie Kirk halálának „támogatója” lesz, s drasztikus adminisztratív intézkedésekkel nézhet szembe. Orwell sivár fantáziával rendelkezett az amerikai valósághoz képest.
Könnyen lehet, hogy a meggyilkolt fiatalember halála kapcsán jobban megrendültek a demokrata baloldal hívei, a politikai erőszak helyett a békés együttélést keresve, mint azok, akik ennek a szörnyű és elfogadhatatlan gyilkosságnak a politikai haszonélvezői, s az áldozat halálát propagandára, üldözésre és álnok politikai célokra használják fel.
