Magyar Péter az elmúlt időszakban rendszeresen szitokszóként használja az „ex-SZDSZ-es” jelzőt parlamentben, most leginkább Bóka János fideszes képviselővel szemben, aki Magyar szerint a Fidesz-frakció vezetője lehet. De a lényeget tekintve teljesen mindegy, hogy kiről van szó. A jelenség abból a szempontból érdekes, hogy Magyar Péter milyen jelentéssel és céllal használja az „ex-SZDSZ-es” jelzőt. Magyar úgy próbálja politikai ellenfeleit hitelteleníteni, hogy valamely korábbi közösséghez, párthoz való tartozása alapján megbélyegzi. Ez stigmatizáció, a gyűlöletbeszéd és az uszítás egy tipikus formája, amelynek célja a megtámadott személy hiteltelenítése, kirekesztése és rombolása.
Ezt a módszert karaktergyilkosságnak nevezik, amit a hírhedt Finkelstein-iskola követői, a Fidesz propagandistái használtak ellenfeleik morális megsemmisítésére. Magyar Péter ennek az iskolának egyik képviselője, aki a Fideszből való kényszerű távozása után elfelejtette felülvizsgálni a fideszes ideológiát, propagandát és módszertant, azt soha nem is bánta meg, nem kért azért bocsánatot, és nem hozott döntést, hogy ezekkel a módszerekkel szakít. Ezért tökéletesen alkalmatlan arra, hogy Orbán-rendszerét lebontsa, a Fidesz szélsőjobboldali uralmát egy emberséges, demokratikus, polgári értékrenddel cserélje fel.
A karaktergyilkosság lényege, hogy tudatos, módszeres lejárató kampánnyal az áldozat jó hírnevét, tekintélyét és szavahihetőségét lerombolja, személyét megbélyegezze, s egy stigmát akasszon rá. A stigmának alkalmasnak kell lennie arra, hogy a megbélyegzett személyre vetítse egy negatív színben feltüntetett közösség tulajdonságait, és a közösségre jellemző taszító tulajdonságokkal való azonosítása révén személyét és nevét elfogadhatatlanná és a közösséghez hasonlóan szitokszóvá tegye. Magyar az „ex-SZDSZ-es” stigmát kriminalizáló kontextusban szitokszóként használja, mintha az egy társadalmi evidencia lenne, hogy egykori SZDSZ-esnek lenni szégyen.
Magyar itt egyszerre feketíti be az SZDSZ-t, s mindazokat, akiknek valaha bármilyen közük volt az SZDSZ-hez. Ennek oka az, hogy az SZDSZ-hez való tartozás eddig semmiféle negatív felhangot vagy stigmát nem hordozott, leszámítva a szélsőjobboldali és neonáci retorikát, melyben a liberalizmus antiszemita szitokszóként jelent meg. Lehetséges, hogy Magyar Péter környezetében ez a szélsőjobboldali és neonáci antiliberális retorika természetes volt, s most ezt az értékrendet vetíti ki az „ex-SZDSZ-es” stigma használatával, mintha a liberális párthoz való kötődés társadalmi közmegegyezés szerint kriminális kategória vagy morális szempontból szégyen, elfogadhatatlan lenne.
Ezért, amikor Magyar az SZDSZ-esezést megbélyegzésre és karaktergyilkosságra használja, akkor a szélsőjobboldali és neonáci retorikát normalizálja, a liberalizmussal szemben gyűlöletbeszédet és uszítást folytat. Amikor Magyar miniszterelnökként szalonképessé és evidenciává teszi azt, hogy az „SZDSZ” és általa a „liberalizmus” szitokszó legyen, nem csupán a karaktergyilkosság céljából támadott személyt bélyegzi meg, hanem mindenkit, akinek valaha köze volt az SZDSZ-hez vagy csak liberálisnak vallja magát. Magyar még azt sem veszi észre, hogy a parlamentben nem az antiliberális szélsőjobboldali szubkultúrájában van, ezért azt kiterjeszti, úgy használja, mintha ez a szubkultúra lenne a norma.
Az „SZDSZ-es” és „liberális” jelzők szitokszóként való használata nem Magyar Péter találmánya: ez a rendszerváltás utáni szélsőjobboldali és neonáci antiszemita propaganda egyik régi, jól azonosítható nyelvi eszköze. De mit keres egy ilyen retorika magát demokratának nevező miniszterelnök szótárában? Normalizálja az adott csoporttal szembeni ellenséges közbeszédet. Aki egy politikai közösséghez való tartozást önmagában erkölcsi megbélyegzés alapjává tesz, az nem demokrata, nem az egész nemzet miniszterelnöke. Az is sántít, ha Magyar populistaként az elithez való tartozást kriminalizálja. Ő nem kívülről érkezett, az elitbe született, az igazságügyi miniszter férje volt.
Tájékoztatjuk Magyar Pétert, hogy az SZDSZ semmi olyat nem tett, amiért szitokszónak kellene lennie, s lehetséges, hogy a Soros Györgyöt is szitokszóként emlegető köreiben (ahogy egykori felesége híres interjújában is észrevétlenül „sorosozott”) bevált gyakorlat a liberálisokat dehumanizálni, ez nem egy általános társadalmi norma, hanem egy olyan szélsőséges kisebbség, amelynek szellemi elődjei a múlt században egy népirtást készítettek elő. Az SZDSZ kormányzásban való egykori részvételét lehet és kell kritizálni, de az a demokratikus közélet keretei és normái között zajlott. Azt nincs miért kriminalizálni, ezt legfeljebb a szélsőjobboldali fideszes és a vele szövetséges neonáci propaganda tette.
De egy ország miniszterelnöke ezt a propagandát nem legitimálhatja, nem hitelesítheti és nem terjesztheti. Különösen akkor, ha ő maga olyan pártból jön, amely megdöntötte az alkotmányos rendet, önkényuralmi rendszert hozott létre, elpusztította az ország anyagi, szellemi és erkölcsi javait, kirabolta az országot. Magyar egy ex-fideszes, azt már lenne oka szégyellni, s ennek alapján bárki joggal bélyegezné meg, mivel az ex-fideszes múltjával és értékeivel nem szakított. Ha valaki ex-fideszes, ne használja szitokszóként az „ex-SZDSZ-est”, mert a kettő nem egy kategória, s míg volt SZDSZ-esnek lenni nem szégyen, volt fideszesnek lenni (megváltozás és szellemi szakítás nélkül) viszont az.
Erre nem mentség, hogy egykori legjobb barátja, Gulyás Gergely korábban azzal próbálta jobboldali hitelességét megkérdőjelezni, hogy a kilencvenes években SZDSZ-es volt, Magyar pedig sértett óvodásként azzal vág vissza, hogy a fideszeseket próbálja „ex-SZDSZ-esként” karaktergyilkolni. Mert ha Magyar a kilencvenes években SZDSZ-es volt, az javára válik, mert az SZDSZ képviselte az országban a legnemesebb emberi jogi és demokratikus elveket, nem beszélve arról, hogy akkor még a Fidesz is liberális volt, senki nem gondolta volna, hogy egyszer szélsőjobboldali lesz, és egy önkényuralmi rendszert hoz létre.
Ez utóbbit lehet szégyellni. Óellenzékinek lenni sem olyan kínos, mint ófideszesnek. Ezért Magyar jobban tenné, ha egykori párttársait nem az SZDSZ-es kötődéseivel próbálná lejáratni, hanem a szélsőjobboldali fideszességükkel próbálná szembesíteni, s maga is a benne levő Fideszt igyekezne a lelkéből kiirtani.
