A parlament nem nyomozóiroda, a Nemzetbiztonsági Bizottság pedig nem rendőrség. Ettől azonban még komolytalan, ha egy volt külügyminiszter meghallgatása azon bukik el, hogy a bizottság titkársága állítólag nem tudja, hol érje el. Szijjártó nem eltűnt személy, hanem közismert volt állami vezető, aki a kínai BYD-nál vállalt tisztséget. Ha az Országgyűlés valóban szükségesnek tartja a meghallgatását, akkor nem keresgélni kell, hanem szabályos idézést kell küldeni a munkahelyére.
A BYD-ügy nem munkahelyváltás. Szijjártó külgazdasági és külügyminiszterként részt vett annak a politikának az alakításában, amely Magyarországot rendkívüli mértékben megnyitotta a kínai állami és magánbefektetések előtt. A BYD szegedi beruházása kormányzati támogatást, diplomáciai közreműködést és stratégiai döntéseket igényelt. Amikor a közreműködő miniszter röviddel távozása után éppen az érintett vállalatnál vállal pozíciót, felmerül az összeférhetetlenség, a bennfentes tudás felhasználásának és a külföldi befolyásnak a kérdése.
Ezért került az ügy a Nemzetbiztonsági Bizottság elé, ahol a korábbi ülésen elhangzottakat 2051 végéig titkosították. A titkosítás önmagában nem bizonyít visszaélést, de azt jelzi, hogy az állam olyan információkat kezelt, amelyek nyilvánosságra hozatala nemzetbiztonsági érdeket sérthet. Éppen ezért különösen fontos lenne, hogy a bizottság ne sajtóüzenetekkel helyettesítse az idézést. A kínai cégek többsége, így a BYD is a kommunista Kína titkosszolgálat fedőcége is. Egy magyar külügyminiszter államtitkok birtokában van.
Szijjártó volt miniszterként és volt országgyűlési képviselőként már nem feltétlenül kötelezhető ugyanúgy megjelenésre, mint hivatalban levő kormánytagként. A bizottság jogköreinek határa éppen ezért nem technikai részlet, hanem az ügy lényege. Ha a hatályos szabályok nem biztosítanak kikényszeríthető megjelenést, akkor ezt nyíltan ki kell mondani. Ha biztosítanak, akkor azokat alkalmazni kell. A „nem tudjuk, hol keressük” mondat egyik esetre sem elfogadható válasz. Itt megáll az ügy?
Azt minimum el kellene érni, hogy Szijjártó megkapja az idézést és nyilatkozzon. Ennyivel tartozik a hazájának, volt külügyminiszterként nemzetbiztonsági kockázat esetén ez kötelessége is. A bizottság rendelkezésére áll a volt miniszter korábbi hivatala, jogi képviselője, volt képviselői elérhetősége, valamint az a társaság, amelynél tisztséget vállalt. Az idézés kézbesítésének sikertelenségét jegyzőkönyvezni lehet, meg lehet ismételni, és nyilvánosságra lehet hozni, hogy az érintett átvette-e, illetve válaszolt-e a megkeresésre.
Ebből rögtön kiderülne, hogy Szijjártó együttműködik, elzárkózik vagy a joghézag mögé bújik. A Nemzetbiztonsági Bizottság nem ítélhet el senkit, és nem kötelezheti a nyomozó hatóságokat vádemelésre. Feltárhat viszont politikai felelősséget, kezdeményezhet vizsgálatot, erről jelentést készíthet, és nyilvánosságot adhat annak, amit törvényesen nyilvánosságra lehet hozni. Ha pedig bűncselekmény gyanúját észleli, feljelentést tehet vagy értesítheti az illetékes szervet.
A történet tanulsága ezért nem az, hogy Szijjártó megtalálhatatlan. Az a kérdés, hogy a parlament akarja-e valóban ellenőrizni a volt minisztert, vagy a meghallgatás bejelentése csupán politikai díszlet. A jogállam nem attól működik, hogy valakit szeretnének meghallgatni. Attól működik, hogy a törvényes eljárást végigviszik, az eredményét rögzítik, és a távolmaradás politikai vagy jogi következményeit vállalják. Szijjártót egyértelműen szöktették a kínai céghez. Munkavállalása a korábbi beosztásával összeférhetetlen.
