Az intézményes rendszerváltást nem pótolja, de a közérzetjavításnál többet jelent néhány szimbolikus lépés, amely egy valódi intézményes és strukturális rendszerváltásnak is része lenne. Az egyik ilyen döntés a Terror Háza nevű történelemhamisító antiszemita ideológiai fészek és álmúzeum bezárása, illetve Schmidt Mária holokausztrelativizáló áltörténész menesztése. Ebben az egyetlen elfogadhatatlan mozzanat, hogy miért kellett erre 5 hónapot várni, miután egy feladatra felkészült kormányzatnak ezt a hivatalba lépése másnapján kellene megtennie.
A meglepő csupán az volt, hogy az intézmény a kormány alá tartozik, Tarr Zoltán miniszter hatásköre volt Schmidt Mária kirúgása. Önmagát adja a kérdés, hogy ezt miért nem tették meg előbb. Nem mentség, hogy a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány üzemeltette formálisan, amit csak a Harmadik Birodalom intézményeihez tudunk hasonlítani, mert ezt a szörnyeteg alapítványt is (amit tévesen Schmidt Mária alapítványának neveztek, mert őrá szabták), szintén az első napon kellett volna a földdel egyenlővé tenni.
Az intézményes és strukturális rendszerváltás elszabotálása mellett ezek a legfőbb bűnei az új kétharmados hatalomnak, hogy demonstratív szinten sem hozták meg a legszükségesebb intézkedéseket, s ezek mind esetlegesek. Vajon hány ilyen Orbán-intézmény él tovább? Hányról nem lehet tudni, hogy az Orbán-rendszer ideológiai háttérintézményei voltak, de működnek tovább? Ha arra gondolunk, hogy a kulturális miniszter nem volt képes Vidnyánszky Attilát meneszteni, mert ő kicselezte azzal, hogy elébe ment a kirúgásának, nem lehetünk nyugodtak.
Minden ilyen elkésett intézkedés túlélést és legitimációt ad a bukott rendszernek. Schmidt Mária nemcsak Orbán személyes barátjaként, de a NER egyik fő ideológusaként, a magyar történelem egyik legnagyobb hamisítójaként, hazudozójaként, a történelmi évfordulókat kiforgató ideológiai és politikai komisszárként, milliárdokat felemésztő közpénzpazarlójaként és címeres antiszemita illiberális ideológusként is a NER emblematikus figurája volt, s 5 hónapon át zavartalanul tölthette be a pozícióját a Terror Háza élén.
Ez megalázza azokat, akik Orbán illiberális fasiszta diktatúrája ellen szavaztak. Tarr Zoltánt lemondásra kellene felszólítani azért, hogy ez az intézmény még 5 hónapon át működhetett, Schmidt Mária vezetése alatt. Ez ahhoz hasonló, mintha a náci Németország bukása után a goebbelsi propagandaminisztérium (németül: Reichsministerium für Volksaufklärung und Propaganda, rövidítve RMVP) háttérintézményei (például a Zsidókérdést Kutató Intézet) a háború után 5 hónappal még működtek volna.
Maga a Terror Háza az első naptól kezdve Schmidt Mária eszelős antiszemitizmusának és gyűlöletének a kifejeződése és náci propaganda központja volt, annak is a legaljasabb formái közül, amely összemosta és a zsidósággal azonosította a nyilasokat és az ávósokat. A nyilasból ávóssá átöltöző zsidó dermesztő képe Goebbels szellemiségét idézi. Schmidt Mária nemcsak a múlt terrorját elevenítette meg és folytatta, hanem a Terror Háza az Orbán-rendszer ideológiai műhelye és háttérintézménye, az illiberalizmus legförtelmesebb szakmai bástyája is volt.
A legteljesebb mértékben osztjuk Karsai László történész professzor, holokausztkutató véleményét, aki a Klubrádióban azt mondta: „Ez nem történeti múzeum, ez egy politikai propaganda, abból is a primitívebb formájában”. Szerinte az intézmény állandó kiállítása azt sugallja, hogy a magyar társadalom tökéletesen ártatlan volt a második világháború és a holokauszt történetében, miközben aránytalanul nagy hangsúlyt helyez a kommunista diktatúra bűneire.
Tegyük hozzá, a Terror Háza koncepciója egységes ideológiai rendet alkot a Szabadság-téri náci emlékművel, amely még mindig áll. Addig semmiféle rendszerváltásról és demokráciáról nem lehet beszélni, amíg az a hazug förtelem, a Horthy-rendszer és a kollaboráns magyar állam felelősségét meghamisító szobor (a Terror Házával együtt) létezik. Mindkettőt el kell tüntetni a föld színéről. A koncepció azonos az ellenálláson fennakadt Sorsok Háza antiszamita tervével, amely a „sorstalansággal” szemben a zsidóság sorsát a holokausztban jelöli meg.
Arra a kérdésre, hogyan kellene hozzányúlni a kiállításhoz, Karsai László kijelentette: „Át tudnám rendezni egy lángszóróval. Semmi más nem használna ennek a kiállításnak”. A Terror Házával kapcsolatban az egyetlen morálisan és szakmailag elfogadható döntés a „lángszóró” lehet, képletesen. A Terror Házát a történelemhamisítás, az antiszemita gyűlölet és a hazug propaganda katedrálisát örökre be kell zárni, ha lehet, a rossz emlékű épületet is le kellene rombolni. Ha a Magyar Rádióval ideológiai okok miatt ezt meg lehetett tenni, akkor ezzel is.
A Terror Háza nem reformálható, a kiállítás egyetlen részlete sem menthető. Szégyene a Tisza-kormánynak, hogy Schmidt Máriát csak 5 hónap után rúgták ki, s a propagandaintézményt nem azonnal és nem örökre zárták be. Ez ugyanazt a rossz érzést veti fel, hogy a „Tisza” nem ideológiai ellentéte a Fidesznek, és nem akarja a Fidesz ideológiai örökségét elítélni és megsemmisíteni. Demokratikus rendszerváltást ez az intézmény nem élhet túl. Ha nem számolják fel, akkor Schmidt Máriát, Orbán Viktort és Magyar Pétert is szerepeltetni kell benne.
