2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországA KDNP frakciója majdnem annyi közpénzt költött, mint a Fideszé

A KDNP frakciója majdnem annyi közpénzt költött, mint a Fideszé

-

A kereszténydemokrata politikusok költekezéseikben csaknem túltesznek a csaknem tízszer nagyobb, 114 fős Fidesz-frakción – írja a 168 Óra.

A hírportál kikérte az összes parlamenti párt képviselőcsoportjainak 2017. évi szerződéseit, melyekről sorban beszámolnak majd, elsőként a KDNP-vel kezdték.

Az máris kiderült, hogy az alkoholos italok eltűntek a tételek közül. Nyilván kínosan érintette a kereszténydemokrata honatyákat a Népszava 2017 elején közölt híre, miszerint a korábbi évben feltűnően sokat, mintegy másfélmillió forintnyit fogyasztottak a nedűkből.

Akkoriban a lap állításaira a frakció úgy reagált, hogy 2016-ban „sajtófogadásokat, sajtótájékoztatókat, a kárpátaljai, erdélyi és a felvidéki magyarokkal, valamint választópolgárokkal találkozókat” tartottak, és „a minden gazdálkodó szervezet rendelkezésére álló jogi keretek között – és az alapvető udvariassági szabályoknak megfelelően – ezek egy részén vendéglátás is történt”.

Úgy tűnik, 2017-ben már felrúgták ezeket az alapvető udvariassági szabályokat, mert a szeszek elpárologtak a szerződésekből. Mindenesetre az elmúlt évben is akadtak érdekes költések.

A közvélemény-kutatók által mérhetetlen támogatottságú, mégis kormányon lévő párt a múlt évben 133 szerződést kötött, és több mint 126 millió forintot adott ki.

Az Országgyűlés Hivatala által elküldött adatok feldolgozása alapján látszik, hogy elég gyakran számoltak el olyan költségeket, melyek „nem kapcsolódtak szorosan” a törvényalkotáshoz.

Bár mintha az alkoholról leszoktak volna (legalábbis nem nevesítették ezen tételeket a szerződésekben), enni-inni, ajándékozni és indokolhatatlanul magas áron történő szolgáltatásokat igénybe venni továbbra is nagyon szeretnek a KDNP-frakció tagjai.

2017-ben a 17 főt számláló társaság összesen 4 millió 837 ezer 593 forintot költött el csak élelmiszer- és italvásárlására. 13 számlát adtak le a METRO áruházlánctól, a tárgy mindegyik esetben „Kávé, tea, élelmiszer” volt. A legkisebb számla 82 ezerre. a legnagyobb 810 ezer forintra rúgott. Utóbbiban az az érdekes, hogy június 21-i, miközben június 23-án ülésezett utoljára az akkor egy hete már szeptemberig nyári szüneten lévő parlament.

A METRO-ban az adófizetők pénzén (mivel persze ezt mi fizettük, mint minden mást) „irodaszert és tisztítószert” összesen 717 ezer 872 forintért vásárolt a 17 képviselő és stábja. Plusz néhány kartondobozt 123 ezer forintért, meg egy gerincerősítő (hah!) széket 224 ezer 700 forintért (!). Hogy megérte volna a befektetést, az ugye, számunkra nem derült ki.

Ez még mind hagyján a barátokra költött pénzhez képest. Tavaly ugyanis „ajándékcsomagok és ásványvíz” címen egy H&P Kincses Sziget Kft. nevű céggel 10 szerződést kötöttek 9 millió 395 ezer 872 forint értékben. Nem járt rosszul a Lekvárosház Kft. sem, tőlük 1 millió 201 ezer 339 forintért vásároltak (mily meglepő!) lekvárt tartalmazó ajándékcsomagokat. Ajándékkosár és csomagok 1 millió 863 ezer 850 forintért, a könyv némiképp elmaradt 883 ezer 172 forint értékben. Valószínűleg maguknak is rendeltek könyveket több mint 700 ezer forintért.

De ajándékot nem lehet pucéran odaadni, így hát ajándéktasakokat is kellett beszerezni  113 ezer forintért, ezekbe kerültek az – összesen 11 millió 480 ezer 383 forint értékű –  ajándékaik.

És akkor még képeslapokat 481 400, „Patchwork táskákat” 370 ezer forint, határidőnaplókat, naptárakat pedig 1 millió 489 ezer 126 forintért gyártattak le. Ezekhez jöttek a borítékok (külön az irodaszerektől) 305 ezer 900 forint értékben.

Karácsony előtt „online képeslapküldő program kifejlesztése, programozására” is kiment 105 ezer forint. Reprezentációs termékekre összesen 4 millió 930 ezer 401 forint ment el.

Kihelyezett frakcióülések (ebből kettőt a Fidesszel közösen tartottak, ám hogy összesen mennyit, azt nem tudjuk) szervezésére, éttermi szolgáltatásra és szállásra összesen 16 millió 814 ezer 699 forintot költöttek az adófizetők pénzéből a kereszténydemokraták.

A KDNP 17 tagú frakciójának munkatársai 1 millió 7 ezer 86 forintért kaptak nem tudni, összesen hány mobiltelefont.

Számítógépeket, informatikai eszközöket, mobiltelefonokat 2 millió 997 ezer 986 forintért szereztek be, számítástechnikai tanácsadásra 4 millió 460 ezret költöttek, „szakmai anyagok szkennelésére, rendszerezésére” pedig 900 ezer forintot úgy, hogy közben a párt honlapjának üzemeltetésére, átalakítására, fejlesztésére, stb. 7 millió 750 ezer forintot fizetett ki az Országgyűlés Hivatala.

Az Országgyűlés Hivatala valamennyi honatyának biztosít autót vagy gépkocsibérlési lehetőséget. Meglepő ezek autópálya-matricáira és szervizelési munkáira is számlát állítattak ki 1 millió 498 ezer 62 forintért. Repülőjegyet egyetlen alkalommal vásároltak a kereszténydemokraták 183 ezer 874 forintért, ám az nem derül ki, hogy ki, hová volt az út.

A 168 Óra munkatársai más pártok szerződései között nem találtak ilyen mértékű költekezést hasonló célokra.

Sajtómegjelenésre azonban a KDNP úgy fordítja az adófizetők pénzét, ahogyan más parlamenti pártok. Az elszámolás részét képezik a külvilág előtti képi világ, valamint a megszólalások figyelésére, rögzítésére (a filmkészítéstől a nyomdai kiadásokig) vonatkozó szerződések.

A 17 kereszténydemokrata képviselő látványára és kampányköltségekre 14 millió 209 ezer 271 forint ment el.

Saját kiadványok és havilap, sajtófigyelés, reggeli hírösszefoglaló készítése valamint a hírek rögzítése és archiválása 3 millió 934 ezer 236 forintjába került az adófizetőknek KDNP-frakciónak.

„Online újság-felületen folyamatos megjelenés biztosítása a képviselőcsoport számára”, online hirdetések szervezésére, időszaki kiadványok beszerzésére (a Magyar Postától, 2018-ban) további 4 millió 630 ezer forint költődött el.

Tavaly tavasszal a KDNP egyetlen közvélemény-kutatást rendelt meg a Nézőpont Intézettől 6 millió 590 ezer forintért. Fájdalom, azt nem tudni, mit kutattak.

A KDNP frakciójának közvetlenül a parlamenti munkájához kapcsolódó tevékenységeket illetően az derül ki, hogy 14 tanácsadói szerződésük volt 2017-ben, közülük is kiemelkedik a például a Rákóczi Szövetség, amely „Felvidéki kulturális tartalmú találkozók szervezése, tanácsadás” címen 3 millió 510 ezer forintot kap a választásokig – megbízása ugyanis április végéig szól.

A vezetési és a „parlamenti munkát segítő” (nyugdíj- és TB-ügyi, családvédelmi, fogyasztóvédelmi, jogi vagy épp médiaügyi) tanácsadásra a KDNP-frakció mindösszesen 33 millió 340 ezer forintot költött el 2017-ben.

És végül a kereszténydemokraták 3 millió 360 ezer forintért könyveltettek az Integráns Kft.-vel, kötöttek megbízási szerződést „logisztikai feladatokra”, felnőttképzési szolgáltatásra, valamint „Civil szervezetekkel történő kapcsolattartás, programszervezés, -koordinálás” címszóval is: ezek értéke több mint 2,5 millió forint.

A végeredmény 126 millió 922 ezer 946 forint. (Fejenként 7 millió 466 055 forint a frakcjó tagjainak.)

Ennyit kap a magyar adófizetőktől a képviselői fizetéseken és juttatásokon, valamint a KDNP-nek jutó párt és pártalapítványi támogatásokon túl a kisebbik kormánypárt frakciója a jóllétéhez megfelelő munkavégzéséhez.

(Részletesebben itt olvashatják el a beszámolót.)

Ez a kirívóan magas összeg csak a szerencsétlen Magyarországon nem tűnik fel és nem kavar vihart, hiszen már a 12 milliárd sem viszi át az ingerküszöböt.

Az ügyesen felépített és folyamatosan fejlesztett rendszer úgy átmosta a magyar nép agyát, hogy ezen összegek százszorosán is csak a fejét csóválja vagy poénkodik.

Emberi, ép ésszel felfoghatatlan tékozlásban élnek a parlamenti maffiózók és kegyeltjeik – magyar és európai adófizetők pénzéből.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések