A KKK egyik vezetője örült neki, hogy Charlottesville-ben megöltek egy tüntetőt

0

Na ez a sztori van legalább olyan húzós, mint amiket időnként a NER rendszere is produkál. S bár elrettentő, mégis tanulságos, ezért is érdemes megnézni a lenti videót, amiben a Ku-Klux-Klan észak-karolinai Nagy Sárkánya és Nagy Varázslója üdvözli azt, hogy Charlottesville-ben erőszakos bűncselekmény miatt életét vesztette egy fiatal nő.

Justin Moore, aki az észak-karolinai Pelhamben működő, Loyal White Knights nevű Ku-Klux-Klan csoport vezetője azt nyilatkozta nyilvánosan, hogy

KIFEJEZETTEN ÖRÜLT, hogy Charlottesville-ben egy autó belehajtott a szélsőjobboldaliak ellen tüntető tömegbe, és ÍGY megölt egy 32 éves nőt.

Ezt az alpáriságot tudta még fokozni, mert szerinte a tüntetők kommunisták voltak, akik a szólásszabadság ellen tiltakoztak, úgyhogy nem is kár értük. Ezzel Chris Barker, a helyi Ku-Klux-Klán csoportot felügyelő Nagy Varázsló is egyetértett. Szerinte sincs azzal semmi gond, ha néhányan meghalnak azok közül, akik állandóan megzavarják a szélsőjobboldali rendezvényeiket.

Az észak-karolinai Ku-Klux-Klan vezetői szerint a charlottesville-i rendezvény békés lett volna, ha nem bukkannak fel az antifasiszta ellentüntetők. No comment! Ez tényleg nem vicc. Nagy Sárkány és Nagy Varázsló, édes Istenem még mi a lószar? Olyan mintha ez az egész egy South Park epizódból lenne. Azt hiszem ez már az, amit nem lehet soha sem kinőni.

Értem én, csupán csak annyi a helyzet, hogy a KKK tagok időnként békésen lincselnék a feketéket is, de hát jönnek ezek a liberális és kommunista antifasiszták és nem hagyják őket. Milyen felháborító! “White Lives Matter More” (azaz a fehér életek többet számítanak), aha, milyen ironikus, de senki nem vette észre közülük, hogy az elütött nő is fehér volt. Nem meglepő, miért is keresünk ott az értelmet, ahol az nincs? Hiszen ezzel is saját maguknak mondanak ellent.

Trumpnak egyébként még most kellene minél hamarabb leállítani ezeket a náci férgeket, mert, ha nem teszi, könnyen az ötvenes évek Amerikájába találhatják az amerikaiak magukat. Azt meg tudjuk, hogy az milyen volt.

Itt van egy másik, ám szintén amerikai és náci szarkenegető. Egy azok közül, akiket a hülyehajú nem, hogy nem ítél el, de még véd is. Nyilván azért teszi, mert már lassan ezek az utolsó szavazói:

Charlottesville: Race and Terror – VICE News Tonight on HBO

On Saturday hundreds of white nationalists, alt-righters, and neo-Nazis traveled to Charlottesville, Virginia to participate in the “Unite the Right” rally. By Saturday evening three people were dead – one protester, and two police officers – and many more injured.

Komolyan végül is mit várunk? Amerikában a hidegháború idején és az azt követő időszakban a kommunistáknak még az írmagját is eltakarították. Erre most Amerikának Trump személyében egy olyan elnöke lett, aki egy az Egyesült Államokban történt náci gyilkosságot nem képes elítélni, de még Putyinnal és az oroszokkal is bratyizik. Trump bukásával pedig még nagyobb hülyékre számíthatunk a republikánus élvonalból. Úgy néz ki, hogy lassan már az Isten sem menti meg Amerikát.