A magukat függetlennek nevező közvéleménykutató cégek alaposan félremérték az esélyeket, aminek okait ímmel-ámmal elkezdték vizsgálni, es jó lenne, ha ezekből levonnák azokat a legfontosabb következtetéseket, amelyek ennek a szakmának és társadalmi funkciójának alapjai: nem lehet az eredményeket torzítani és elhallgatni azért, mert a demokratikus ellenzéknek ez a – látszólagos – érdeke. A politikai nyomásnak és az ellenzéki közvélemény nyomásának is ellent kell állniuk, mert ha ezt nem teszik, akkor azzal nem használnak, hanem ártanak.
Akkor derült ki igazán, hogy valami nincs rendben, amikor a Medián közölt egy viszonylag reálisabb eredményt, ami Orbán biztos győzelmét ígérte (de még mindig nem ez volt a teljes igazság, mert már ekkor is tudható volt Orbán biztos kétharmados győzelme, ahogy az 12 éve jól tudható), és utána nem sokkal azonnal megjelent egy másik Medián-vélemény, ami már árnyalta ezt, és visszavonta a korábbi valóságosabb elemzést, mert az ellenzéki vezér ezt szerette volna hallani. Ez egyszerűen döbbenetes volt, nem akartunk hinni a szemünknek, hogy ez megtörténhet.
Gyanús volt az is, hogy miután a Medián merészelte a valósághoz valamelyest közelítő eredményét közölni, és Márki-Zay emiatt azzal vádolta meg a céget, hogy a felmérése mögött maga Orbán áll, a független közvéleménykutató nem kérte ki magának, nem utasította vissza ezt. Ehelyett közöltek egy újabb eredményt, ami már felerősítette a nem létező ellenzéki esélyeket. Az utolsó napokban az egész szakma abban versenyzett, hogy fej-fej melletti állást mutasson ki, hogy az ellenzéki és bizonytalan (de az ellenzék felé húzó) szavazókat a részvételre buzdítsa. Ez elfogadhatatlan.
Ez nem közvéleménykutatás, hanem torzítás és csalás. Ez nem a szakma. Ez hamisítás, tisztességtelen manipuláció, a közvélemény szándékos félrevezetése. Ez kiszolgálása egy ellentmondást és kritikát nem tűrő, az önkritika legkisebb mértékével nem rendelkező, akarnok, ellenzéki miniszterelnök-jelölt torzult igényeinek. Ez független közvéleménykutatók részéről megengedhetetlen és elfogadhatatlan, a szakma lejáratása, ami rendkívül káros, mert ezek szerint nem lehet megbízni bennük, hogy mikor csalnak és mikor manipulálnak. Ez a hitelüket kezdte ki.
A közvéleménykutatóknak rendkívül erős és nyilvános önkritikát kell gyakorolniuk, meg kell erősíteniük saját szakmai szabályaikat és értékrendjüket. Erre a tevékenységre, amit folytatnak, nem csupán nincs szükség, hanem kifejezetten káros és ártalmas. Azt mondani sem kell, hogy a kívánt célt sem érték el vele, mert nem tudták pozitívan befolyásolni a választási eredményeket a hamis előrejelzéseikkel. Viszont óriási károkat okoztak azzal, hogy nem adtak időben hiteles és valós visszajelzéseket arról, hogy katasztrófa várható, ha az ellenzék nem változtat a helyzeten.
Nem lehet kifogás, hogy a rossz előrejelzések nem szándékosak voltak, hanem szakmai hibák vagy félremérések eredményei. A közvéleménykutatásnak megvannak és jól ismertek a szabályai, és a hibahatár ezek alapján pontosan meghatározható. A választás előtti mérések és az eredmény között azonban akkora a különbség, ami túl van minden olyan hibahatáron, mely a szabályok betartása mellett megtörténhet. Ez a hivatkozás egyértelműen mellébeszélés és szerecsenmosdtás. Ráadásul úgy, hogy mérés nélkül érezhető és látható volt Márki-Zay kampányának romboló hatása.
A független, szabad sajtónak és a közvéleménykutatóknak az a dolguk, hogy visszajelzéseket adjanak a közhatalomnak és a pártoknak, kormánynak és ellenzéknek, amelyek alapján változtatásokat határozhatnak el. Ha a sajtó és a közvéleménykutató cégek hamisítanak, torzítanak, nem adnak valós képet, azzal kikapcsolnak egy nagyon fontos funkciót, amivel azoknak ártanak, akiknek éppen segíteni akartak. Ezt akkor sem lehet megtenni, ha olyan irracionális, hisztérikus és erős nyomás nehezedik rájuk, mint most Márki-Zay Péter és az ellenzéki tábor részéről.
Minden helyzetben meg kell tudni őrizni a függetlenséget, a tárgyilagosságot és a szakmaiságot. Bármekkora nyomás is nehezedik egy független újságra vagy közvéleménykutatóra. A hisztérikus pánikhangulat, hogy „Orbánt le kell győzni mindenáron”, ez a legfontosabb cél, és aki ezt nem segíti, az áruló és Orbán szekértolója, nem lehet elég ok és magyarázat arra, ami történt, mert ennek a hisztériának szakmailag hiteles sajtó és közvéleménykutató (aki tisztában van a szakmája szerepével és a felelősségével) nem engedhet.
Hiába mondják a hisztérikusok, hogy ezzel árt a független sajtó és kövéleménykutató a „célnak”, mert valójában azzal árt, ha enged ennek. Ha a sajtó már korábban megírta volna, hogy mi lesz az eredménye annak, hogy Márki-Zay ámokfutását sem megállítani, sem befolyásolni nem tudják, vagy ennek hiányában bizalmatlansági indítvánnyal nem menesztik, akkor az ellenzéki összefogás és az ellenzék támogatói döntési helyzet elé kerülnek, és lehetőséget kapnak a korrekcióra, a súlyos vereség elkerülésére. De az Amerikai Népszaván kívül ezt a feladatát senki nem látta el.
Az ellenzékinek tartott magyar sajtó sem sokat vethet a közvéleménykutatók szemére, mert a maguk területén ugyanazt tették, mint a közvéleménykutatók. Nagyon visszafogottan és erőteljesen cenzúrázott módon tették szóvá a miniszterelnök-jelölt észbontó, a józan észt, a demokratikus és jogállami elveket megkérdőjelező kijelentéseit, kampányának esztelen stratégiáját, ami érezhetően szétverte az ellenzéket, lenullázta a reményeket, elidegenítette a szavazókat, megkérdőjelezte ennek az embernek és a mögötte álló (általa elnémított) ellenzéknek az alkalmasságát.
Sajnálatos, hogy az ellenzéki sajtó még annyi önkritikát sem gyakorol azért, hogy Márki-Zay-nak falazott és a „csőcselék” mentalitásával kampányoló ellenzéki nyomásnak nem állt ellen. Ezzel nem vállalta azt a népszerűtlenséget, amit az Amerikai Népszava learatott azzal, hogy semmiféle engedményt nem tett, semmiféle kompromisszumot nem kötött, hanem a valóságot írta le, valós értékén kezelte azt, ami történt, és felhívta a figyelmet a várható következményekre, ha nem tesznek ellene semmit. Nem magunkat dicsérjük, hanem a szakmai követelményeket erősítjük meg.
Ugyanez történt a közvéleménykutatóknál is. A szembenézésre azért van szükség, mert a választás után minden folytatódik tovább, és ha a történtekből nem vonják le a tanulságot, és az ellenzéki tábort nem teszik helyre a demokratikus elveket és intézmények működését illetően, azzal nemcsak a diktatúra megdöntésének ártanak, hanem hozzájárulnak ahhoz, hogy a magát valamiért még demokratikusnak nevező (vélő) ellenzéki tábor a legteljesebb mértékben elhagyja és elidegenüljön a demokratikus normáktól, például a közvéleménykutatás és a sajtó szabadságának tiszteletétől.
Ha pedig egy ház meghasonlik magával, az elpusztul. A felelősség jelentős mértékben azoké az ellenzéki pártoké is, akik nem vállalták a nyílt konfrontációt Márki-Zay Péterrel és saját híveikkel, és nem utasították rendre őket akkor, amikor gyalázták azokat, akik a demokratikus normák szerint tették a dolgukat. Sőt, maguk is erősítették ezt a hangulatot, maguk is hazudtak a szavazóiknak, s ez egyértelműen kiderül abból, ahogy a választás után nyilatkoztak. Ezt nem tudták már tavaly októberben, novemberben vagy januárban? Tudták, és hazudtak.
Ha keresik a bukás okait (azon túl, hogy letagadják Orbán rendszerének fasiszta és diktatórikus jellegét, amiből következne, hogy nem legitimálják azt, nem mennek be pl. az álparlamentbe), akkor ezeket a tényezőket is vegyék figyelembe. Nem a semmiből lesznek az ekkora pofonok, még akkor sem, ha „a többit lassan megszokod”. Meg kell tanulni visszautasítani az olyan kijelentéseket, mint amikor Márki-Zay azt mondta: „a közvéleménykutatók csak zavart próbálnak kelteni az ellenzéki táborban”. Így diktátorok beszélnek. Az ilyen politikusok vannak bukásra ítélve, nagyon helyesen.
A közvéleménykutatók és a közvéleménykutatás szabadsága és függetlensége is a demokrácia alapja és védelme. Ha ezt ők maguk feladják, akkor újabb diktátorok felemelkedését segítik, akik már az ellenzék oldalán is megjelentek, Márki-Zay személyében. Még szerencse, hogy volt választás, ami objetív módon értékelte ezt az embert, s ezt az elfogadhatatlan ellenzéki magatartást, különben soha nem derült volna ki, hogy ki áll a jó oldalon és ki áll a rossz oldalon. Ki az, aki hazudik, és ki az, aki igazat mond.
Nagyon fontos, hogy legalább utólag ezt ismerjék el és mondják ki az érintettek, mert különben soha nem tanulnak belőle és megismétlik saját hibáikat.
