2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírA Momentum határozott léptekkel halad Novák Előd és a hungarista nácik útján

A Momentum határozott léptekkel halad Novák Előd és a hungarista nácik útján

-

A Momentum letakarta a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet, és ezzel büszkén Novák Előd és a magyar nácik nyomdokaiba lépett. Gelencsér Ferenc nem először tesz úgy, mint a ma született gyermek, vagy aki nem Magyarországon nőtt fel, és nem tud semmit. De ha megkapargatjuk, az álnaivitás mögött nagyon is kiérlelt és pontos antiszemita, fasiszta és náci ideológia húzódik meg, amely a család egykori csurkista MDF-es irányultságából következik. Gelencsér például nem tudta, hogy a „Kitartás!” a nyilasok köszöntése és általuk lefoglalt kifejezés.

Gelencsér most azt játssza el, mintha nem tudná, hogy a Szabadság téri szovjet emlékmű körüli vita már lezajlott a magyar közéletben. Ennek megfelelően a legitim konszenzus az, hogy a szovjet emlékmű nem azoknak állít emléket, akik megszállták Magyarországot, hanem azoknak, akik felszabadították Budapestet a nácik és a nyilasok rémuralma alól, sok ember életét megmentve. Akik a Szabadság téri szovjet emlékművet támadták eddig, mint Novák Előd és náci társai, burkoltan a nyilasokat is védték ezzel, és elítélték, hogy az oroszok megmentettek ezzel sok zsidót.

Gelencsér Ferenc azonban az a pártelnök, aki semmit nem tud a közelmúlt és a távolabbi múlt magyar történelméről, ezért úgy tesz, mint akinek semmit nem is kell tudomásul vennie abból, s nem is érheti kritika, mert ő soha nem „arra” gondol. De azért mindig beletalál a fasiszta és a náci narratívába, tudatlansága ellenére még csak véletlenül sem téveszti el azt. A Momentum most ugyanazt a tettet hajtotta végre, amit a rendszerváltás után Csurka antiszemitái, Novák Előd és náci társai, csak nem kalapáccsal, hanem magyar zászlóval, aminek a jelentése ez esetben szintén „necces”.

Egy nyikhaj, éretlen, de láthatóan sok önbizalommal rendelkező fiatalember, Bedő Dávid, aki állítólag a párt országgyűlési képviselője (te jó ég!), azt mondta, hogy ahol áll, ez „az ország egyik legszégyenteljesebb szobra, ez a szobor hazug módon a szovjet megszálló csapatokat az ország felszabadítójaként mutatja be”. Ez egyrészt konkrétan is hamis, mert a felszabadító és a megszálló csapatok sem ugyanazok voltak, legfeljebb ugyanonnan jöttek, de itt két jól megkülönböztető aktus történt: a nácik és nyilasok alóli felszabadítás, illetve ezután a szovjet megszállás.

Ez még felkészült és ideológiailag független történészeknek is komoly fejtörést okoz, mert egyértelműen két különálló aktusról van szó, amit nem lehet eltörölni.

Ez az emlékmű soha nem a megszállásnak, hanem a felszabadításnak állított emléket, aminek letagadása súlyosan sérti a nácik és a nyilasok áldozatait, illetve azokat, akiket a szovjet felszabadítás mentett meg a haláltól. A magyarországi zsidóság mindig is tiltakozott az ellen, hogy a nácik és a nyilasok uralmától való felszabadulást (nem véletlen, mindig szélsőjobboldali magyar szervezetek kérdőjelezték ezt meg) összemossák. Ebben burkolt módon mindig benne volt a nyilasokkal és a nácikkal történő azonosulás és az antiszemitizmus. Emiatt nem bontották le soha az emlékművet.

De Bedő Dániel azt a sületlenséget is mondja a Szabadság téri szovjet emlékműről, hogy „ez a szimbólum, ami a magyar szabadságot és függetlenséget megtörte”. Tekintsünk el a képzavartól. Ha lefordítjuk magyarra ezt az állítást, Bedő Dániel azt mondja, hogy a szovjet csapatok érkezése Magyarországon a „szabadságot és a függetlenséget” törte meg. A Momentum nevű, és egykor fiatal értelmiségiekből álló, egykoron liberális párt országgyűlési képviselője azt állítja, hogy 1944-ben a náci megszállás és a nyilas rémuralom idején Magyarország egy független és szabad ország volt.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

Ez a megállapítás teljes mértékben egybevág Novák Előd és az összes magyar náci felfogásával. Ehhez képest még a Fidesz is egy konszolidált alakulat, mert ha másért nem, csak azért, hogy a náci kollaboráció és a holokausztban viselt történelmi felelőssége alól az elődjének számító Horthy-rezsimet felmentse, legalább azt elismeri, hogy volt német megszállás, Magyarország nem volt akkor egy független állam, a nyilas rémuralom pedig nem a szabadság ideáltipikus esete, mint ahogy azt Bedő Dániel képzeli.

Ezek után nem csoda, hogy a Momentumban nem tűnik fel, hogy Gelencsér Ferenc egy szalonzsidózó antiszemita és hungarista fasiszta. Ha ez így megy tovább, a Momentumot és a Mi Hazánkat hamarosan nem lehet megkülönböztetni egymástól. Kíváncsian várjuk, a Momentum mikor jut el a könyvdaráláshoz. Gelencsér MDF-es ősei mindenesetre elégedettek lehetnek, a gyerekből nem lett a Momentumban egy liberális demokrata, hanem a Momentum lesz egy antiszemita, fasiszta és náci párt. Ráhajtott a hozzá ideológiailag közel álló szélsőjobboldali szavazókra.

Vajon mikor lép ki a Momentumból Donáth Anna, Berg Dániel, Cseh Katalin és mások? Gelencsér még demokratikusan leváltható? Vagy pártszakadás lesz?

Az emlékmű letakarásáról szóló videóban megszólal maga Gelencsér Ferenc is, aki az 1945-ös eseményekről szóló szobor előtt az 1956-os forradalom szovjet leveréséről beszél, mintha a szobornak bármi köze lenne ahhoz. Hacsak nem itt is a szélsőjobboldal értelmezését visszük tovább, amely szerint nem a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen lázadt fel a magyar nép, hanem a zsidó ávósok és a zsidó kommunista világrendszer ellen a magyar nemzet. Így egybe lehet mosni a zsidókat (és nem zsidókat) felszabadító szovjeteket az 56-os megszállókkal.

Gelencsér utána egy félmondattal ezt köti össze az Orbán-rezsim jelenlegi orosz propagandájával. Mi köze van a kettőnek, a nácik és a nyilas rémuralom alóli felszabadításnak az Orbán-rendszer mai orosz propagandájához? Miért mossák egybe a kettőt? Miért nem Orbán bombás propagandaplakátjait takarják le? Miért azonosítják a Budapestet a nácik és nyilasok uralma alól felszabadító szovjet csapatokat azokkal az orosz csapatokkal, akik leverték 1956-ot, és azokkal, amelyek most megtámadták Ukrajnát.

Az oroszok 1945-ben egyetlen alkalommal nem azért jöttek Magyarországra, hogy leverjék a magyar szabadságharcot, hanem azért, hogy legyőzzék a nácikat. Ez Magyarország felszabadítását is jelentette. Ennek állít emléket ez a szobor, amit most Gelencsér és társai ügyesen letakartak egy magyar zászlóval. Egybemosva az 1945-ös felszabadítást 1848 és 1956 orosz támadásaival. Ügyes, mondaná Kohn bácsi, amikor látja, hogy Gelencsér hogyan lopja be a fasiszta és náci ideológiát és tematikát a demokratikus ellenzékbe.

Mi jobban szeretjük, ha nem mossák egybe a kettőt. Novák Elődöt sokkal becsületesebbnek tartjuk, mint Gelencsér Ferencet, mert Novák vállalja önmagát, és nem rejtegeti valódi kilétét.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések