2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországA nácik óta nem zsidóztak ilyen arcátlanul

A nácik óta nem zsidóztak ilyen arcátlanul

-

Még az orbáni csendes fasizmusba süllyedt tunya magyar közéletben is kisebb botrányt okoztak Kósa Lajos ormótlan antiszemita kijelentései, miután a harmincas évek náci és a vele szövetséges magyar keresztény-nemzeti zsidózás óta ilyen arcátlanul nyílt zsidózás nem hangzott el vezető kormánypárti politikus szájából. Kósa a Fidesz alelnöke, tárca nélküli miniszter, volt frakcióvezető, a kormánypárt egyik vezető személyisége, jelentsen is az bármit. Kósa a vihart kavart mondatában úgy fogalmazott: „a zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”. Vajon miért esett jól a zsidóknak nyilasra szavazni, tehetnénk fel a kérdést, ha egyáltalán a nyílt színi zsidózás elfogadható lenne.

Kósa arról a választási összefogás-kényszerről nyilatkozott így, amelyet a Fidesz illegitim és csaló választási törvénye idézett elő, miszerint Orbán fasiszta rendszerében lehetetlen demokratikusan leváltani a hatalmon levőket. Papíron erre csak a legellentmondásosabb szövetségek létrehozásával és a teljes ellenzék összefogásával lenne lehetőség, de ez is csak elméleti lehetőség, egyébként kizárólag Orbán rendszerének legitimálására alkalmas. Kósa zsidózása a teljes szövegkörnyezetben lesz még durvább: „nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra, ami eddig mindig rárontott a magyar nemzetre”. Kósa a „balliberálisokat” azonosította a zsidókkal, így ezzel azt is mondta, hogy a zsidók rontottak eddig mindig a magyar nemzetre.

Kósa antiszemita szövegére nem mentség a butasága, ilyen aljas és tömeggyilkosokat idéző antiszemita szöveg után egy politikusnak azonnal távoznia kell a közéletből. Feltéve, hogy az egész rendszer, amit képvisel, nem ugyanezen az ideológiai alapon áll. Márpedig ez a helyzet. Az orbáni illiberális keresztényfasizmus lényege az alig burkolt antiszemitizmus, a rendszer egésze is nyílt zsidózás. Orbán Viktor náci, mint az illiberális rendszerének atyja és megformálója. Ezt még olyan visszataszító jelenségek is bizonyítják, mint a pénzen vásárolt „udvari díszzsidó”, Köves Slomó, aki a nemzeti „jó zsidó” szerepét tölti be az antiszemita rendszerben. Kósa náci szövegének brutalitását mutatja, hogy azt még Köves Slomó is elítélte, pedig őt azért fizetik, hogy a rendszer antiszemita jellegét és megnyilvánulásait tagadja.

Kósa azzal, hogy a balliberális politikai oldalt zsidózta, leleplezte és egyértelművé tette az illiberális rendszer antiszemita lényegét. A baloldalt és a liberálisokat a Mein Kampf azonosította a zsidósággal, így a balliberálisok illiberális ellenfelei (Orbánnal az élen az egész Fidesz-KDNP bűnszervezet) antiszemita, és mint ilyen, náci. Kósa tökéletesen fordította le Adolf Hitlert a NER nyelvére, és azonosította önmagukat a nácikkal. Ezt csupán azért mondjuk, hogy mindenki számára világos legyen, hogy Kósa Lajos nem megtévedt, csupán pártja és kormánya ideológiáját, hátsó szobákban használt nyelvezetét a nyilvánosság elé tárta. A hibája mindössze ennyi. Ezért ne várja senki, hogy a zsidózása miatt a legkisebb megrovásban is részesül.

Ha Kósa lopott volna Orbán vagyonából, vagy a hirtelen vállalkozózsenivé lett idős édesanyja nevén engedély nélkül, a saját szakállára lopna, akkor azonnal repülne a bandából, és Orbán nem tétovázna, hogy Lázár, Simicska és más renitensek sorsára juttassa. Nem mintha ezek közül Lázár János ne lenne ugyanolyan náci, mint az egész bagázs, aki a deportálásokért felelős Horthyt élteti, nem is ezért bukott meg. De azért, mert Kósa nyíltan zsidózik, antiszemita és náci szövegeket mond hivatalos pártrendezvényen, semmi bántódása nem eshet. Csupán azt mondta, amit ez a „párt” képvisel. Kósa „bocsánatkérése” még arcátlanabb, mert azzal, hogy a bocsánatkérésében azoktól a zsidóktól kért elnézést, akiket „félreérthető” megfogalmazásával megbántott volna, legitimálta a köznyelvben a náci zsidózást.

Kósa szavai egyáltalán nem voltak félreérthetők, azok pontosan azt jelentették, amit mondott. A bocsánatkérése szerint nem adott okot arra, hogy akár egyetlen zsidó „polgártársa” is megsértődjön, de ha valakit sértett volna a nyílt zsidózás, azért elnézést kér. Csakhogy Kósa bűne nem annyi, hogy egyes zsidó polgártársait megsértette volna (nyilván nem is érti, hogy mivel), hanem az, hogy a világ elsőszámú népirtásának ideológiáját képviseli: nemcsak egy korrupt fasiszta, hanem egy náci, aki a Mein Kampf szellemiségét vallja. Ez nem a zsidó polgártársait sérti, hanem az emberiséget, a civilizációt, az egész magyar társadalmat. A hatalom birtokosaként pedig nemcsak elfogadhatatlan, hanem közveszélyes. Ahogy az egész náci Orbán-rendszer, az Orbán-vezette bűnszervezet, amely egy náci horda.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések