Kiábrándító volt a parlament alakuló ülésén azt, hogy az ellenzék képtelen volt egyezségre jutni a bojkott tekintetében, ezért szervezetlenül és rendetlenül egy részük kivonult, másik részük bent maradt, majd a kivonulók egy része visszajött, a másik nem. Az ellenzéki összefogás nem most zilálódott szét, hanem az előválasztás második fordulója után, amikor Márki-Zay Péter szétverte az ellenzéki tábort, de az ellenzéki összefogást is. Ekkor veszítették el a választást megsemmisítő vereséggel, amit csak akkor lehetett volna elkerülni, ha valóban összefognak és kirúgják Márki-Zay-t.
Mivel a „Kapitány” megjelenése, ámokfutása, fenyegetései és zsarolása, a pártok árulózása, tisztákra és nem tisztákra osztása, a demokratikus ellenzék értékeinek naponkénti megcsúfolása teljesen új helyzetet teremtett, nem tudhatta meg a magyar társadalom, hogy az „ellenzéki összefogás” mire lett volna képes, ha egy kívülről érkezett ámokfutó szét nem veri őket. Ezért nem lehet tudni azt sem, hogy képesek lettek volna bármiféle koordinációra, együttműködésre, közös cselekvésre, neadjisten kormányzásra. Mire az alakuló ülésig jutottak Márki-Zay semmit nem hagyott belőlük.
Mindezt figyelembe véve sem lehet nem észrevenni, hogy a kényszer szülte „összefogás” nem teremtett az ellenzékben belső kohéziót, felelősségteljes együttműködést, ami azért szomorú, mert az, amit az alakuló ülésen bemutattak, arról győzi meg utólag is a választókat, hogy ez a szedett-vedett társaság, amely összevissza mászkált, mint a birkák, mindenki ment a saját feje után, képtelen lett volna komoly és felelősségteljes kormányzásra. Élükön egy közveszélyes hülyével, akit olyan 200 ezer új fiatal szavazó választott meg, akiket se előtte, se azóta nem látott senki.
Akik annyit nem tudtak megbeszélni és egyeztetni egymással, hogy szimbolikus cselekedetként mit és hogyan bojkottálnak az alakuló ülésből, felhíva a figyelmet arra, hogy egy fasiszta diktatúra parlamentje alakult meg éppen (melyben demokratikus politikusoknak és pártoknak semmi helye nem lenne, hanem az egész parlamentet kellene bojkottálniuk, hogy ne legitimálják a diktatúrát), hogyan akartak volna kormányozni, konkrét ügyekben dönteni, költségvetést csinálni. Aki emlékszik erre, az majd négy év múlva elhiszi, hogy ezek tudnak együtt kormányozni?
Az ellenzéki összefogás pártjai tévednek, amikor azt gondolják, hogy a választási vereség után őket már semmiféle korábbi ígéret, szólam, nagyívű beszéd nem kötelezi arra, hogy ha bevonulnak a parlamentbe, akkor ott az ígéreteiknek megfelelően egységben, felelősen lépnek fel, szervezettséget és fegyelmezettséget mutatnak. De ezt még egyes pártokon belül sem sikerült megtenni, hát még az egész ellenzéki táborban. Ez a magatartás utólag megkérdőjelezi az összes ellenzéki párt és politikus hitelességét és valamennyi beszédét, ígéretét. Ha ez eddig tartott, akkor kamu az egész.
Ez a szétesett, fegyelmezetlen, vert sereg nyújtotta a legkiábrándítóbb képet. Hogyan is hihette bárki, hogy ezek az emberek valaha is bármit komolyan vesznek, hogy ezekre számítani lehet, hogy ezek bármire is képesek? Ez egyszerűen tragédia, mert a legkisebb azonosulási lehetőségtől is megfosztják az Orbán-rendszer ellenfeleit. Ilyen csürhét még nem látott a világ, amely kivonul, aztán a fele visszavonul, a másik része ki se vonul. Nincs még egy olyan politikai párt, mozgalom, szerveződés, amely ilyen fejetlen, rendetlen csőcselék képét mutatná, amelyben semmi rend nincs.
De miért is csodálkozunk? Elvtelen emberek, akik pénzért, politikai megfontolásból, hiúságból minden elvszerűséget feladnak, megtagadnak, milyen más képet mutathatnának magukról? Ezek az emberek akarják elhitetni az, hogy ők ennek a rendszernek az ellenfelei, bennük kell bízni, rájuk kell bízni magunkat? Ez tragédia. El kell felejteni őket. Tegyék zsebre a pénzüket a hazaárulásért, s húzzanak el. Egyedül maradtunk egy fasiszta diktatúrával szemben.
