2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekA tömeg önmagában semmit nem jelent

A tömeg önmagában semmit nem jelent

-

Magyar Péter már most kijelentette, hogy félmillióan (minimum több százeren) vannak. Ez a számokkal való dobálózás a Fidesz sajátja volt mindig, Magyar Rákai Philip kollégájával versenyez. Ugyanilyen nagyotmondás volt a még nem is létező pártjának a 30 százalékos támogatottsága, de a beígért bizonyítékok és menekülő repülőgépek is.

Mielőtt a számunkra beszédes „Nemzet menete” eseményeiről beszámolunk, szeretnénk rámutatni arra, hogy önmagában a tömeg semmit nem jelent. Nemcsak azért, mert ez a mostani megmozdulás vonz sok érdeklődő, kíváncsi embert is, akik valóban szappanopera hősét láthatják közelről, hanem azért, mert a tömeglélektan másról szól.

Az egyértelmű, hogy a társadalomban nincs elég harag egy rendszeváltáshoz, az pedig, hogy „a kormány adja vissza a hatalmat” ugyancsak Magyar-féle nagyszájúskodás. Nem szeretnénk neveket mondani, nehogy bárki azt gondolja, hogy Magyar Pétert népirtókhoz hasonlítjuk, de tömeget vonzott már néhány kétes ember, ha megtalálta a kulcsot.

Orbán is képes volt tömegeket mozgatni, és elég jól tartja magát sajnálatos módon minden közvéleménykutatásban. De elég Trumpra és más nárcisztikus pszichopatákra gondolni, akik képesek tömeget mozgósítani, senki nem érti, hogy miért. A nárcisztikus pszichopaták ösztönös tulajdonsága, hogy képesek ráhangolódni arra, akit meg akarnak téveszteni.

Magyar pontosan tudja, mit akarnak hallani a reményvesztett ellenzékiek, és rájátszik erre. Színjáték, paródia, cinikus manipuláció az egész. Ennek ellenkezőjét is bármikor elmondja, és a saját hazugságait sem hiszi el. Manipulál, aminek bedőlnek azok, akik ezt akarják hallani. Szó nincs arról, hogy Magyar majd beteljesíti az álmaikat, pusztítás lesz a vége.

A tömeg vágyakozik a hazugságra, éhezi és szomjúhozza a hazugságot, mindig így volt a történelemben. Ha valaki tudja, hogy a kiszáradt lelkű, frusztrált emberek mit szeretnének hallani, milyen szép hazugságra vágynak, akkor termékeny talajra talál. Ezen kívül pedig a kulcs a tömegpszichózis, aminek lényege az érzelmek manipulálása.

A populista pszichopata hazudozók az érzelmekre hatnak, és a tömegérzelmek kikapcsolják az értelmet. Ezek a tömeglélektan alaptételei. Nem számítanak a hazugságok, az érzelmek által befolyásolt ember nem gondolkodik, nem hallgat az eszére, csak a jóleső felkorbácsolt érzéseire. Ha valaki el akarja venni ezt tőle, azt gyűlöli. Itt a Trump-jelenség megfejtése is.

Ha valaki hazudik, az érzelmekre hat, a frusztráltaknak ígér megváltást és hamis reményt, az populista manipulátor, aki mozgathat tömegeket, de az nem a valódi megoldás felé visz, ami egy plurális, jogegyenlőségen alapuló liberális demokrácia, hanem egy önkényuralom. Magyarországon Magyar Péter hívei eljutottak oda, hogy ezt sem bánják.

Nem tudják, miről beszélnek, s mindez annak a budapesti liberális értelmiségnek a bűne, amely feladta és megsemmisítette önmagát, amikor évekkel ezelőtt kitalálta, hogy nem a liberális demokráciával, hanem egy konszolidált jobboldallal lehet leváltani Orbánt, mert a liberális demokráciának nincs támogatottsága Magyarországon.

Ez hazugság, amit a 14 éves intenzív agymás hangulatában találtak ki, mert most ezt lehet érezni. De ez csak addig tart, amíg a propaganda. Ezek nem belső meggyőződésből fakadó meggyőződések, a horthyzmust, a keresztényfasizmust, a csendőrséget, ispánozást utálják azok az emberek, akik ma még a Fidesznek csápolnak. Ha lemegy róluk a köd, kitisztulnak.

Az emberi természet alapvetően szabadságra vágyik, amit manipulálni, becsapni és ideig-óráig elnyomni lehet, de megszüntetni nem. S ide bármikor vissza lehet téríteni azokat az embereket, akiket pszicopata manipulátorok lelki fogságba ejtettek. Mi azért utasítjuk el a budapesti liberális értelmiség által felépített Magyart, mert nem ide viszi az embereket.

Magyart már nem tudják kontrollálni, kiszabadult az újabb hazug szellem a palackból, és a legjobb, ami történhet, hogy ez az ember megbukik. Különben a magyarokat nem az igaz, valódi, szabad társadalom, az értelem felé, hanem az érzelmek vezérelte hisztérikus állapot felé sodorja. Az Orbánnal szembeni passzivitás idáig vezetett, hogy potenciális áldozatok.

Mielőtt bárki elmondaná a mantrát, hogy semmi nem számít, csak valaki szabadítson meg Orbántól, mindenkit tájékoztatunk, hogy Magyar nem fog megszabadítani senkit, nem fogja megdönteni Orbánt, mert nem is azon az úton indult el. Neki pénz kell és dicsőség, amit az ilyen demonstrációk nyújtanak neki, és hazudni fog hazájának rendületlenül tovább.

Mi maradunk a liberális demokrácia, a szabadság, a jogegyenlőség, a törvényuralom útján, nem adjuk fel az elveinket és a hitünket abban, hogy nem diktátort kell cserélni, nem egy másik korrupt hazudozóban kell bízni, mert Belzebub által nem lehet legyőzni az ördögöt, nem egy másik Fideszre, hanem egy valódi értelmes demokráciára van szükségünk.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések