Áder János köztársasági elnök aláírta a CEU kivégzését elrendelő törvényt.
Jogászai nem találtak fogást a törvényen, ezért nem volt más választása.
Pedig lett volna. Például az, hogy nem írja alá.
Nyilván sokat töprengett az államfő, mielőtt úgy döntött, hogy aláírja: osztott és szorzott, egyszóval, mérlegelt. Nem szakmailag hezitált, hanem a politikai hozadék szempontjából. Hogy ha csak két rossz közül választhat, van-e olyan opció, amelyből jól lehet kijönni.
Lett volna.
Ha nem írja alá, akkor nyilvánvaló, hogy elszabadul a pokol. Villámok csapkodnak mindenütt, hangos zenebonával leszakad az ég, de Magyarország ezt még kibírta volna. Magyarországnak meg sem kottyan, hogy a miniszterelnök aznap őrjöng odahaza. Cseh Tamással szólva: volt már ilyen, s lesz ilyen még.
Magyarország megért volna ennyit, ennyi kis zaj a saját jövőjét tekintve Ádernek is kamatozott volna.
Mert neki is tudnia kell, hogy a saját halálos ítélete az, amit majd a kézjegyével ellát. Áder Jánossal ugyanis mostantól bármit megtehet a Fidesz. Semmivel sem különb náluk – már amennyiben eddig az volt.
Innentől kezdve nincs megállás, ha kérnek tőle, teljesítenie kell. Orbán a szemébe röhöghet, megalázhatja, ha úgy tartja a kedve. És ha olyanja van, megveregetheti a vállát, kockacukrot rakhat a szájába – megtehet vele bármit.
Felmoshatja vele a padlót – tartása megszűnt, puha és folt nem marad utána.
Mostantól van miért félnie Áder Jánosnak. Lehet, hogy idáig is rettegett a gazda haragjától, ám most már oka is van arra, hogy féljen. Mostantól ugyanis arra kell figyelnie, hogy ne hibázzon. Oldalra nézni, fölfelé lesni, miközben azt sem tudja, hogy mikor téveszt, mert még a szabályokat sem közlik vele.
Áder János mostantól halott ember. Integet és átad, felavat és kinevez, mozog még és beszél. Nő a haja és a bajusza, de ennek már nincs jelentősége: a fű kinő utána.
Forrás: Infovilág
