2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírÁder János, mint hitvalló keresztény, szellemi környezetszennyezés

Áder János, mint hitvalló keresztény, szellemi környezetszennyezés

-

A HírTV beszámolója szerint Áder János, a nem létező köztársaság köztársasági elnöke, „három történetben mondta el az ő és a Jóisten kapcsolatát”. A híradás szerint Áder annyira tetszett a tömegnek, hogy visszatapsolták, mint egy rocksztárt. Azt nem tudjuk, hogy volt-e előkészítve egy ráadás száma, mondjuk egy negyedik történet a Jóistennel, vagy a három közül valamelyik történet végét mondta el újra a tomboló közönségnek. A NER gyomorforgatásának csúcspontja, Áder János a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson tett tanúságtételt az ő hitéről.

Ugyanarról az Áder Jánosról beszélünk, akit nem sok évvel ezelőtt a budapesti diákság „Bajszos Szar” rigmusokkal illetett, mert az összes többi aljas, diktatúrikus törvényhez hasonlóan a Lex CEU-t is aláírta. A Biblia szerint a hitet a jó cselekedetekkel kell bemutatni, és gyümölcséről lehet megismerni a fát: a jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa rossz gyümölcsöt. Jó fa rossz gyümölcsöt nem terem. Ennek alapján Áder Jánost, aki lelkiismeretlenül és korrupt módon, karrierizmusból és pénzért kiszolgál egy elnyomó, embertelen, fasiszta rezsimet, a rossz fák közé sorolhatjuk.

Utoljára gondoltunk volna Áder Jánosra, aki a világ kereszténysége előtt tanúságot tesz a maga keresztény hitéről, s azt nem pfújolás kíséri, és nem dobálják meg rohadt paradicsommal. Ádernek az életével, a személyes döntéseivel, az igazság melletti kiállásával kellene bizonyítania nap mint nap az ő kereszténységét, amely méltó Krisztushoz, aki nem az uralkodó hatalom és a képmutatók szolgálatában töltötte a napjait, hanem az igazságért kész volt meghalni, és keresztre is feszítették azok, akik annak a hatalomnak a szellemi elődei, akiket Áder jellemtelenül kiszolgál.

Ezzel együtt nem volt könnyű kiállítani valakit ebből a bűnöző bandából, amit Orbán maffiafőnökök módszereivel vezet. Gondoljuk végig a neveket Szijjártótól a képmutató Balogig bezárólag, akit saját egyháza minden érdem nélkül püspökének választott, hogy a hatalomnál szerezzen minél több pénzt. Mészáros Lőrinc is kiállhatott volna ennyi erővel, mert ő mindig a Jóistenre hivatkozik, amikor a gazdagságáról kérdezik. Így legalább tudhatjuk, hogy nekik Orbán a jóisten. Elmondhatná, hogy csődbe jutott gázszerelőként, hogyan lett gazdagabb, mint az angol királynő.

Áderről azt gondolták, hogy az ő kezéhez tapad a legkevesebb aljasság és pénz, de ez nem igaz, mert neki lett volna a feladata (erre esküdött fel), hogy mindezt megakadályoza. Neki kellett volna a krisztusi jellemet felmutatni, mint hivatala szerint az ország első emberének, de ő egy sunyi és gerinctelen kiszolgálója lett egy fasiszta diktatúrának. Az is mindent elmond az egyház és az állam orbáni-semjéni szétválasztásáról, hogy az egyház nyilvánossága előtt nem egy pék, kőműves vagy ápolónő tesz tanúságot a hitéről, hanem egy korrupt, hazug, gerinctelen politikus.

Még egy Istenről szóló hamis bizonyságtételt is propagandacélra használják fel, amelyben egy korrupt, elnyomó, fasiszta rendszert akarnak azonosítani a kereszténységgel, a nemzeti identitással. Jézust politikai célokra használják, zsibvásárt űznek a nevéből. Ezért szervezték Budapestre ezt a bálványimádó, antikrisztusi rendezvényt, hogy becsapják a magyar embereket, a lelkiismeretüket megkötözzék, hogy a választás előtt egy évvel azt a hazugságot keltsék, hogy az országot Isten képviselői, a magyar identitás megtestesítői vezetik, míg az ellenfelei ennek ellentétei.

Nagy kár, hogy nem Semjén mondta el a vadásztörténeteit, amikor helikopterről lőtt ki kenőpénzen szervezett korrupt utazási alkalmával háziállatokat a Jóisten segítségével. Nagy szerencséjük ezeknek az embereknek, hogy Magyarországon senki nem olvas Bibliát, és ma már a Bibliát olvasó keresztényeket is kilóra eladják Orbánnak saját gyülekezeteik vezetői, a hamis kereszténységet igaznak állítva. Ezért nem tudják Áder hiteltelenségét olyan közismert igékkel sem érzékelni a krisztusi jellemről, Isten természetéről, hogy „szeretted az igazságot, gyűlölted a hamisságot”.

Ez az egész bohózat, Ádertől Ákoson át Szikoráig és Tóth Gabi fellépéséig bezárólag, a hamisságnak, a hazugságnak és a tömény giccsnek egy olyan parádéja, hogy a mennyben sugárban hánynak tőle, és mivel Isten gyűlöli a hamisságot, ezt a rendezvényt, ami a kereszténység megcsúfolása és meggyalázása, Isten mindennél jobban gyűlöli. Istent az egyes emberek érdeklik, az ő szívüket akarja elérni, őket akarja megmenteni, az ilyen képmutató, hazug és hamis giccsparádék, farizeusok csinnadrattája ellenére. Az ördög seregszemléje zajlik a magyar Hősök terén.

Áder hamisságának szerves része az ő „környezetvédő” hamis identitása. Pontosan annyira környezetvédő, amennyire keresztény. Most a kettő találkozott, mert Áder keresztény tanúságtétele a szellemi környezetszennyezés legékesebb példája. De ilyenek az iskolai tananyagok, az elmondott beszédek, a „kormány” határozatai, minden, ami ebben az országban történik. Ennek tetejébe a hamis vallás, azzal az egyházzal, amely a szerető Isten nevében 1500 éven át végiggyilkolta a világot, ahogy a Jelenések Könyve mondja: „részeg a szentek vérétől”. Nem Áder vére az.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések