2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírAmerikai lapok szerint Ferenc pápa és Orbán "béke" üzenete nem ugyanaz

Amerikai lapok szerint Ferenc pápa és Orbán „béke” üzenete nem ugyanaz

-

Az amerikai National Catholic Reporter Ferenc pápa magyarországi útjával kapcsolatos tudósításában azt írta, hogy a pápa kötélen táncol, amikor úgy kell a háború befejezéséről beszélnie, hogy közben ne távolítsa el az ukrán vezetőket és a nyugati szövetségeseket, békeüzenetét pedig ne tudják felhasználni Oroszország és a szövetségesei, köztük Orbán Viktor. A cikkben megszólaltatták Alex Faludy újságírót (aki anglikán teológus és lelkész is), Faludy György unokáját, aki az amerikai olvasóknak megvilágította Ferenc pápa és Orbán békeüzenetének kardinális különbségét.

Alex Faludy kiemelte, hogy Ferenc békére és a háború befejezésére irányuló felhívásait a katolikus társadalmi tanítás motiválja. Orbán azonnali tűzszünetre való felszólításai viszont Oroszország érdekeit szolgálja, igazodás Moszkvához. Ez azt jelenti, hogy Ferenc pápa nem az ukránok támogatásának megszüntetését, az ukránok kapitulációját, és azonnali tűzszünettel az oroszok által elfoglalt területekről való lemondást szorgalmazza, hanem általában a háború befejezését, de igazságos béke útján. Az orbáni „béke” szólamok egy szuverén állam oroszok általi elfoglalását jelentik.

Az amerikai katolikus lap emlékeztet arra a csúsztatásra is, hogy Orbán igyekezett úgy beállítani, mintha a Vatikán és Magyarország ugyanazt képviselné, és csak ketten állnának közösen a „béke” pártján. De Orbán és Ferenc pápa „béke” üzenete nem ugyanaz. A Vatikán nem oroszbarát, a háború áldozatainak az ukránokat tartja, és az ő szenvedéseikkel érez együtt. Nyilvánvaló az, hogy nem olyan békéről beszél, amely feleslegessé tenné ezt a szenvedést, és egy orosz uralom alá lökné őket. Márpedig Orbán „béke” javaslata az azonnali tűzszünettel ezzel egyenlő.

A National Catholic Reporter nem mulasztja el, hogy rámutasson annak képtelenségére és ellentmondására is, hogy Orbán egyszerre akarja magát Donald Trump és Ferenc pápa szövetségesének láttatni. Megemlékeznek arról, hogy Orbán Viktor a „hagyományos keresztény erkölcsi értékek európai védelmezőjének” mutatja magát, miközben egy pornószínésznővel folytatott tartós viszony leplezésére fizetett kenőpénz miatt megvádolt Trump mellé állt, és további „harcra” buzdította.

A Washington Post az AP amerikai hírügynökség elemzését közölte, mint a legtöbb amerikai újság. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy kibékíthetetlen ellentmondás van Orbán menekültellenes politikája, a pápa kisebbségi jogokról vallott nézetei között is, de a magyar kormány mindent elkövet, hogy leplezze ezeket a különbségeket, s a pápalátogatást Orbán politikájának támogatásaként és elismeréseként mutassák be. Azt hangsúlyozzák, ami szerintük közös és összeköt, de még ehhez is csalniuk kell.

Ferenc pápa ugyanis nem támogatja a homoszexuálisok elleni gyűlöletkampányt, s nem áll az oroszok oldalán az ukránokkal szemben. Az oroszok mostani háborúját Sztálin 1930-as népirtásához, a holodomorhoz hasonlította, míg Orbán a legkisebb rokonszenv nélkül szemléli a szomszéd Ukrajna kálváriáját. Megtagad minden segítséget, vétóval fenyegeti az oroszok elleni szankciókat. Az is jellemző, hogy mintegy 2 millió ukrán menekültből csak 35 ezren maradtak Magyarországon, ami mindent elmond arról, mennyire szívesen fogadta az Orbán-kormány az ukrán menekülteket.

Az AP idézi a hivatalos magyar egyházi véleményeket, amelyek szándékosan a „lelki” kérdésekre helyezik a hangsúlyt, hogy eltakarják és tompítsák a pápa és az Orbán-rendszer közötti ellentétet. A jelek szerint a pápa kerülni szeretné a politikai konfliktust, ezzel azonban lehetőséget ad arra, hogy egy önkényuralmi rezsim önmaga politikai céljaira használja fel. Ha Ferenc pápa lehetőséget ad erre, akkor élete legnagyobb hibája lesz ez a magyarországi látogatás, amellyel egy ravasz önkényuralom csapdát állított neki.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések