Orbán Heinz-Christian Strachéval, az osztrák Szabadságpárt elnökével zajlott találkozója után is megismételte azt a javaslatát, hogy a „jobbközépnek a jobboldallal” kellene összefogni európai szinten. Először sokan nem is érthették, hogy miről beszél Orbán, mert mi különbözteti meg a „jobbközép” pártokat a „jobboldali” pártoktól, hiszen a jobbközép maga a jobboldal. Aztán lassan leesik mindenkinek, hogy Orbán mire gondol: a jobbközéptől (vagyis az igazi jobboldaltól) jobbra csak a szélsőjobboldal áll. Orbán tehát a jobboldal és a szélsőjobboldal összefogását javasolja Európának és az Európai Néppártnak.
Ez azt jelenti valójában, hogy Orbán a Néppártban többségre szeretne jutni, hogy a jelenlegi jobbközép Néppártból egy szélsőjobboldali párttömörülés legyen, amely kisajátítja a „jobboldali” és a „keresztény” jelzőt, megtévesztve az európai szavazókat. Ennek érdekében a jobbközép pártokat a baloldalhoz sorolja, és azzal rágalmazza, hogy elhagyták a jobboldalt és a kereszténydemokráciát. Orbán terve az, hogy ha a Néppárt vezetői annyira balgatagok lennének, hogy az egyetlen szélsőjobboldali Orbán kirúgása helyett bevennének még további szélsőjobboldali fasisztákat, akkor Orbán ki tudná húzni alóluk a Néppárt szavazóit, az egész Néppártot.
Orbán erős mentális kihívásokat jelentő elmélete szerint Franciaország, Németország, egész Észak-Európa, a Benelux államok nem demokráciák, hanem elfajzott liberálisok. Ezen segítene a szélsőjobboldal, s ha sikerülne hatalomra jutniuk, már többször kilátásba helyezte, hogy ő vizsgálná azokat, akik most őt vizsgálják. Nyilván számon kérné rajtuk, hogy sértik-e eléggé a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét azonnal fel kellene számolniuk. A NER mintájára hozná el Orbán Viktor Európa többi ótvaros fasisztájával a „keresztény” szabadságot. Szerencsére Orbán elsieti a dolgokat, Európa nem kész egy ilyen fasiszta hatalomátvételre. Így még a világ legszebb álmai is valóra válhatnak, hogy a Néppárt vezetőinek elvtelensége és bénázása ellenére Orbán kirepül a Néppártból és a perifériára sodródik.
Sajnos, a Néppárt ismeretében még ebben sem lehet bízni, holott Orbán a mostani sajtótájékoztatóján kvázi ultimátumot adott a Néppártnak: ha nem veszik be a szélsőjobboldalt maguk köz, és továbbra is makacsul tiszteletben tartják az emberi jogokat, a menekültekre vonatkozó nemzetközi szabályokat, ha nem zárják le légmentesen a határaikat mindenféle bevándorlás előtt, akkor Orbán elhagyja a Néppártot. Bár így lenne, de Orbánt ismerve, az adott pillanatban még mindig visszatáncolhat, a Néppárt pedig tűrni fogja, mint már kilenc éve, hogy bolondot csináljon Orbán belőlük. Pedig ezúttal személyesen támadta meg az elvtelen és karrierista Manfred Webert, a Néppárt európai bizottsági elnöki csúcsjelöltjét. Alkalmatlannak nevezte és kijelentette, hogy a „Fidesz” (ilyen párt valójában nincs, csak Orbán van) szavazatai nem támogatják őt.
Orbán bosszúálló és nem felejt, ezt tudhatná Weber, aki az európai parlamenti kampányban elkövette azt a hibát, hogy a szélsőjobbtól való elhatárolódása közben kijelentette, hogy nem Orbán szavazataira szüksége, és nem kíván Orbán embereinek szavazataival elnök lenni. Orbán hónapokkal később erre hivatkozva kijelentette most, hogy Weber ezzel „Magyarországot” sértette meg (Magyarország egyenlő Orbán Viktorral, mint tudjuk), ezért ő maga mondott le ezzel a „magyarok” szavazatairól. Jellemző, hogy ezt is Orbán egyszemélyben dönti el, fel sem merül, hogy a Fidesz nevű egykori párt létezésének akár a látszatát is fenntartsák azzal, hogy ilyesmiről a párt valamelyik testülete dönt. Ha Weber megérti, hogy Orbán szavazataira nem számíthat a Néppártban, akkor a karrierista nem védi őt többé.
A baj az, hogy ezt öt perc alatt lehet megbeszélni: „Manfred, félreérthető és sértő voltál, erre reagáltam, de ha ez egy félreértés volt, akkor számíthatsz a szavazatainkra”, és kész. Minden attól függ, hogyan szerepel a szélsőjobb, és ha összeállnak a német, a francia, az olasz és az osztrák fasiszták, akkor elég erősek-e ahhoz, hogy Orbán átmenjen vezérnek hozzájuk. Ha úgy látja, hogy a következő ciklusban a szélsőjobb megerősödhet, elhitetheti, hogy ők az igazi „jobboldal”, és a következő választáson legyőzhetik a Néppártot, akkor a Néppártot baloldalinak és bevándorláspártinak bélyegezve távozik. Ha nem így alakulnak az eredmények, és nagyon kicsi lenne a szélsőjobboldali fasiszta frakció, akkor visszahízelgi és visszapávatáncolja magát a Néppártba.
Ilyen egy igazi szar ember, ahogy a liberális béklyóktól és a szabadságot bénító politikai korrektségtől megszabadult illiberális magyar ember, aki „szívből beszél”, mondaná. Ha az érdekei így kívánják, akkor odamegy, ha itt nyerhet többet, akkor marad. Csak azért nem használjuk a PC-től mentes magyar kifejezést erre a magatartásra, mert még rasszizmusnak vélné a szélsőjobboldal. Az is egy kihívás Európának, ha Orbán elkezdi a szélsőjobbot legitimálni és szalonképessé tenni, és a valódi demokratikus jobboldal kihívójaként fellépni, de ez nem lenne könnyű. Salvini, Le Pen, a német AfD, az osztrák Szabadságpárt, és maga Orbán, nem lesz soha szalonképes Európában. Nagyobb veszély, ha marad a Néppártban, és folyamatosan fennáll a Néppárt elfoglalásának veszélye.
Abban Orbán elszámolta magát, hogy a Néppárt megnyíljon a szélsőjobboldal előtt. Ha ez ultimátum marad, akkor ő vesztett, és távoznia kell. De ha visszatáncol, a Néppárttól és Webertől még biztosan maradhat, a „bölcsek” arra vannak, hogy ezt legitimálják. Orbán hiúságának kedvez, ahogy körüludvarolják a fasiszták, és jól érzi, hogy köztük lenne a helye. Bárcsak a hiúsága győzne.
