2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekAz 1 százalékos adófelajánlást is elvették Iványi Gábor Oltalom egyesületétől

Az 1 százalékos adófelajánlást is elvették Iványi Gábor Oltalom egyesületétől

-

Már nemcsak az államtól járó normatív támogatásokat inkasszózza a NAV az Orbán-kormány által előidézett tartozás miatt, hanem az emberek adományait, az 1 százalékos felajánlásaikat is elveszi Iványi Gábortól Orbán állama. Ez derül ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) legújabb közleményéből, amelyben Iványi Gábor azt írta: „újabb rossz üzenet, az Oltalom számára felajánlott 71 milliónyi egyszázalékokból származó adományt a NAV azonnal levonta”.

Az Oltalom Karitatív Egyesület Iványi Gábor egyházának szervezete, amely a kisebbik munkát végzi a MET egyház tevékenysége mellett. Az Oltalomnak is lehetett 1 százalékos adófelajánlásokat tenni, amely alapján 71 millió forint járt volna az egyesületnek, amit nem kapott meg, mert az állam által visszatartott pénzek miatt keletkezett köztartozások fejében ezt a pénzt is elvette a NAV. Ehhez ugyanúgy nem lenne köze, mert az emberek ezt nem köztartozásokra és nem a NAV-nak adták, hanem az Oltalom tevékenységére, ahogy a normatív céltámogatásokat sem lehetne erre „fordítani”, ezen a címen elvenni. Orbán állama 14 milliárd forinttal tartozik Iványi Gábor egyházának, de még azt is elveszik tőle, amit az emberektől kap támogatásként.

Mindez azzzal a veszéllyel fenyeget, hogy a MET 1 százalékos felajánlásait is benyeli a közpénzekkel – amúgy – tolvaj módjára bánó Orbán-rezsim, ami ennél is nagyobb kárt okozna: a MET 718 millió forintot kapott a magyar adófizetőktől, amivel a Magyar Hang kimutatása szerint a mostani felajánlások legnagyobb „nyertese” a MET, amely 46 százalékkal magasabb összeget kapott a tavalyinál. Az állami kiegészítő támogatással együtt ez 1,3 milliárd forintot jelent, amelynek a kifizetése januárban lenne esedékes. Ha ezt a pénzt is elveszik Iványi Gábortól, azzal már nemcsak őt és az egyházát, hanem az adófizetőket is meglopják.

Orbán teljes kivéreztetésre játszik, nemcsak az állami normatívákat sarcolja meg és veszi el, hanem azt is megakadályozza, hogy a magyar emberek akarata érvényesüljön, akik életben akarják tartani Iványi Gábor tevékenységét, s az adójuk egy részét neki ajánlják fel. Az 1 százalékos adófelajánlás intézményének lényege az, hogy az adófizetők az adójuk legalább 1 százalékát olyan célra fordíthassák, amit támogatni szeretnének, és nem Tiborcz Istvánnak, Orbán Ráhelnek és Mészáros Lőrincnek szánják. Orbán törvénytelenül akadályozza meg, hogy az emberek Iványi Gábor tevékenységét támogassák, ne pedig a pazarló és tolvaj magyar államot. A magyar Iványi Gábornak több pénzzel tartozik, mint amennyivel Iványi Gábor a magyar államnak.

Iványi Gábor egyházának köztartozásait a magyar állam idézte elő, és most már azt a pénzt is elveszik tőle, amit az emberek azért adnak, hogy szociális munkája az Orbán-kormány törvénytelenségeit és üldöztetését is túlélje. Biztos, hogy ez is törvénytelen, mert ehhez nem nyúlhat az állam. Ezért amit az Oltalomtól elvettek, azért is perelni kellene. De Magyarországon mennyi ideig tart egy ilyen per? Különösen az Orbán-rezsim által megszállt bíróságokon, még hozzá egy ilyen presztízs jellegű ügyben.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések