Az államtitkár esete a föld alá száműzött vezetékkel

2 perc olvasási idő

Kovács Zoltán államtitkárnak Balatonalmádiban van háza. A ház ugyan a gyerekei nevén van, de az államtitkár úrnak használati joga van rá bejegyezve. Jó helyen van a házikó, nem egészen fél kilométernyire a vízparttól.

Csakhogy, mint a település sok más háza fölött, itt is ment volna egy légvezeték. Ez szolgáltatta a villanyt a környező házakba.

Nem szép látvány egy ilyen légvezeték, bizonyára zavarta is az ott lakókat, akik nem azért vásárolták a házat, hogy eg légvezeték alatt időzzenek, hanem, hogy gondtalanul élvezzék a munkájuk gyümölcsét.

És, ha valamit nagyon akarnak, akkor az sikerül. Már nem zavarja semmi a gondtalan pihenést, mert a vezetéket, mintegy 200 méter hosszan a föld alá rejtette tulajdonosa, az E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt.

Nem mindenhol, mert az bizonyára igen költséges lett volna, egyedül az államtitkár háza fölül tűnt el a föld alá a vezeték.

Kovács Zoltán csak névrokona annak a Kovács Zoltánnak, aki a kormány kommunikációjáért felelős, és a kormányszóvivői tájékoztatókon Lázár János mellett szokott állni.

A cikkünkben említett Kovács Zoltán a közigazgatásért felel, s nyilván ez az a fontos tevékenység, ami indokolja, hogy fokozottan ügyeljenek a pihenénésére.

 

Előző cikk

Russia-gate idővonal: újabb dominó dőlt ki – a többi még hátravan

Következő cikk

Mindenki Gyulaházára!