Értekezés a demokratikus ellenzék jövőjéről és lehetséges megújulásáról.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, interjút adott a Spirit FM rádiónak, s az interjú legfontosabb kérdése az volt, hogy ha ez nem egy demokratikus választáson alapuló rendszer, akkor a demokratikus ellenzék miért vesz részt a nem demokratikus választáson, s miért ül be a díszletparlamentbe, amivel csak legitimálja a rendszert.
A DK elnöke azt mondta, „a rendszert nem a választási részvétel legitimálja, ha világossá tesszük, hogy mit gondolunk a választásokról, mit gondolunk erről a parlamentről”. Azzal egészítette ki, hogy ez a fajta csökött parlamentarizmus is eszközt, fegyvert ad az ellenzék kezébe, és a diktatúra elleni küzdelemben nem kell lemondani csorbult eszközökről sem.
Gyurcsány Ferenc azt is mondta, „be kell menni a hatalom mindenfajta intézményébe, ezt a hatalmat széjjel szedni, azaz akkor követnénk el hibát, hogyha nem ezt tennénk.” Ez a belülről való bomlasztás már régen is kabarétréfák visszatérő poénja volt, mászrészt nem lehet elleplezni, hogy ettől nem a diktatúra bomlik szét, hanem az ellenzék.
*
Mi ezt az érvelést helytelennek gondoljuk, s politikai hibának tartjuk, hogy a DK elnöke egy mozdulattal lesöpri ezt a kérdést az asztalról, nem is hajlandó foglalkozni vele. Az ellenzék legitimációs szerepét nem csökkenti az, ha a retorikájuk szerint nem demokratikusak a választások és a parlament, mert ez azt a kérdést veti fel, hogy akkor mit keresnek ott.
Nem tudjuk elképzelni, hogy a demokratikus ellenzék képes legyen a megújulásra a NER keretein belül, s a legnagyobb baj az, hogy a kérdés elutasításával képtelen az ellenzéki táborral közös nevezőre kerülni. A Magyar Péter gyilkos ölelésébe rohanók retorikája épp az, hogy 1. nem tudnak nyerni, 2. értelmetlenül ülnek a diktatúra parlamentjében.
Azt a Demokratikus Koalíció is hangoztatja, hogy egyenlőtlenek a feltételek, méltatlannak tartják, hogy olyan győzelmet kérnek számon rajtuk, amely csak demokratikus és egyenlő feltételek között lehetséges, amivel közvetve beismerik azt is (amit mi kezdettől mondunk), hogy ebben (az állandóan változó) választási rendszerben nem is lehet Orbánt legyőzni.
Ebben az esetben az előre elcsalt választáson való részvétel semmi más célt nem szolgál, mint a parlamentbe való bekerüléssel elérhető állami támogatás megszerzését, mert ez a párt sem vett tudomást arról, amit maga is állít, hogy ez nem demokrácia. Diktatúra ellen pedig más eszközökkel kell harcolni, aminek akadálya az intézményesített ellenzékiség.
Nemcsak a populizmus miatt van úgy, hogy Magyar egy nagy intézményes párt nélkül is képes tömegek megnyerésére és mozgatására. A könnyűlovasság eredményesebb lehet, mint a nehézkes hadsereg, amelyet mozgatni, fenntartani és etetni kell. Az intézményes egyházak is bejárták ezt az utat, az intézményeik megmaradtak, a lényeg elveszett.
Emiatt fontosabbá válik a szervezet fenntartása, az alkalmazottak fizetése, mint a cél, a diktatúra felszámolása. Ezt ismerte fel az ellenzéki tömeg, amely elszakadt a pártjaitól, ahogyan azt Gyurcsány Ferenc is elmondta az interjúban. Ez pedig érthető, mert aki meg akar szabadulni Orbántól, azt nem érdeklik a DK egzisztenciális érdekei.
*
Ez a konstrukció hamis, elkerülhetetlenné teszi, hogy a pártok hazudjanak a választóiknak, négyévente győzelmet ígérve, miközben tisztában vannak azzal, hogy egyenlőtlen feltételek és nem demokratikus körülmények között ez nem is lehetséges. De ezt csak a vereségek után közlik, amikor a beígért győzelmeket számonkérik rajtuk.
Ez nem tisztességes, és ezt unták meg az emberek. Emiatt kerültek abba a csapdába, hogy egy nárcisztikus pszichopata szélhámos karjaiba rohanjanak, aki ráadásul azzal fenyeget, hogy ha ölébe hullana a hatalom, még durvább diktatúrát vezetne be. Ebben a helyzetben ezt az alapkérdést lesöpörni az asztalról, véleményünk szerint felelőtlenség.
Még abból a szempontból is, hogy a DK és a demokratikus ellenzék saját létét veszélyezteti (ami a pluralizmus és a demokratikus alternatíva megszűnését is jelentené), mert kiderült, hogy ezt így nem tűrik tovább. Ha nem lenne/lesz Magyar, akkor sem. Nem személyeknek kell távozniuk, nem pártoknak kell megszüntetni magukat, hanem ezen kell változtatni.
A parlamenten belüli és a parlamenten kívüli politikai küzdelem más eszközöket kíván. Ha az ellenzék bemegy a pénz miatt a diktatúra díszletparlamentjébe, lemond arról, hogy a parlamenten kívüli politizálás eszközeit használja. Bezárja magát a rendszer korlátai közé, lemond arról, hogy a diktatúrát nevén nevezze és azonnali megszüntetését követelje.
Gyurcsány Ferenc állításával szemben „ez a fajta csökött parlamentarizmus” nem ad sem eszközt, sem fegyvert az ellenzék kezébe, semmiféle haszna nincs, és ezt a vak is látja. Ez tényleg csak a hamis látszat fenntartását és a legitimációt szolgálja. Ezek még „csorbult eszközöknek” sem nevezhetők (hacsak nem a pénz az), ez pótcselekvés, áltevékenység.
Emiatt nevezik „Orbán-Gyurcsány rendszernek” az Orbán-rendszert, ami hazugság, mert ez csak Orbán rendszere, ami akkor is így működne és létezne, ha nem lenne „Gyurcsány”. De az kétségtelen, hogy az Orbán-rendszer keretei között működő ellenzék soha nem fogja ezt a rendszert leváltani.
*
Ez az alapvető ellentmondás az ellenzéki magatartásban, amivel most már szembe kellene nézni, mert ennek elutasítása a csendes kimúlás választása. Ennek nem lehet más a vége. A demokratikus ellenzék megújulásának első lépése az lehetne, hogy párbeszédet kezd az ország népével, az épeszűnek megmaradt értelmiséggel, konferenciát rendez erről, stb..
Egy populista demagóg pszichopata kiröhögi az ilyen konferenciákat, neki elég egy plató. Nem kell ezzel foglalkozni, értelmes emberek megvitatnak kérdéseket, közösen készítenek stratégiákat. Ha a demokratikus ellenzék nem kezd párbeszédet a társadalommal ezekről a kérdésekről, nem teszi ezt a közbeszéd tárgyává, tényleg Orbán kitartottjaként kimúlhat.
Ez pedig veszélyes az ország jövőjére nézve. Ebben az esetben demokratikus űr keletkezik, a demokratikus ellenzékkel szembeni bizalmatlanság miatt keletkezett űrt szélsőjobboldali populista kalandorok töltik be. Ha másért nem, azért is szembe kellene nézni a változtatás kényszerével, mert ez az ellenzék Magyar nélkül is halálra ítéli magát.
Ha a demokratikus ellenzék nyilvánosságra hozza a jogállamisági követelményeit, benne a szabad, egyenlő és tistességes választások feltételeit (az is szégyen, hogy az Európai Unió megfogalmazott ilyen minimális követelményeket, a magyar ellenzék pedig nem, mert ők feltétel nélkül hajlandóak mindenre), és ezt Orbánnal szembeállítja, az lehet az első lépés.
Az Orbán-rezsim reakcióit borítékolni lehet, amire meg kellene adni a megfelelő válaszokat. Magyar a szokásához híven ellopja tőlünk ezt az ötletet is, ha a demokratikus ellenzék nem tesz semmit, és átenged mindent egy szélhámos, hataloméhes és pénzéhes diktátornak, akinek a rendszerváltása azt jelentené, hogy az Orbán-rendszert egy durvábbra cseréli.
A demokratikus ellenzék a feje tetejéről a talpára állítaná a világot azzal, hogy jön kifelé a rendszerből, Magyar pedig a nem létező kamu fantompártjával megy befelé. Mert ő most kezdi azt, amit a demokratikus ellenzék 2014-ben. Most vonul be a parlamentbe a pénz miatt, ami ugyanúgy lenullázza Magyart is (ha eljut odáig), mint a demokratákat.
*
A mi álláspontunk 2012-től ismert. Az Amerikai Népszava hangoztatta legelőször, hogy nem demokratikus választáson demokraták nem vehetnek részt, parlamenti részvételükkel nem hitelesíthetik a demokrácia hamis látszatát, mert azzal a rendszert legitimálják. Szerintünk az élet igazolta, amit prognosztizáltunk, s ez vezetett az ellenzék hitelvesztéséhez is.
Álláspontunk szerint a demokratikus ellenzék stratégiája és jövője múlik ennek a kérdésnek a megválaszolásán. Mert a demokratikus ellenzék nem kerülheti meg annak vizsgálatát, hogy miképpen viszonyuljon egy olyan rendszerhez, amely a látszat szerint demokrácia, a valóság szerint diktatúra. Ezt a kérdést nem szabadna egyszerűen lesöpörni az asztalról.
Annál is inkább, hogy ennek a vitának mindkét oldalán érvényes érvek vannak. Nem lehet tudatosságról és stratégiaváltásról beszélni, ha ez a kérdés tabu, eleve eldöntött tény, ami nem változhat, mert az Orbán-rendszeren belüli mozgástér nem lesz nagyobb. Gyurcsány Ferenc pedig éppen erre hivatkozott, mint legnagyobb akadályra.
Emellett a demokratikus ellenzéknek szembe kellene néznie azzal, hogy zsákutcába jutott az eddigi álláspontjával. A vele szembeni kritika lényege épp az, hogy a nem demokratikus választást nem tudják megnyerni, a parlamenti politizálás semmit nem ér, mert az is csak látszat. Az emberek már kimondják, hogy az ellenzék csak a pénzért ül a parlamentben.
Gyurcsány tisztában van azzal, hogy az Orbán-rendszer diktatúra, a hatalom törvénytelen, ezt az interjúban ki is mondta. Szemére veti másoknak, többek között a sajtónak, hogy az elvárásaik olyanok, mintha ez egy demokrácia lenne, ugyanakkor Gyurcsány elfelejti, hogy a demokratikus ellenzék is úgy politizál, úgy tesz, mintha ez egy demokrácia lenne.
Ha az ellenzék társadalmi vitát kezdeményez, alátámasztja az álláspontját, megfelelően előkészített módon kilép a rendszerből, attól a pillanattól kezdve követelheti a törvénytelen, államcsínnyel, az alkotmányos rend megdöntésével létrehozott diktatúra megszüntetését. Ma már nem a parlament a nyilvánosság leghatékonyabb és legszabadabb eszköze.
*
A legnagyobb tisztelet mellett mondjuk, hogy az ellenzéki tömegektől elszakadt ellenzéki pártok munkáját, erőfeszítéseit elismerjük, becsüljük, sokkal inkább, mint azok, akik az ellenzéki pártokat eddig védelmezték velünk szemben, majd egy pszichopata hazugságaira egy mozdulattal dobnak mindenkit a szemétdombra.
De váltani kell, ezt az ellentmondást meg kell szüntetni, mert addig nem fog az ellenzéki pártok egyetlen képviselője sem azonos nyelven beszélni az ellenzéki tömegekkel, mert ők ezt nem fogadják el, továbbhaladtak. Magyarnak azért van hitele, mert még nem ment be a rendszerbe. De a 2026-os nagy veresége után ez megváltozik.
Meg lehet szakadni, hogy ugyanazt jobban, hatékonyabban csinálják. Beledögölhetnek a munkába, az erőfeszítésbe, de ha ezt az alapvető ellentmondást, amit a választók maguk is felismertek és elutasítottak, nem szüntetik meg, semmi nem változik. Csak elfáradnak. S szép lassan kimúlhatnak. Könnyelműség azt mondani, hogy „nem kár értük”.
Láttuk már hány új pártot próbáltak alapítani, mind elhalt. Nem születik a semmiből egy új baloldal. Főleg két szélsőjobboldali diktátor mellett. A jelenleginek kell megújulnia, nyíltan szembenéznie a helyzettel, és nem elutasítania azt, ami kézenfekvőnek látszik. Mert azzal fenyeget a helyzet, hogy a rendszeren belüli állapot felmorzsolja őket.
Magyar ennek a helyzetnek egy fenyegető tünete. Azt jelenti, hogy váltani kell. Merész és bátor, váratlan húzásokkal lehet ebből a helyzetből kijönni. Főleg, ha ennyire látszik, mitől fordultak el a baloldaliak is tömegesen. Nem lehet ragaszkodni a régihez, mert a gyávaság megszűnéshez vezethet. Ezt a pártban is mindenkinek látnia kell, hogy változtatás nélkül nem megy. A nehézkes szervezet, az intézményesített párt nem véd meg. Ellenkezőleg.
A magyar szabadságnak pedig kell egy demokratikus alternatíva. Nem maradhat csak két fasiszta diktátor a pályán. Ha a baloldali demokratikus ellenzék egyszer kimúlik, Magyar és Orbán nem engedi, hogy még egyszer létrejöjjön. Új baloldal abból lehet, ha ez a baloldal kilép a rendszerből, ezzel megszünteti „óbaloldal” jellegét. Ellenkező esetben megszűnhet.
A diktatúra pedig megmarad, a magyarok Orbán puha diktatúrája és Magyar nyílt, kemény és totális diktatúrája közül választhatnak. Ha a demokratikus ellenzék nem kilép, hanem úgy kerül a rendszeren kívülre, hogy kiesik a parlamentből, és megszűnik, azzal még két Orbán-ciklust adnak az országnak, és utána megkaphatják a poklot, a Magyar-rendszert.
