Márki Zay Péter mégsem váltotta le az ellenzéket, amely láthatóan megunta, hogy tétlenül nézi Márki-Zay Péter privát választási kampányát, amely egyre alacsonyabb színvonalon száll. Az ellenzék pártjai megalakították a közös kampánytanácsot, ezzel a kampányt közös mederbe terelték, s kialakították a kampány közös döntéshozatali és végrehajtási rendjét, amelynek mindenki, Márki-Zay Péter is, köteles alávetni magát. Az ellenzéki előválasztás óta ez volt az első értelmes és fontos lépése a közös ellenzéknek, amely véget vethet a Márki-Zay-féle káosznak és ámokfutásnak.
Az ellenzéki összefogás pártjai a legprofesszionálisabb megoldást választották a közös kampánytanács megalakításával és a kampányra vonatkozó döntéshozatali rend bevezetésével, mert anélkül tudták a csapongó Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet az összefogás jó értelemben vett „kontrollja” alá helyezni, hogy minősíteniük kellett volna az eddigi tevékenységét. Márki-Zay Péter erősen szerepzavarba került, miután a gyurcsányozás átvételével megnyerte az ellenzéki előválasztást, és úgy gondolta, hogy ez a történet mostantól róla szól, s azt csinálhat, amit akar.
Az ellenzéki összefogás csak abban hibázott, hogy ezt nem tette meg korábban, és engedte, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a magánügyének tekintse a közös kampányt és saját szakállára csináljon mindent. Az ellenzéki összefogás valamennyi pártja közösen érhet el eredményt Orbánnal szemben, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek az ellenzéki összefogás közös programját kell képviselnie. Nem legyőzte és „leváltotta” az ellenzéket, hanem az élükre állt, miután az ellenzéki szavazók őt választották meg annak reményében, hogy bizonytalanokat is megszólíthat.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez az ő kampánya, miután Márki-Zay Péternek még pártja sincs, és mozgalmának önálló támogatottsága a legkisebb. Az elmúlt másfél hónap bebizonyította azt is, hogy Márki-Zay Péter kampánystratégiájának hatékonysága, amivel megpróbálja Orbán képmutatását bebizonyítani, véges, s ebben a formájában kétélű fegyver, mert a migránsozás, a buzizás és a sorosozás átvétele nem az ellenzék közös programjának képviseletét jelenti, s az ellenzék támogatásának nagyobb részét jelentő balliberálisok közül sokaknak elfogadhatatlan.
Az utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy Márki-Zay meghirdette „a cél szentesíti az eszközt” machiavellista programot, ennek szellemében a választási csalástól sem riadt vissza, ami az ellenzék teljes meghasonulásával és identitásvesztésével fenyegetett. Az ellenzéki összefogás pártjai helyesen ismerték fel, hogy nem vonulhatnak vissza, és nem bízhatják a közös ellenzéki kampányt Márki-Zay Péterre, az ő stílusára és módszereire. Ez nem az ő egyéni ügye, nem az ő kampánya, hanem az egész ellenzéki összefogás feladata. Neki a közös programot és közös kampányt kell képviselnie.
Ez az új fejlemény biztató a jövőre nézve, ha a kampánytanács jól végzi a munkáját és valóban átveszi a közös kampány irányítását: ha a döntéshozatal meghatározott formában történik, a döntés pedig mindenkire egyformán kötelező érvényű lesz. Erre abban az esetben is szükség lenne, ha Márki-Zay az elmúlt hetekben nem egy elszabadult hajóágyúként vezette volna a kampányt. A közös ellenzéki kampány megköveteli a központi szervezést, irányítást, koordinációt, a pénzügyi és egyéb erőforrások egyesítését és központi elosztását.
Mindennek meg kell látszódnia egy közös új arculatban is, nem folytatható az a gyakorlat, hogy mindenki azt csinál, amit akar, és azt mondja, amerre a feje áll. Professzionális választási kampányt így nem lehet folytatni. Az új szervezeti rendben ennek érződnie kell Márki-Zay Péter kommunikációján is, aki nem folytathat az ellenzék értékrendjével ellentétes kampányt, nem viselkedhet úgy, mintha semmi köze nem lenne azokhoz, akiket képvisel, akik megválasztották, s nem kelthet olyan hatást, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk. Egyelőre még nem áll mögötte a Fidesz.
Az nem lehet, hogy a Fidesz-szavazók és a bizonytalanok megnyerése érdekében olyan kampányt folytasson valaki, ami ellentétes az ellenzéki összefogás pártjainak és szavazóinak értékrendjével, mert azzal több ember veszít a baloldaliak és liberálisok között, mint amennyit nyerhet a jobboldalon. Az ellenzéki összefogásnak el kell döntenie, hogy olyan képet akar nyújtani magáról, mintha ők az Orbán nélküli Fidesz lennének (ami lehetetlenség, mert Orbán és a pártja között semmi különbség nincs), vagy nyíltan vállalják a liberális demokratikus jogállam értékeit és programját.
Márki-Zay feladata annak eldöntése, hogy egy katolikus keresztény-nemzeti jobboldali politikus képét mutatja, hogy megfeleljen a fideszes szélsőjobboldalnak, vagy vállalja egy modern demokrata, egy nyugati mérsékelt konzervatív politikus képét, aki tiszteli a liberális demokráciát, nem idegenellenes, nem antiliberális, nem középkori eszméket dédelget a szívében, a kereszténységet pedig az ellenzéki összefogás programjának szellemében a magánügyének tekinti, és nem keveri képmutatóan a politikába, mert attól egy jogállamot tisztelő demokratának forog a gyomra.
Azt pedig jó lenne, ha nem felejtenék el a nagy igyekezetben, hogy jobboldali szavazókat szerezzenek, hogy eközben nem vadíthatják el a balliberálisokat, mert az Orbánnal szembeni ellenzék nagy részét ők teszik ki. A Fidesz nem fogja leváltani a Fideszt, és ha a demokratikus ellenzék nem akar fideszes lenni, akkor nagyobb bukta lehet belőle, mint korábban bármikor. Ezt ne felejtsék el.
