2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországAz MSZP nem butaságokat beszél, hanem hazudik

Az MSZP nem butaságokat beszél, hanem hazudik

-

Reagált a párt, és reagáltak a párt ifjabb generációjának üdvöskéi arra, amit Soros György a davosi Világgazdasági Fórumon mondott. Soros György kijelentette, hogy Orbán azért is sikeres, mert megvásárolta az MSZP-t, és kémei vannak a kisebb ellenzéki pártokban is.

Mindjárt az elején tegyük hozzá: Soros Györgynek – ebben is – igaza van. Vajon miből él ez a párt 2010 óta? Miből élt előtte? Miből él az újságja, a Népszava? De nem is ez a kérdés, hanem az, hogy a párt hírhedt legendás pénztárnoka miért védett ember a Fideszben? Mi az oka, hogy éppen őt soha nem találta meg a fideszes sajtó, meg a pártvezérelt legfőbb ügyész? Miért ő irányította a pártot informálisan? Mit üzletelt Simicska Lajossal? Mit tudnak róla? Ki kapott tőle pénzt a pártban, csak úgy? Soroljuk?

Miért is szakadt szét ez a párt? Ki adta át a Fidesznek az őszödi beszédet? Ki omlasztotta be ezzel az egész országot? Ki zsugorította össze ezt a pártot? Ki választotta ki az MSZP elnökeit, vezetőit, miután a régi nagy öregek inkább visszavonultak? Van megválaszolatlan kérdés elvtársak, nem beszélve egyes emberekről, akiket egyenként és kilóra is megvettek. Kérdezzék Gyurcsányt, vagy nagy ellenlábasát, Botkát. A kettőből összerakhatják a képet.

Mi van ezzel a Molnár Zsolttal? Soroljuk még? Mi az oka annak, hogy jelentéktelen, szürke emberek ennek a pártnak a szószólói? Ki válogatja őket, hogy még véletlenül se legyen köztük egyetlen fajsúlyos, karakteres ember, akinek legalább fogalma van arról, hogy mi van ebben az országban? Ez volt a legnagyobb ellenzéki párt. Mögötte állt az egész elit. Csak súlytalan, tehetségtelen, műveletlen és buta bábokra futja. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Miért?

Miből van ennek a pártnak akár egyetlen forintja is, ami nem a Fidesztől származik? Hol vannak a régi szocdem hagyományok, az önfenntartó körök, tagdíjbefizetések, hol vannak bármiféle egyéb bevételek? Aki fizet, az diktál, elvtársak. Honnan a pénz? Ehhez képest az nagyon gyenge szöveg, hogy „Soros György butaságokat mond”. Nem arról híres, hogy ő olyan buta lenne, szemben az MSZP mélyen tisztelt vezetőivel, akiket Orbán szalasztott.

Mert azzal védekezett az MSZP, hogy

„MI MINDIG AZT MONDTUK, HOGY SOROS GYÖRGYNEK NINCS MINDENBEN IGAZA. MOSTANI NYILATKOZATÁBAN A FIDESZT ILLETŐEN IGAZA VAN, AZ MSZP-RŐL BUTASÁGOKAT MOND.”

Még ez az ostoba, alpári stílus is kifejezi, milyen szinten állnak. Nincs bennük elegancia, méltóság, nagyság. Tényleg úgy viselkednek, mint azok, akik megvásárolhatók. Az Index szerint Harangozó Tamás azt mondta, hogy Soros György nem az MSZP-ról beszélt, hanem a Szociáldemokrata Pártról. Ez már olyan mélyen szint alatt van, hogy nyugodtan holnap átléphet a Fideszbe, szeretettel fogadják.

Kunhalmi Ágnes szerint valamit nagyon jól csinálnak, mert a Fidesz szerint Soros vette meg az MSZP-t (ilyet még nem hallottunk, ennyire nem hülyék, mert ezzel megszüntetnék az MSZP-t, az pedig nem érdekük), Soros szerint pedig a Fidesz vette meg az MSZP-t, ami viszont igaz. Kunhalmi Ágnes a végén hozzáteszi, hogy „Soros egy dolgot tehet, Karácsony Gergelyre szavaz”. Nem akarunk senkit megbántani, de ez már Németh Szilárd, Rogán, Kósa és a hazudozós  Lázár János szintje. Nemcsak hogy megvette őket a Fidesz, de már ugyanolyanok, mint azok. Tőlük tanulnak, ezek a Fidesz stílusát veszik át. Borzalom.

Remek, hogy Soros lényeglátó szavaira úgy reagáltak, hogy sikerült a Fidesz mellé beállni látványosan. Ezzel pedig tovább takargatni a magyar demokrácia rákfenéjét, hogy Orbán verte szét a magyar többpártrendszert. Beavatkozott pártok belső életébe, megvette, lefizette, tönkretette, akit kellett. Ledarálta a teljes jobboldalt, szétverte a baloldalt, és fenntartja őket saját magának, kollaboráns szalonellenzéknek. Ezért fizeti őket.

Itt lett volna a lehetőség, hogy ez a párt szembenézzen magával, és elkezdjen őszintén beszélni, megváltozni, megújulni, Orbán pénzéről leállni. De akik ezt a reagálást írták, azok miből élnek? Kinek a káderei? Kinek a pénzén? Nehogy azt mondják, hogy az adófizetők pénzén, mert az adófizetők pénze Orbán pénze, köszönhetően nekik is. Mert zsarolhatók voltak, zsákutcába kerültek, Orbán zsebébe jutottak.

De a szembenézés helyett olyan orbáni magaslatokat/mélységeket súroló ostoba, esztelen kinyilatkoztatásokat tettek, miszerint „a Fidesz kampánya egyetlen emberről szól, Soros Györgyről, a mi programunk pedig minden magyar jövőjéről.” Mi? Micsoda? Ki ebben a pártban a propagandista, a kommunikációért felelős ember? Eljutottak  ebben is a Fidesz szintjére? Értelmes beszéd helyett, üres frázisokat, ostoba jelszavakat puffogtatnak? Ez a válasz? Ez lett az MSZP-ből? Még Kádár János is szégyellné őket. Az MSZMP-ben értelmes emberek dolgoztak, és komoly elemzéseket végeztek. Még ha ideológiavezérelten is. De ez vajon mi? Ez nem értelmes beszéd.

Ha én diktátor lennék, csak olyan ellenzéket szeretnék, mint Kunhalmi Ágnes, Harangozó Tamás, hogy csak a megszólalókról beszéljünk. Az észkombájn elnökről nem is beszélve, akinek annyi esze sincs, hogy a Fidesz által megvádolt, zsarolható emberként nem vállal el ilyen posztot, mert azt senkinek nem magyarázza meg, hogy ő egy szabad és független ember. Alkalmatlanságáról most nem beszélve. Már csak azért vannak, mert a Fidesz tartja bennük a lelket. Ezután úk nevezik „butának” a világ egyik legokosabb emberét, aki New Yorkból is átlát rajtuk.

De még annyi eszük sincs, hogy észrevegyék: Soros György ezt nem ellenük, hanem Orbán ellen mondta. Nem őket akarta ezzel minősíteni (pedig lehetne), hanem Orbán gazemberi mivoltát, és az ellenzék kiszolgáltatott helyzetét akarta leleplezni. Akár mellé is állhattak volna, hogy igen, valóban, itt már minden Orbáné, az ellenzéki pártok is kiszolgáltatottak neki. Ki az, aki azt mondja erre, hogy nem? Ha nem így lenne, akkor ők is Soros-ügynökök lennének, mert akit nem Orbán tart el, az mind „Soros-hálózat” lett.

De Orbán megmondta, hogy neki nem az ellenzéki pártok az ellenfelei. Kövér arról beszélt, hogy szükségük van az MSZP-re, és mindent meg is tesznek, hogy fenntartsák a pártot. A legitimációhoz, a demokrácia hamis látszatának igazolásához szükségük van rá. E dicstelen szerepet játsszák azok, akik pénzért hajlandók erre. Egy részüknek annyi esze sincs, hogy felfogja ezt a helyzetet: tényleg azt hiszi, hogy ő egy politikus. A többi pedig megélhetési hazudozó. Nincs köztük egy ember, aki becsületesen szembenézne a helyzettel. Ez a baj.

Az egy csoda, hogy ennek a pártnak megszokásból még egyetlen szavazója is van. Csak azért van támogatottsága, mert a sok szerencsétlen magyar ember elhiszi, hogy le lehet váltani Orbánt. Becsapják őket. Sorban jönnek létre újabb pártok, mert ők semmit nem érnek. Ha szabad, független ellenzéki párt lennének a Fidesz beavatkozása nélkül, akkor esélye sem lenne senkinek, hogy egy újabb ellenzéki párttal próbálkozzon. De mellettük, igen. Aztán azok is rájönnek, hogy megkapják a Júdás-pénzt, és tudják a határokat.

Ezekre az állítólagos baloldaliakra nézni, akik senkit nem képviselnek, és semmit nem képviselnek, Orbán zsebéből ki sem látszanak, akiknek egy ötletük nincs, de akaratuk se, csak hazugságaik, kínszenvedés. Ők a legnagyobb védelmezői a többi kollaboráns párttal együtt Orbán rendszerének. Ők tartják fenn. Először őket és áruló társaikat kell legyőzni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések