2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországAz orbáni "keresztény szabadság" jogfosztást jelent

Az orbáni „keresztény szabadság” jogfosztást jelent

-

Orbán Viktor büszkén dicsekedhet azzal, hogy a jelenkori diktátorok listáján minden összeállításban stabil és biztos helye van. Ez azt jelenti, hogy rendszere korlátlan hatalomra épül, amelynek nincsenek sem fékei, sem ellensúlyai. Minden hatalmat saját kezében összpontosít. Magyarországon egyetlen akarat érvényesülhet maradéktalanul, az övé. Nem történhet semmi, amit ő nem akar, vagy amit ő nem enged. Az ország korlátlan ura, aki a törvények fellett áll. Amennyivel több jogot birtokol, annál kevesebb jogai vannak az alattvalóknak.

Orbán rendszerének „titka”, hogy leplezi annak jellegét. A demokrácia kiüresített díszletei között egy önkényuralmat működtet. Nagyobb hatalma van, mint bármelyik királynak. Orbán nem felvilágosult uralkodó, mert rendszere félelemre épül, ő maga retteg. Pontosan tudja, hogy megdöntötte az alkotmányos rendet, minden szabad ember, minden független intézmény, szervezet, önálló gondolat, potenciális ellenfele. A NER létrehozója félelemben él, ezért lépésről lépésre felszámolja a tudás, az ismeret, a szabadság bástyáit, intézményeit. Ezzel rendszere egyre belterjesebb és lepusztultabb lesz, és halálra van ítélve.

Orbán becsapja a magyar népet. Egész rendszere hazugságra, félrevezetésre épül. Több kísérletet tett arra, hogy nevet adjon találmányának, a demokráciának álcázott diktatúrának, a szabadságnak nevezett szolgaságnak, a kereszténységnek nevezett fasizmusnak. Nevezte együttműködés rendszerének azt, ami felszámolt minden párbeszédet és együttműködést, nevezte kereszténydemokráciának, és legújabban „keresztény szabadságnak”. Orbán hiába keresi a szavakat: a ráolvasás, a szómágia nem segít, a fasizmus csak fasizmus marad. Rendszere minden elemében ellentéte és tagadása a kereszténységnek.

*

Orbán a történelemből rángatta elő azt a hamis, névleges kereszténységet, amely 1500 éven át sötétségben tartotta Európát, s aminek a felvilágosodás vetett véget. Amikor ez az álkereszténység a leginkább azonos volt önmagával, és leginkább kiteljesedett a belső lényege, akkor tömegesen gyilkolt, irtotta az embereket, az inkvizíció virágzott. Válogatott kegyetlenségeket hajtottak végre. Maga István király sem a kereszténységhez térítette az országot, hanem a német-római császársághoz, amelynek államvallása a római katolicizmus volt, amely meghamisította és kisajátította a keresztény nevet.

Az a vallás, amely az állammal összefonódik, az államot használja fel térítésre, nem kereszténység. A kereszténységnek semmi köze nincs az evilági államhoz. A kereszténység megváltás és újjászületés, Jézus Krisztus tökéletes engesztelő áldozatának hit általi elfogadásával történő megigazulás. Az Isten országa ellentétes a látható világgal, amely a Sátán uralma alatt van. Jézus Krisztust megkísértette az ördög a világi hatalommal, de ő visszautasította azt. Akik a kereszténységet világi hatalom megszerzésére és megtartására akarják használni, azok mind elfogadták a kísértő ajánlatát, és az ördög szolgái, az ördög uralma alatt állnak.

Azok az egyházak, amelyek ilyen államhatalommal összefonódnak, támogatják, azt a hamis látszatot keltik, hogy az egyház dolga az erkölcs védelme a világban, s ehhez az államhatalmat használhatják, az ördög uralma alá kerülnek. Elhagyták Jézus Krisztus láthatatlan, egyetemes, szellemi egyházát. Az Isten országa nem látható módon jön el, hanem a megváltott és megigazult emberek szívében van. Isten országa ellentétes a világgal és a világi hatalom logikájával. Jézus Krisztus elválasztotta a kettőt egymástól: „Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok.” Az Isten országa fordított elven működik, mint a világ. Jézus is szolgál és az életét adta váltságul sokakért.

*

De a legfontosabb mondat, amikor Jézus azt mondja, hogy „az én országom nem evilágból való”. A kereszténység, az Isten országa e világon kívül van, és e világ felett áll. Aki a kereszténységet, Isten országát ebbe a világba akarja lerántani, vagy bármire azt mondja, ami ebben a világban van, hogy az azonos a kereszténységgel, az Isten országával, az meghazudtolja Istent, ellentmond Jézus Krisztusnak, lerántja a mennyek országát a földre. Isten igazságos, csodálatos országát a sátáni, földi mocsokkal azonosítja. Aki ezt teszi, az istenkáromló, antikrisztusi ember, az ördög szolgája és eszköze. Becsapja az embereket, s elhiteti velük, hogy egy földi állam, amelyben egy zsarnok hatalmaskodik, a kereszténységgel és az Isten országával azonos, s az emberek nem odafönt keresik az Istent, nem a világosságba vágynak.

A Biblia szerint a „keresztény szabadság” éppen az, hogy Jézus Krisztus kimenti az embert ebből a világból, kimenti ennek a világnak a fogságából: a bűnnek, a kárhoztatásnak, a halálnak a fogságából, és kiemeli az ördög uralma alól. Orbán Viktor pedig ettől elzárja a magyar embereket, akik megnyugodnak abban a hazugságban, hogy ők keresztények és megváltottak, mert egy „keresztény” országban élnek. Ami egy hazugság. A „keresztény szabadság” a bűn és a halál ua alól való felszabadulás, az ingyen kegyelemből elnyert megigazulás által. Ezt Jézus Krisztus adja, nem Orbán Viktor, és semmi köze a világi államhoz, hanem annak az ellentéte.

Orbán Viktor „keresztény szabadsága” jelzős szerkezet, amelyben a „keresztény” jelző fosztóképző. A szabadság fosztóképzője, azt jelenti: a valódi szabadságot a „keresztény” ideológia nevében korlátozzák. Csak az szabad, ami ezzel a hamis „keresztény” ideológiával összeegyeztethető. Ez tehát azt jelenti, hogy nincs szabadság, mert a szabadság alárendelődik annak a hazug ideológiának, amelynek nevében a zsarnok uralkodik. Olyan, mint a „szocialista demokrácia”, ami szintén azt jelentette, hogy nincs demokrácia. Ugyanilyen a „keresztény” demokrácia is, amely a demokráciát egy vallási ideológiának rendeli alá. Orbán szóhasználatában a „keresztény szabadság” zsarnokságot, jogfosztást, a szabadság korlátozását, egy ember hazug önkényuralmát és elnyomását jelenti.

Mi ezt fasizmusnak nevezzük.

Jézus Krisztus elutasította kora nemzeti, nacionalista vallásos rendszerét, és annak képviselőit, a farizeusokat. Amikor a nemzet és az állam vallással keveredik, az képmutatást hoz létre, ezért a nacionalista vallásos jobboldal mindig kevély, dölyfös és képmutató. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy mindennél jobban őrizkedjetek a farizeusok kovászától, ami a képmutatás. Korunk farizeus képmutatója Orbán Viktor. Aki istenfélő ember, aki tiszteli és szereti Jézus Krisztust, mindennél jobban őrizkednie kell Orbán kovászától, mert az a legnagyobb ellensége az Isten országának. Sátán a farizeusokat használta Jézus Krisztus ellen. Ma az Orbánhoz hasonló csaló, hazug képmutató farizusokat, rókákat használja az emberek ellen.

Ha már kereszténységről beszélnek, használjuk bátran az erre vonatkozó bibliai igazságokat. Isten ellenfele az ördög, akinek a szolgái az ő tulajdonságait hordozzák. A Biblia tolvajnak nevezi az ördögöt, és az ő szolgái is mind tolvajok, mert az ő természete van bennük. Nem véletlen, hogy Orbán is egy tolvaj. Az ördögről azt mondta Jézus, hogy „A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson”. A magyaroknak tudniuk kell, hogy Orbán az ellenség szolgája, aki azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson, és ezt teszi is. Mert nem tehet mást. Azt teszi, amit az ő ura, az ördög tesz és parancsol neki. Akinek fontos a kereszténység, a szabadság, az igazság és az élet, meneküljön tőle.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések