"Az Orbánság aranya" – könyv a filozófus zseni Orbánról

Farkasházy Tivadar, Para-Kovács Imre, Váncsa István és Marabu megtért, és összegyűjtötte az Orbánság aranyát. Ez mi lehetne más, mint korunk lángelméje aranymondásainak értő válogatása, a szerzők nagyon is tisztelettudó magyarázataival. A könyvet a Hócipő adta ki, és „Az Orbánság aranya” címet viseli. A kötetet most mutatták be, a bemutatóról készült videó alul látható.

Az „Év könyve” címlapja

Csupán Salamon király bölcsességeihez mérhetők a nagy gondolkodó, Orbán Viktor itt citált idézetei, amelyeket végre felfedeztek azok is, akik eddig csak felületesen közeledtek hozzá. Orbán példabeszédei és prédikációi jó eséllyel bekerülnek a Bibliába, hiszen e gondolatok már felcserélték a Biblia elavult szövegét az ellenkezőjére. Jó eséllyel ez lesz a magyarok új Bibliája.

A kötet hátlapjának szövegében is érződik a csodálat, ahogy a szerzők leborulnak a zseni lábai, Orbán Viktor szellemi nagysága előtt. Aki érteni akarja a nagy gondolkodót, hogy mit mond voltaképpen példabeszédeiben és képes megfogalmazásaiban, annak el kell olvasnia ezt a könyvet. Ha Orbán Viktor saját könyvének dedikációján a sor elért a Deák térig, akkor a könyvesboltok előtt álló soroknak most el kell érniük Bicskéig vagy Lovasberényig.

A szerzők a kötet hátlapján így mutatják be a korszak legnagyobb filozófusának különös idézeteit, az egyebegyűjtött aranyrögöket, amelyek e kötetben aranytömbbé állnak össze:

„A 328 oldalas kötet Orbán Viktor legnagyszerűbb gondolatait tartalmazza, hódoló kiegészítéseinkkel, magyarázatainkkal. Mi, négyen pentitók vagyunk, így hívják Szicíliában a bűnbánó maffiózókat. Belátjuk, tévedtünk, a miniszterelnök úr európai formátumú politikus, vezeklésül hónapok óta Orbán-idézeteket cserélgetünk egymás között, ízlelgetjük nagy mondásait, bölcs gondolatait, s kötetbe gyűjtöttük, miként megtette ezt Mao elnök a Vörös könyvvel, Kadhafi ezredes a Zöld könyvvel és Türkménbasi népe erkölcsi és lelki útmutatójával, a Ruhnamával. Ám ezek a bibliák a hatalom berkeiben születtek, sokkal értékesebb, ha eddig ellenzéki írástudók ismerik el és értékelik Orbán nagyságát. Azokat a gondolatait, amikkel már nemcsak minket, hanem egy egész tévútra tévedt földrészt vezet egy boldogabb, keresztény, migránsmentes jövőbe. Köszönjük, hogy kortársai és a katonái lehettünk. PARA-KOVÁCS, VÁNCSA, MARABU, FARKASHÁZY”

A boldogabb, keresztény, migránsmentes jövő lelkes hírnökeinek könyve kapható minden valamire való könyvesboltban. Ne feledje, hogy „Könyvet a könyvesboltból”. Ezt nem Orbán Viktor mondta, de annyira jó, hogy ő is mondhatta volna.

Az alábbiakban gyönyörködhetnek a Fidesz-kolostorba vonuló bűnbánó megtértek narancs, szerzetesi habitusában, és a könyvbemutatón elmondott gondolataiban, amelyek a felcsúti filozófiai iskola markáns jegyeit mutatják. A könyvet hamarosan szétkapkodják, siessen, ne maradjon le róla!

A beszélgetést vezette: Hajós András.

A videón balról Hajós András, Para-Kovács Imre, Farkasházy Tivadar, Váncsa István és Marabu látható.