2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekAz ügyészség bemutatja: nem történt semmi

Az ügyészség bemutatja: nem történt semmi

-

A Központi Nyomozó Főügyészség lázas nyomozásba kezdett Magyar Péter hangfelvétele ügyében, amely lázas igyekezet abban különbözik jogállami ügyészségek nyomozásaitól, hogy ezúttal a cél nem az, hogy feltárják a bűncselekményt, hanem az, hogy ne találjanak semmit. Mint egy fordított filmben, „Az ügyészség bemutatja: nem történt semmi”.

Ennek érdekében máris kihallgatták Varga Judit volt igazságügyi minisztert, aki szerencsére bizonyára elmondta, hogy semmi ilyenről nem tud, férjétől akart csak mielőbb szabadulni, ezért azt mondta neki, amit hallani akart, nem gondolta, hogy azt fel is veszi. Az ügyészek nyilván felsóhajtottak, hogy nincs itt semmi látnivaló. Gyorsan telefonáltak, hogy minden rendben.

Az ügyészség a hatalomgyár által kitalált forgatókönyv szerint jár el, amelynek lényege, hogy el kell játszani a jogállami mechanizmust, mintha itt egy igazi nyomozás lenne, amely mindenki megnyugtatására megállapítja majd, hogy a nyomozás feltárta a tényeket, de bűncselekményekre utaló tényekre, bizonyítékokra nem jutott.

A kriminológia történetében páratlan eset, hogy a csúszópénzek fizetésével megvádolt Schadl György bejegyzése szerint egy autót el kell vinni a kereskedésből Nagy Ádámhoz, Rogán Antal kabinetfőnökéhez, amelynek kesztyűtartójában van 1 millió 120 ezer forint. Látszólag ez azt jelentené, hogy Rogánnak küldtek egymilla csúszópénzt ebédre.

Mit mond az ügyészség arra, hogy csúszópénz volt a kesztyűtartóban? Ezt: „Igen. Volt. Észleltük. Vizsgáltuk.” Ez már ideáig zseniális. Majd: Ha „valaki egy autókereskedéssel jó kapcsolatban van, és segít másoknak abban, hogy ilyen vagy olyan használtautót szerezzenek, ez a mi tudomásunk szerint nem bűncselekmény.”

Az ő tudomásuk szerint nem bűncselekmény, pedig eszerint feltételezhető, hogy még az autó is korrupciós „ajándék”. Ilyen zseniálisan nem dolgozik egyetlen ügyészség sem, s ami fontos, hogy ilyen megállapításokat szemrebbenés nélkül tudnak kamerába mondani. Egy jogállamban egy ilyen sajtótájékoztató után az ügyészt bűnpártolásért bilincsben viszik el.

Itt látható a Telex tudósítása, nagyon rövid, de lényegre törő, amelyben minden kiderül az Orbán-rendszer működéséről, a kézzel vezérelt ügyészség bűncselekményt megvalósító munkájáról, amihez képest az ötvenes évek magyar igazságszolgáltatása a törvényesség fénykora volt, a Tanú ehhez képest egy FBI nyomozás. Kinyomoztak itt mindent.

Sokkal jobb ez, mintha nem nyomoznának, és a világ végéig követelhetnék a nyomozást tőlük. Tökéletes megoldás, mert az általuk végrehajtott nyomozás eloszlat minden kételyt, gyanút és feltételezést, míg a nyomozás hiányában lennének olyan emberek, aki még azt hinnék, hogy itt bárkiket kihagytak a büntetőeljárásból és a vádemelésből.

Így azonban mindenki megnyugodhat, Magyarországon jogállam van. Tóni, Barbara és Ádám ártatlan, ha bármit tett, az nem bűncselekmény, vagy ha mégis az, akkor mostantól kezdve nem az. Nemhiába háborodott fel a mi bölcs vezérünk a legenda, Trump elnök úr kálváriáján, hogy Amerikában olyan független a bíróság, hogy még el is ítélheti. Hallatlan.

Ilyen boszorkányüldözés nálunk nincs, legfeljebb azt a tanulságot lehet levonni, hogy egy ilyen ügyben nem a nyomozás egyes részeit kell eltörölni, mert abban lehet hiba, hanem az egész nyomozást. Mint a lélegeztetőgépek, a Tiborcz-vagyon, a Mészáros-vagyon, Orbán-vagyon, Hatvanpuszta és más „projektek” esetében. Abból baj nem lehet.

Ha már egyszer olyan országról beszélünk, ahol az ország legnagyobb szervezett bűnözői csoportja foglalta el az államot, és az ügyészség nemcsak a bűnözők ellenőrzése alatt áll, hanem nekik dolgozik. Ez is kriminológiatörténeti fejlemény, s igazi hungarikum, mint az ügyésznek látszó tárgy.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések