2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírAz ügyészség máris tagad, Magyarnak nyilvánosságra kell hozni a hangfelvételeket, ha vannak

Az ügyészség máris tagad, Magyarnak nyilvánosságra kell hozni a hangfelvételeket, ha vannak

-

A korrupció és hivatali visszaélés ügyében történt ügyészségi meghallgatás után az ügyet vizsgáló ügyészség a bizonyítékok megismerése, a Magyar Péter által ígért hangfelvételek meghallgatása nélkül tagadta, hogy bárki manipulálta volna a nyomozati iratokat.

Ezt írták: „Magyarország Ügyészsége képtelen állításnak tartja, hogy a megnevezett ügyben bizonyítékot tartott vissza, vagy bárki az ügyészségen lévő bizonyítékot semmisített volna meg.” Továbbá, az ügyészség „az iratok kezelése során minden tekintetben a törvényeknek megfelelően járt el”, „az eljárásban minden olyan személy vádlottként szerepel, akivel szemben vádemelésre alkalmas módon bizonyítani lehetett bűncselekmény elkövetését”.

Ez egyértelműen arra utal, hogy ettől az ügyészségtől nem várható (ahogy azt előre már tudhatta mindenki, miután Polt Péteren keresztül az ügyészséget is Orbán irányítja), hogy feltárja, kinyomozza és pártatlan vizsgálat során felderítse a tényállást, ellenőrizze Magyar Péter állítását. Már vizsgálat nélkül, néhány óra leforgása alatt megcáfoltak mindent, s még a bizonyítékként emlegetett hangfelvételeket sem hallgatták meg.

Ezek után Magyar Péter csak egyet tehet, hogy a hangfelvételeket (amelyek bizonyítják szerinte az állításait, és amelyen több kormánytag hallható) azonnal nyilvánosságra hozza. Ellenkező esetben az Orbán által kontrollált ügyészség a hangfelvételeket is titkosítja, majd kijelenti, hogy érdemi információt nem tartalmaznak és semmit nem bizonyítanak. Ettől csak a nyilvánosság védheti meg Magyar Pétert és az igazságot.

Ha Magyar Péter ezek után nem hozza nyilvánosságra a felvételeket, csupán átadja annak az ügyészségnek, amely állítása szerint a Völner-Schadl ügyben is manipulálta a nyomozati anyagokat, maga lesz a felelős azért, hogy az ügynek semmiféle következménye nem lesz. Ebben az esetben erős a gyanú, hogy Magyar Péternek vagy nincsenek felvételei, vagy nem alkalmasak a bizonyításra, s az egész ügyben csak manipulál, becsapja újdonsült híveit is.

Ezek után követelni kell, hogy Magyar hozza nyilvánosságra a hangfelvételeket, mert ha nem teszi, akkor hazugság, hogy nem fél, hogy az igazság érdekli, hogy a nyilvánosság védi és a közvélemény előtt le akarja leplezni az Orbán-bandát. Ha nem teszi meg, akkor összejátszik a hatalommal, esetleg zsarolni próbálja őket, vagy csak a bolondját járatja az ellenzéki érzelmű emberekkel.

A legmocskosabb játék az lesz, ha nem mutat be semmit a nyilvánosságnak, de továbbra is hitegeti őket, és erre alapozva szétveri, egymás ellen fordítja az ellenzéket.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések