2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekAzért tették utcára a kárpátaljai menekülteket, mert cigányok

Azért tették utcára a kárpátaljai menekülteket, mert cigányok

-

A 444. hu Kocson készült helyszíni riportjának elején hangzik el, hogy az utcára tett „kárpátaljai menekültek” cigányok. Gulyás Gergely közelített a lényeghez, amikor a kormányinfón azt mondta: „ezek munkaképes emberek, akik nem vállaltak munkát”. Ezért szűnt meg a lakhatási támogatásuk. Ez egy tipikus rasszista, cigányellenes toposz.

Csak össze kell tenni a két mondatot, hogy megkapjuk: „a cigányok nem dolgoznak”, ezért nem kapnak további lakhatási támogatást. Gulyás szerint 10 milliárdot költöttek rájuk, ez az összeg (ha valós is) meg sem közelíti azt az összeget, amit az Orbán-családra „költ” a magyar állam, vagyis ennél sokkal többet ellop a fideszes bűnszervezet, az Orbán-maffia.

A menekülteket sehol nem kényszerítik munkára, hogy megkapják a menekültstátusszal járó ellátást. Arra is kíváncsiak lennénk, hogy nem cigány menekültek esetében is adódna-e a kérdés, hogy dolgoznak-e. A Kocson elszállásolt romák jelentős része kisgyermekes anya. Kész az ítélet, hogy nem a háború miatt, hanem a segélyért mentek Magyarországra.

A „kormány” joggal számíthatott arra, hogy nem lesznek nagy tiltakozások Magyarországon a „kárpátaljai menekülteket” ért jogsérelem miatt, mert a magyarok amúgy is utálják, hogy a magyar állam a határon túliakra költ (méghozzá politikai okokból, így a tiltakozás jogos), de nem dolgozó cigányokért végképp nem emel szót senki, legfeljebb „sorosista jogvédők”.

Utcára tett kárpátaljai menekültek Kocson.

Velük szemben pedig joggal építhetnek a cigányellenes előítéletekre és rasszista attitűdre. Ez egy olyan burkolt cigányellenes és rasszista uszítás, amely még a határon túliak között is megkülönbözteti a cigányokat a fehérbőrű magyaroktól. Ezért a magyarokat nem érdekli, hogy a lakhatás és a megélhetés biztosítása a menekültjog része, fajtól függetlenül.

A kormányinfón nyílt rasszista uszítás hangzott el. Maga az augusztus 21-én életbe lépett kormányrendelet pedig törvénytelen, amennyiben a Gulyás által kormányinfón közölt indok a valódi ok. A kormányrendelet nem azt mondja, hogy nem jár lakhatás azoknak, akik nem dolgoznak, hanem azt, hogy támogatás csak a közvetlen háborús területről érkezőknek jár.

Gulyás elárulta a valós indokot: azért nem támogatják tovább a menekültstátuszt kapott kárpátaljai magyar cigányok lakhatását, mert nem dolgoznak. Ilyen kitétel azonban nincs a menekültjogban, ezért szerepel indokként, hogy a menekültjoggal járó támogatást csak a közvetlen háborús övezet menekültjei kaphatják meg. Ez azonban sérti a menekültjogot.

Vagy el kell venni a menekültjogot a háborús országból menekültektől, a kárpátaljaiaktól is, de akkor nemcsak a kárpátaljai cigányoktól, hanem a kárpátaljai magyaroktól is, vagy a menekültjoggal járó juttatásokat meg kell adni akkor is, ha valaki nem dolgozik, s rasszista alapon sem lehet különbséget tenni.

A Helsinki Bizottság a bírósághoz fordult, de jelenleg ítélkezési szünet van.

Természetesen, a díszletparlamentnek nincs köze ahhoz, hogy ilyen ügyekben döntsön, Magyarországon rendeleti kormányzás zajlik, de amit a „parlament” megszavaz, az is a kormány, egészen pontosan a diktátor döntése. A látszatdemokráciában működő bíróság a kormány utasítását hajtja végre, vagy elkezdődik egy csiki-csuki, aminek tudható a vége.

Cigányok akkor sem élvezhetnek azonos jogokat, ha menekültstátuszuk van, és annak alapján lakhatási támogatásra van joguk. A velük kapcsolatos rasszista előítéletek és a jogsértő intézkedések menekültként is utolérik őket. Annak ellenére, hogy kicsi gyerekekkel otthontalanul élnek, így menekültjog nélkül is támogatásra szorulnának.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések