Iványi Gábor az utolsó, aki valaha bárki szemére vetné, elismerné vagy panaszolná, hogy őt is magára hagyták, elárulták, Orbán vérebei elé dobták, ahogy mindenki mást. Sőt, ha valaki ezt felvetné, kézzel-lábbal tiltakozna, hogy vele semmi ilyen nem történt, nagyon hálás, örül és elégedett, amikor bárki belétörli a lábát. Igazán boldoggá tenné, ha ezt valaki újra és újra megtenné. De a világ egyik legokosabb embereként tudja, hogy ez történt.
Bátorkodtunk „A szociáldemokrata árnyékminiszterelnöknő emelje fel végre a seggét” című cikkünkben kertelés nélkül, erőteljesen fogalmazni, hátha valaki megérti, hogy a hamis és álnok semmittevésnek, cserbenhagyásnak itt van vége. Hogy sok mindent lehet hazudozni, mímelni, megjátszani, de van egy határ, ami után ez elfogadhatatlan. Ami után az emberek üvöltenek, hogy ami sok, az sok, ebből elég volt.
Ez a határ nem a békés, szelíd és minden aljasságot örömmel fogadó és megtiszteltetésnek tekintő Iványi Gábor személye, aki ha róla van szó, örömmel megy a vágóhídra, hogy még a létezésével se zavarja meg senki kisded játékait. De ha valaki megnézi a Szabad Európa tényfeltáró riportfilmjét, amikor a legelesettebbek gondozója elég hiteles informátorként adja mindenki tudtára, hogy akik kikerülnek Iványi Gábor oltalma alól, mind meghalnak, akkor azért felmerül a kérdés, hogy hol van az ingerküszöb?
Iványi Gábor sem az intézményeihez ragaszkodik, nem a pénz kell neki, nem az elismerés vagy a presztizs, hanem ezeket a halálra ítélt nyomorultakat félti. Akik közül meg is szólal valaki, hogy itt a szomszédban az a többszáz ember mind fedél, étel, ellátás nélkül marad. Friss hír, hogy nincs tanítás a Magyar Evangéliumi Testvérközösség abaújkéri iskolájában. Annyi tanár mondott fel, hogy már órát sem tudnak tartani. Mert Orbán elveszi a pénzüket.
Az intézménybe négyszáz gyerek jár, csaknem negyven településről, nyolcvan százalékuk nehéz körülmények között él. Ezt tudjuk, mit jelent, éhezést. A szülők rettegnek attól, hogy megszűnik az iskola, mert az állami rendszerben az ő speciális gondozást igánylő gyerekeik elvesznek, kibuknak, és mennek a társadalom peremére. Előre meg lehet mondani, mi lesz belőlük: hajléktalan. Még azok sem ismerik a mélységeket, akik Iványi Gábort támogatják.
De ez csupán a bevezető, beszéljünk a lényegről. Nevezetesen arról, hogy Orbán mindent megtehet, mert akiknek feladatuk lenne, nem állnak ellent, hanem mindent végignéznek. Sajnálkoznak, hümmögnek, elítélnek, de valójában nem harcolnak. A kisujjukat meg nem mozdítják, hanem asszisztálnak a legaljasabb mocsokságokhoz, mintha az eleve elrendelés lenne, ami ellen semmit nem lehet tenni, mindent tudomásul kellene venni.
A látszat, az illendőség, a jó modor, minden fontosabb, mint emberek élete. Rutinszerűen tárják szét tehetetlen karjaikat, fejezik ki sajnálatukat, és mennek tovább, nem törődve, kivel mi történik. Végignézték a Népszabadság, a CEU, az SZFE és mások kivégzését, most végignézik Iványi Gábor és gondozattai kivégzését is. Elkönyvelték azt, hogy ennek így kell lennie, ezen nem lehet változtatni. Orbán ellen nincs eszközük. De ez mellébeszélés.
Lelkifurdalás nélkül asszisztálnak mindenhez, átlépve mindenen. Közben építik a pártjukat, hadoválnak reményről, meg sem érinti őket, hogy itt tényleg emberek százai meghalnak. Aztán, ha valaki megírja, hogy Dobrev Klára árnyékminiszterelnöknő, európai parlamenti képviselő felemelhetné végre a seggét, és tehetne valamit, mert azért választották meg, s azért kapja a fizetését, akkor azon jobban felháborodnak, mint Iványi Gábor kivégzésén.
De nem is érti, mit kellene tennie, azon kívül, hogy borzasztóan sajnálja, „kiállt mellette”, mert nagyon elítélte, talán még adománykákat is küld a máglyára menőnek. Nem értik, mit jelent az, hogy tenni valamit, harcolni, nem feladni. Dobrev Klára, mint az Európai Unió első fasiszta államának árnyékminiszterelnöknője mikor kereste fel az Európai Bizottság elnökét, mesélte el neki, hogy mi történt, hogy nem tartják be az európa bíróság ítéletét?
Hol pendlizett a világban, fellármázva mindenkit, különösen azokat, akiktól Orbán kicsit is tart vagy függ? Mikor tartott felháborodott nemzetközi sajtótájékoztatókat? Mikor ordította le Orbán fejét, hogy nem tehetsz meg mindent, te szemét, ki vagy te, minek képzeled te magad? Hol küzdött, hol harcolt, hány jogász csapatot küldött és állított a szerencsétlen, önmagát egyedül megvédeni képtelen Iványi Gábor mellé?
Tudom, ez alkati kérdés is, de vannak helyzetek, amikor az ember legyőzi a korlátait. A gyerekeidért nem kaparnád ki a szemét? A gyerekedet is hagynád? Akkor is vidéken turnéznál, hogy mekkora szociáldemokrata vagy, miközben a legelesettebbek gondozóját a vágóhídra viszik? Jól fésülten, jól nevelten nyilatkoznál, hogy nem értesz egyet gyereked megerőszakolásával, kifosztásával, megsemmisítésével? Vagy kivetkőznél önmagadból?
Nincs egy határ, amikor az ember levetkőzi a jó modort, a szokásokat, a kényelmet és a szabályokat is, ha kell, a testével is megakadályozza, elébe áll a zsarnoknak, nem engedi, gázoljanak át rajta. Ha erre nem képes, keressen magának demokráciákat, egy fasiszta diktátorral való szembenállásra alkalmatlan. És ne hazudozzon, ne ámítson senkit, hogy ezzel az elhajló, kihátráló attitűddel, bármit is elér, és bármit is megold, mert hazugság.
Eszter parancs ellenére bement a király elé, hogy népét megmentse. Dobrev Klára mikor próbálta ezt meg? Mikor tett bármi olyat, ami kívül esett a kényelmi zónáján, és a mindent beáldozó attitűd megszokásán? Mikor vetkőzik ki magából, hogy megmentsen embereket? A végtelen nyugalmát és eleganciáját mikor adja fel? Mikor hagy ott csapot-papot, s megy az európai parlamenti jogosítványaival fellármázni mindenkit, hogy ébresztő?
Egy uniós országban embereket pusztítanak el, taposnak el, dobnak az utcára, egy rohadt fasiszta bűnöző gazember mindent megtehet, nincs jog, nincs törvény, nincs kegyelem. A halál szele mikor csapja meg, hogy itt már valamit tenni kell, nem asszisztálni embereknek a kivégzéséhez? Hol a határ, amikor kinyitja a száját, amikor nem érdekli, ki mit mond és hogyan reagál, hanem a tisztesség és a felelősség elsöprő módon legyőz mindent benne?
A gyerekedért is így harcolnál, Klára? Szegény gyerekek, ha ezt tudnák. Előadnád, hogy te mindent megtettél, kiálltál, még száz forintot is küldtél, mit tehetnél mást? Hazudoznál, így tovább? Szociáldemokráciáról? Építgetitek a pártotokat, de minek a párt, ha nem védtek meg vele semmit és senkit? Vagy ha mást nem lehet, akkor pusztultok azokkal, akiket épp kivégeznek? De benneteket nem érint. Megvan a pénzetek, az elegáns pozíciótok.
Ám tévedtek, mert Iványi Gáborban éppen azt utálja Orbán, amit ti képviseltek. Több esze van, mint nektek, mert tisztában van a létezése értelmével. Ezért akarja elpusztítani. De vele együtt benneteket is elpusztít. Ha Iványi Gábor elveszik, ti is elvesztek. Az eszmét öli meg, a ti megtestesült szubsztanciátokat. Önmagatokat adjátok vágóhídra benne. Ha őt véditek, magatokat is véditek. Ha ő elbukik, vele buktok ti is. Nemcsak a hajléktalanok halnak meg, hanem ti is. Csak kicsit később. Mikor ébredtek fel, hogy ez nem játék?
Tőletek mindenki megdögölhet egyenként, van felmentés és magyarázat. Közben a párt növekszik, csak minek? Minek a párt, minek az élet, ha nem teszünk meg mindent, ha nem teszünk semmit? Ha már emberek élete sem hoz lázba minket, hanem elnézzük? Mi az élet értelme? Miért érdemes élni, ha nem ezért? Megmenteni másokat. Életünket adni mások életéért. Egy év alatt megdupláztuk a pártot. Bravó. Rajtatok kívül kit érdekel?
Öncélú hazudozás az egész. Ha Orbán mindent megtehet, ha mindenhez asszisztáltok, ha emberek élete sem számít, mindent tudomásul vesztek, nem küzdötök és nem harcoltok, akkor egy nagy nulla, amit csináltok, szemétre való. Hazugság az egész. Azért kell így beszélni, hogy megértsétek, nincs tovább. Ezt így nem lehet tovább csinálni. Van határ, amit nem lehet átlépni. Tőletek mindenki elpusztulhat, majd visztek virágot a sírjára.
Az a baj, hogy talán meg sem értitek, miről beszélek. Pedig rajtatok sokak szeme. Ezek azt csinálják, amit ti. Ha langyosak vagytok, ők is azok. Ha tűzben égtek a felháborodástól, ők is tüzet fognak. Égni kell annak, aki gyújtani akar. Ha attól nem égtek, ami most történik, akkor ti jégből vagytok. Jég szív. Ezeknek a meghalóknak is volt anyjuk, becézte őket, és simogatta, mikor megszülettek, nem ezt a sorsot szánta nekik. Siratja őket. De ti sírtok-e?
Mikor fogtok sírni? Valakiért harcolni? Valamit nem megengedni. Bárminek ellenállni? Lehet, hogy még mindig naív vagyok, hogy ezeket a kérdéseket egyáltalán felteszem. Naivitás az, hogy azt gondolom, van bennetek érző emberi szív, amely fel tud háborodni, ami mindent félre tud tolni. Lehet, hogy nem sikerül, benneteket is eltapos, de megtettetek mindent? A látszat az, hogy ügyesen vigyáztok, nehogy veletek ez előforduljon. De ti se jártok jobban.
Káromkodni kél az embernek kedve, hogy megértsétek, ez elfogadhatatlan. Vétkesek közt cinkos, aki néma. Az is hallgatás, ha nem teszel meg mindent, nem harcolsz. Ha most és itt nem tesztek meg mindent, hanem ugyanúgy végignézitek és tudomásul veszitek, akkor tőletek vagonokba is rakhatnák az embereket. Illedelmesen nem tetszéseteket fejeznétek ki. S nem is értitek, mit kellett volna még tenni.
Erre épít Orbán, ezt jelenti az együttműködés rendszere. A semmittevés együttműködés. A gyerekedre gondolj. Mit tennél akkor, ha az ő életéről lenne szó. Meddig mennél el. Ha ez sem ráz fel benneteket, mentek a pártépítés lélekemelő útján a nagyobb állami támogatás felé, miközben emberek halnak meg, az embermentőt pedig földönfutóvá teszik, akkor azt kell mondanunk, amit igen zokon vettek a hívek. De most nem írjuk le, tudjátok hova.
