Véletlenül elém került Sükösd Miklós A „MŰKÖDŐ ORSZÁG” ÉS A „NYUGODT ERŐ” című Facebook bejegyzése (a cím így, csupa nagybetűvel), amely az MDF és a Tisza Párt között húz párhuzamot, azt állítva, hogy Antall Józseffel összehasonlítva „Magyar is egyszerre új, eltökélt kihívó és a rendszerből érkező, mérsékelt szereplő”.
Szíven ütött a két szó: „mérsékelt szereplő”. Ekkor értettem meg, hogy létezik Budapesten egy másik világ, amely elméleteket gyárt és álomképet rajzol a valóságról. Magyar Péter tevékenységéről készítenek napi magyarázatokat, amelyeknek a valósághoz semmi közük. Létrehoztak egy alternatív valóságot, amelyhez elengedhetetlenek az alternatív tények.
Magyar Péterről sok mindent lehet mondani, de azt, hogy „mérsékelt szereplő” lenne, a legnagyobb rosszindulattal sem. Ha van valami, ami sok egyéb mellett hiányzik belőle, az éppen a nyugalom és a mérsékelt szereplés. De nem csupán az efféle megállapítások teszik különlegessé és egyedülállóvá ezt az önálló életre kelt jelenséget.
Sükösd Miklós bejegyzése nem elszigetelt ömlengés, hanem műfajjá nőtte ki magát. A benne résztvevők a beavatottság érzetét keltik, mint akik birtokában vannak valami titkos tudásnak, amit egymással megosztanak és tovább színeznek. Megfejtik és magyarázzák Magyar napi megnyilatkozásait, aki egyre fényesebb glóriát, mind nagyobb hódolatot kap.
Bennfentesek, akik értik Magyar mondatainak jelentését. Ők tudják, mi volt a gondolat, a szándék. Egymásra kacsintva hitetlenkednek a leleményességen, hogyan kerülte ki újra a csapdát, hogy valami emberi gesztust tegyen, kiálljon bármilyen tisztességes ügyért, még inkább valamilyen demokratikus normáért. Micsoda zsenialitás! Kinek jutna még eszébe?
Ezzel mintegy túlvilági fényt kap a „messiás”, akinek ténykedései magyarázót, hozzáértő értelmezőt igényelnek. Mint titkos társaság tagjai kacsintanak össze, értelmezik Magyart, akit érteni kell, mint egy gurut. S ők értik. A Fideszből páros lábbal kirúgott bántalmazó mitikus figura, ami részben a vágyaikból fakad, részben abból, hogy nem áll szóba velük.
Jót tesz az álomképnek, hogy távol van tőlük és nem ismerik. Így bármit beleláthatnak. Az álomvilágra szükség van, mert ha mindezt nem szépítenék, s szembe kellene nézni a nyers valósággal, az rémisztő és elviselhetetlen lenne számukra. Ahogy Magyar a farizeusoknak válaszol, hogy „szabad-e adót fizetni a császárnak”? Szabad. Gyönyörkednek a válaszban.
Mint szerelmes gerlék búgnak, írják és osztják a posztokat. Falják egymás szavait, dicséret száll Magyar trónszéke felé. Semmi kétség, ez egy vallás, amelynek ők felkent papjai, akik versenyben tárják fel Magyar tetteinek titkos mozgatórugóit, melyeket nem lehet elrejteni előlük. Mert ők tudják. Van miért felkelni reggel. Minden nap új Magyar-poszt, új élmény.
Kíméletből nem olvastam el a kommenteket, ahol a többi beavatott szól hozzá, gördíti tovább a történetet, egyik ámulatból a másikba ejtve egymást. Véletlenül láttam meg Haraszti Miklós hozzászólását ahhoz, hogy „az MDF nyomvonalán haladva a Tisza azt hirdeti: az új alternatíva a békét, nem a káoszt jelenti”.
Az SZDSZ volt ügyvivője hiába mondja, hogy nem akar a Magyar-analógiáért vetélkedni, de mégis azt teszi. Versenyez a dicsőségért: a „Tisza” legalább annyira az SZDSZ utódja is. De nem vitatja, hogy a szélsőjobboldali Magyar kicsit jobban nemzeti. Majd Magyarban az SZDSZ-MDF ellentét is feloldódik, mint mondja: „Szerencsés találkozás jöhet ki belőle.”
Eltűnnek az SZDSZ és MDF közti különbségek, nincs se jobb, se bal, se jó, se rossz, csak Magyar, minden mindenben. Lehetne-e szebb álom? „Kormány- és rendszerváltást akarnak, de nem forradalmat” – írta Sükösd, ezzel takarják majd be azt, hogy rendszerváltás nem lesz. Mert nem forradalmat akar a messiás, nem olyan. Nem káoszt, hanem békét. Jó is az.
Sükösd Miklós azt írja: „a stratégiai kommunikációs eszköztár hasonló: békés hangnem, kormányképesség, a stabilitás és normalitás ígérete”. Az olvasónak most el kell mondani, hogy ezek a mondatok Magyarról szólnak, különben nem ismerne rá. Magyar Péter a békés hangnem, a kormányképesség és a stabilitás, – most mindenki üljön le -, a normalitás.
Retorikája közelebb áll a verbális erőszakhoz, mint a demokratikus párbeszédhez. Magyar száját békés mondat még nem hagyta el. A kommunikációs eszköztár a Fidesz raktárából való, a kormányképességnek nyoma sincs, az egy szem korrupt katonát és az influenszer orvost leszámítva. Magyarról a stabilitás sugárzik, ezt mindenki láthatja. A normalitásról nem beszélve. A normalitás élő szobra.
Felelőtlen ígéreteiről független szakemberek azt mondták, semmi fedezetük nincs. Ez nem zavarja ezt a belső értelmiségi szektát, amely észre sem vette, hogy „Tisza Párt” egyelőre nem létezik. Tagsága, testületei, személyiségei nincsenek. Csak a messiás van ismeretlen 25 emberrel, akik olyanok, mint Columbo felesége: soha senki nem látta őket.
Az 1989-90-es rendszerváltás előtti korszakot vízionálják Magyar messianizmusába, arról megfeledkezve, hogy az nem egyszemélyes vállalkozás volt. Mindenki részt kapott belőle, mindenki bekapcsolódhatott, mindenki véleménye számított. Képzelődhetnek, a látomásból egy apróságot kifelejtenek: ők is „óellenzékiek”, a messiás legnagyobb célpontjai.
A Magyar-kultusz abszurd értelmiségi legitimációs kísérletei nem példa nélküliek. A politikai teológia klasszikusa elégedetten csettintene. Születőben egy újabb szuverén. Carl Schmitt a kezeit dörzsölné. A történelem ismer hasonló groteszk példákat. Nem kívánjuk, hogy megismétlődjenek.
