Felejtsük el a nép elitellenes lázadásáról szóló szélsőjobboldali hazugságokat, amelyek lebénítanak minden demokratát: bűntudatot éreznek a semmiért. Az ún. elitellenesség szélsőjobboldali retorika és propaganda. Aljas célokat szolgál. Trump, az elitellenesség bajnoka, milliárdosok kormányát alakította. Erre szavaztak volna az idahói szegények?

Az elitellenesség populista demagógia, s bár mint minden populizmusnak, ennek is van igazságmagva, de amit abból kihoznak, az hazugság. Amit megoldásként kínálnak, az valamiféle autokrácia és diktatúra. Nem orvosság a betegségre, hanem halálos méreg. A legjobb példa erre Trump, akinek „elitellenes” demagógiája burkolt antiszemitizmus volt, mert az elitellenesség mindig az. Nem véletlen, milyen antiszemita hullámot indított el.

Az „elitellenesség” valójában nem az elit, hanem a liberális világrend ellen irányul. Trumpot nem szegény emberek választották meg, hanem részben a bunkók, akiknek jelentős része szegény, de nem a szegénységük, hanem a rasszizmusuk, a szélsőjobboldali nyitottságuk a döntő. Szegény emberek a republikánusoktól soha semmi jót nem várhattak. A gazdagok adócsökkentése a legfontosabb nekik, minden szociális kiadásra kommunizmust kiáltanak.

A szélsőséges redneckeket a muszlimfóbiások és az evangéliumi keresztényfasiszták széles tábora egészítette ki. A keresztényfasiszták attól fasiszták, hogy a Bibliától elszakadva nem a kegyelmet, nem a megváltást hirdetik, hanem az állam erejével akarják az erkölcseiket a megtéretlen polgárokra kényszeríteni. Ez a liberalizmus, az egyéni és társadalmi szabadság megkérdőjelezésével jár és a liberális demokrácia elvetését követeli.

Ezen a ponton találkoznak a szélsőjobboldalt felhasználó oroszokkal. Mindnyájuk közös ellensége a felvilágosodás, a liberalizmus, a nyugati demokráciák szabadsága, amely a nacionalizmusnak is, a vallási intoleranciának is, a muszlimok diszkiminációjának is, az erkölcsi szabadság korlátozásának is útjában áll. Eddig ez a perifériára szorult szélsőjobb programja volt. Miután az oroszok pénzt és propagandát állítottak mögé, bekerült a legitim nyilvánosságba és a mainstream politikai térbe.

Maguktól ezek a szélsőséges erők, se a redneckek, se a keresztényfasiszták, se a homofób és muszlimgyűlölő, xenofób szélsőségesek nem tudnának hatalomra jutni, az antiliberális fordulat veszélyével fenyegetni a világot. Szükségük van az oroszokra, a titkosszolgálatra. Az orosz antiliberális uszítás és propaganda, a hazug álhírek terjesztése, a demokráciák és a jogállamok kriminalizálása segíti őket. Goebbelsi hazugsággal, összeesküvés-elméletekkel járatják le a jogállamot, a liberális demokráciát, a politikai korrektséget.

Az oroszok minden kirekesztő, rasszista és gyűlölködő ideológia képviselőinek leszállítják a nekik megfelelő konspirációs elméleteket. Legyártják a hazug híreket, elterjesztik közöttük, kiképzik őket, sokszor anélkül, hogy tudnák. Felkarolnak olyan politikai erőket, amelyekkel megdönthetik a demokratikus pártok uralmát, azokkal felszámolhatják a liberális, nyugati demokráciát. Ez az oroszok nélkül nem megy, ezért mindenki a kezeik között végzi.

Meg lehet nézni, akiket az antiliberális gyűlölet mozgat, mert a liberalizmus akadálya a kirekesztő, rasszista és gyűlölködő, mások jogait korlátozni akaró törekvéseiknek, azok mind eltalálnak az oroszokhoz, az orosz titkosszolgálat által irányított propagandához. Meg kell nézni a Trump-rajongó ATV forrásait, milyen mértékben támaszkodik az orosz RT és más propagandacsatornák forrásaihoz. A Breitbart orosz mintára működik és fasisztákat szív fel, mint amilyen Gorka Sebestyén.

Ezeknek a csoportoknak a vak gyűlölete kiszolgáltatja őket Putyinnak, az orosz kémeknek, az orosz titkosszolgálatnak. Azt hiszik, hogy a közös érdek és a látszólag közös ideológia megvédi őket az oroszoktól, és semmiféle veszéllyel nem jár. Csakhogy ez nem így van. Az oroszok eszközként használják őket. Feltérképezik a gyűlöletcsoportokat, mert azok mindig a liberális demokrácia ellenségei. Kiszolgálják gyűlöletigényüket, eszközt adnak a kezükbe, amivel az egyéni jogokat, a méltóságot és a jogállamiságot támadhatják.

Az oroszoknak ők csupán eszközök. Az oroszok a Nyugat elleni háborújukat vívják, amihez felhasználják őket. Felerősítik őket, keresnek egy demagóg populistát, és megdöntetik vele a demokratikus alkotmányos rendet. Az „elitellenességet” hirdető demagóg hatalomra jut, s ők megválasztották maguknak az orosz titkoszolgálatot, az orosz kémhálózatot, az oroszok kezében levő zsarolható állami vezetőket.

Európában talán kezdik megérteni, hogy miről van szó. Nem a liberalizmus végéről, amit már Adolf Hitler is hirdetett, nem a liberalizmus csődjéről, hanem egy gonosz birodalom érdekeiről. A világban zajló „változás” az ő aknamunkájuk. Ma már nem fenyeget az, hogy a német és a francia választások is orosz győzelemmel végződjenek, mint Amerikában.

Az oroszok hatalmas sikert értek el, hogy az orosz kémhálózat beszervezte Trump mellé az embereit, a zsarolható embereket beépítette és orosz kémekké tette. Ilyen még nem volt a történelemben, hogy az amerikai Fehér Házban hemzsegnek az orosz kémek, az Egyesült Államok külügyminisztere (aki még Russia-gate-ben szóba sem került) Putyin üzlettársa és barátja, a legnagyobb orosz állami kitüntetés birtokosa.

Az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó és az igazságügyi miniszter orosz kém. Trump kampányát az orosz kémhálózat vezetője, az orosz nagykövet instruálta és a kezében tartotta. Trump veje is kapcsolatban állt Szergej Kislyakkal. Egy azóta eltűnt brit kém megszerezte a Trumpról szóló dosszié egy részét, amiből kiderül, hogy Trump is zsarolható, a kezükben van. A kampányban oroszbarát propagandát hirdetett és Putyint dicsőítette az amerikai elnökjelölt. Vajon miért?

Amerikában élet-halál harcot vív most az amerikai és az orosz hírszerzés, hogy kiszorítsák az oroszokat a Fehér Házból, és Amerikát ne a Kremlből irányítsák. Rasszisták és fasiszták sürgölődnek Trump körül, keresztényfasiszta alelnökük van, mindazokat képezik le, akik az oroszok segítségével Trumpot hatalomra juttatták. De nem gondoltak arra, hogy ezzel orosz birodalmi célt szolgálnak és annak eszközei. Az amerikai hírszerzésnek a Fehér Házzal szemben kell a sajtóval és a nyilvánossággal összefogva megmenteni Amerikát.

Az oroszok nem kedves jóbarátok, Putyin véres kezű gyilkos. A fóbiások sátáni hatalom foglyai lettek, eladták magukat neki. Csapdába kerültek, Trump soha nem fog lemondani. Ha mennie kell, vagy rendőröknek kell a sárga fejénél fogva kirángatni a Fehér Házból, vagy feluszítja a redneckek és a keresztényfasiszták tömegeit. Képesek polgárháborút vívni saját népük és szabadságuk ellen.

Idevezet a nacionalizmus, a fanatizmus, a fundamentalizmus, a kirekesztés és a gyűlölet. Magyarország is szégyene saját magának. Ugyanezek az indulatok ugyanoda juttatták őket. A különbség annyi, hogy a magyar hírszerzés nem buktatja le az orosz kémeket, az Orbán zsarolását tartalmazó dosszié nem kerül elő. Magyarország ugyanúgy az oroszoké, mint Amerika. Minden bújtatott antiszemita, antiliberális szélsőjobboldali mozgalom az oroszok uralmát segíti elő, mert az oroszok pénze, propagandája nélkül nem mennének semmire. S aki egyszer a kezükbe kerül, az többé nem szabadul.

Valószínűsíthető, hogy Tillerson külügyminiszter is Putyin embere. A legsötétebb alak pedig James Comey, az FBI igazgatója, aki nem indított nyáron nyomozást a feljelentés dacára az orosz kapcsolatok és beavatkozás ügyében. Aki az utolsó héten megfordította a választási kampány állását, s a mai napig fedezi még szenátorok előtt is az orosz összefüggéseket. Ha fogadni kellene, bármiben fogadnék, hogy James Comey a legfontosabb orosz kém. De úri ember biztosra nem fogad.