Amerika

Trump politikai leszámolásra használja fel a Kirk elleni gyilkosságot

Trump második ciklusában ezek a fenyegetések nem szoktak folytatás nélkül maradni. Az általa felépített gyűlöletkampány következő, kilátásba helyezett állomása az lesz, hogy a gyilkosságra hivatkozva állami üldözést indít minden szókimondó, a diktatórikus törekvéseit elutasító, egyenesen kritizáló politikus, szervezet, sajtó és az egész demokrata párt ellen. Ennek a gyűlöletkampánynak nyilván fontos szerepet szán a csalások mellett a választási kampányban, a tényekkel mit sem törődve azt sulykolja, hogy a baloldal és a demokraták ölték meg Charlie Kirk-öt. Ahogy elfogadták a hívei a legostobább választási csalásról szóló állításait (a Big Lie-t), ezt is tényként fogadják el, s ez alapján kell mindenkinek szavazni. Addig pedig nyilvánvalóan mindenféle adminisztratív intézkedéseket tesz, hogy korlátozza a politikájára és választási győzelmére veszélyes politikusokat, szervezeteket, mozgalmakat, s az egész demokrata pártot. Elnémítson minden kritikus hangot, azt állítva, hogy az volt a felelős Kirk meggyilkolásáért. Miközben a magányos merénylőt nem ezek motiválták. Arról szó sem esik, hogy a demokraták nem ölnek, a fegyverviselést is ellenzik. Az emúlt időszakban több erőszakos támadás ért baloldali és demokrata politikust (a pennsylvániai kormányzóra rágyújtották a házát, s ha nem tud kimenekülni, ő is meghal) ért támadás, s a támadók republikánusokhoz köthető trumpisták voltak. A politikai leszámoláshoz ürügyet szolgáltató borzalmas gyilkosság, Charlie Kirk megölése sem kötődik a demokrata párthoz, sem a baloldalhoz. Az elkövető és családja kőkemény Trump-hívő volt. A tettes az újabb Trump-kormányzat alatt kritikussá vált, valamiért Kirk személyét különösen gyűlölte. Kirk-höz hasonlóan a fegyvertartás nagy híve volt.

Kőkemény republikánus családból származó, fehér, keresztény, heteroszexuális, fegyverimádó a gyilkos

A hírek szerint 2020 előtt meggyőződéses republikánus volt, azt nem lehet tudni, hogy a nézetei mikor és mennyiben változtak, de semmiféle kötődése nincs a demokrata párthoz, a politikai baloldalhoz. A gyilkos fehér, keresztény, a töltényhüvelyekre írt szövege alapján heteroszexuális, fegyverimádó férfi, aki valamiért meggyűlölte Charlie Kirk-öt. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert Trump és hívei már akkor radikális baloldalnak tulajdonította a gyilkosságot, amikor a tettes még ismeretlen volt. Ezért fordítva is el kell mondani, hogy az elkövető nem fekete, nem spanyol, nem bevándorló, nem meleg, nem baloldali és nem a demokrata párthoz kötődő személy. Mindennek ellentéte, mint amiről Trump propagandája szól. Élő cáfolata a hazugságoknak. Azt nem lehet tudni, hogy mikor, miért és mitől azonosította Charlie Kirk-t fasisztaként, de az még nem jelenti azt, hogy az "Antifa" tagja lenne, semmiféle kapcsolata nem volt velük. A merénylőnek nem voltak társai, nem ismert olyan közösség, amelynek hatása alá került volna. Ez nem akadályozza meg a szélsőjobboldali propagandistákat, hogy továbbra is Trump hamis állításait követve a baloldalt, a demokratákat és az antifasisztákat vádolja Charlie Kirk meggyilkolása miatt. Ha röviden össze akarjuk foglalni azt, amit eddig tudni lehet róla, egy kiábrándult republikánus érzelmű fiatalról van szó, akinek nincs köze a demokratákhoz.

Az erőszakot nem a baloldal szabadította Amerikára

Ezzel szemben Donald Trump nem egyszer uszított, becsmérelt, még erőszakot is kilátásba helyezett, például akkor, amikor felmerült, hogy elveszítheti az elnökválasztást. 2021. január 6-i beszéde előzménye volt a Capitolium halálos áldozatokkal járó ostromának. Ha van valaki, aki felelős a közélet eldurvulásáért és erőszakért, akkor az Trump. Trump a Capitolium ostromában résztvevőknek kegyelmet adott. Nemrég felmerült, hogy az alkotmányos rend megdöntésére tett erőszakos kísérletben való részvételért kártérítést is kapnak. De Trump a legutóbbi választási kampányban szó szerint vérfürdővel fenyegett, ha elveszítené a válaszást, egyesek készültek is erre. Az erőszak kultúrájának mindenkori előzménye a dehumanizálás, ebben pedig Trump élen jár. Politikai ellenfeleit becsmérlő gúnynevekkel látja el, a bevándorlókról pedig azt mondta, hogy „They’re poisoning the blood of our country", "megmérgezik országunk vérét". Trump nem volt hajlandó elítélni a Proud Boys-ot, akik erőszakos cselekményeket követtek el. Vég nélkül lehetne sorolni a példákat, egészen az igazságszolgáltatás megfenyegetéséig, amikor az ellene nyomozó ügyészek és bírók ellen erőszakra is uszított, megfenyegette őket, hogy "utánuk megy". Mintha csak az alvilágban lenne. Ennek számos esetben lett erőszakos fenyegetés a vége.

Trumpot megint átverte Putyin, semmiféle béke nem lesz

A magát zseniális stratégának (is) tartó Trump újra besétált Putyin csapdájába, aki bohócot csinált belőle, az ujja köré csavarta és kezesbáránnyá tette. Jelentősen felértékelődtek...

Trump a békemegállapodással akarna a mennybe jutni

Imádkoztak érte kézrátétellel, de ennyi év alatt egyikük sem mondta meg neki, hogy egyedül a Jézus Kriszusba vetett hit által üdvözülhet, különben a pokolba jut. Az ő dolguk az lenne, hogy Krisztushoz vezessék, de nekik egy éppen ilyen ember kell. Ezeket az sem zavarja, hogy Trump gyerekektől vonta meg az élelmet, éhezőktől a támogatást, súlyos betegektől a gyógyszert, már hadsereget küld a városokra, hogy megfélemlítse az ott lakókat. Elcsalja a választásokat és diktatúrát épít, egyeduralomra tör és nyíltan zsarnoki hatalomra törekszik. Ők a kedvezményezettjei. Ha pedig akadt közöttük egyetlen tisztességes ember, aki megmondta Trumpnak, hogy az ő útja egyenesen a pokolba vezet (ami némi teológiai ismeretet feltételez), miért hallgatta el előle, hogy a mennybe nem lehet "jó cselekedetekkel" bejutni, hanem csak hit által, amely megváltoztatja őt. S jó esetben a hit, a kegyelem, a megváltás gyümölcsei látszanak rajta. Trumpon a keresztény megváltás, a megigazulás egyetlen kicsi, apró, savanyú és fonnyadt gyümölcse nem látszik, és ha még lenne is békemegállapodás (nem lesz), az sem lenne az. Aki az elnöki limuzinból kitekintve, washingtoni hajléktalanokat látva, nem kiszáll, nem azt keresi, hogyan segíthet rajtuk, hanem rájuk ereszti a Nemzeti Gárdát, az nem keresztény. Aki azonosító jel nélküli maszkos fegyvereseket küld védtelen bevándorlókra, megengedve a legdurvább erőszakot velük szemben, elszakítva őket a családjuktól, a gyerekeiktől, aki a minimális emberséget és alkotmányos jogokat is megtagadja tőlük, aki Alligator Alcatrazt hoz létre, azon nem segítene a békemegállapodás sem.

Trump Again Blames Zelensky if He Refuses to Bow to Russia

The Russians’ calculation has paid off: once again, they have managed to push Trump behind Moscow’s demands and so-called “peace plan.” The essence of...

Trump megint Zelenszkijt teszi felelőssé, ha nem hódol be az oroszoknak – Frissítve!

Zelenszkij a legutóbbi csúfondáros találkozó után újra a Fehéz Házba megy, ahol találkozik Trumppal, aki az alaszkai találkozó előtti megállapodásukból semmit nem tartott be. Trump nyilván nyomás alá akarja helyezni, fogadja el az oroszok követeléseit, adja meg magát, és ha nem, akkor ő a béke akadálya. Trumpnak a béke megint az orosz uralmat jelenti. Mindez nemcsak Európát, hanem Amerikát is veszélyezteti, sőt az egész világot. Trump néhány hete még hatalmas vámot vetett ki Indiára, mert orosz gázt vásárol, most majd lehetséges, hogy jutalmazza őket ugyanezért. Amerikának egy rendkívül befolyásolható, az oroszok kezében levő, gyenge elnöke van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Az egyetlen szerencse, hogy Zelenszkij nem enged, nem fog belemenni az orosz követelés teljesítésébe, mert pontosan tudja, hogy az mit jelent: Ukrajna megsemmisítését és orosz uralmat, elnyomást. Európa pedig egy emberként támogatja ebben, mert tudják, hogy ez Európa szabadságának és békéjének záloga. Kivéve Orbánt, de Orbán nem Európa. A helyzet rosszabb lett, mint egy hete, a tárgyalások Trump megválasztása utáni mederbe zökkentek vissza. A kérdés az, hogy az oroszk mivel zsarolják Trumpot, mivel tartják őt a kezükben, és mivel fenyegették meg burkoltan. Ez majd meglátszik abban, hogyan reagál, ha Zelenszkij nemet mond az "orosz békére", s megvonja-e Amerika katonai támogatását. Éppen most, amikor az oroszok áttörésben vannak a hadszíntéren, és mindennél jobban kellene Ukrajna katonai megsegítése és megerősítése. Békét csak úgy lehetne elérni, ha Putyinnal szemben erőt mutatnak, és egyetlen esélye a kivonulás és az igazi béke marad. Amíg Trump az amerikai elnök, erre semmi esély nincs.

Putyin megint levarázsolta Trumpot

Már az is botrány, hogy a 2023 óta a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogató parancs ellenére Trump egy sokszoros háborús bűnöst fogadott, a legnagyobb barátnak kijáró tisztelettel. Utána a tömeggyilkost, Amerika legnagyobb ellenségét, beültette az amerikai elnöki limuzinba, Putyin pedig nem tudta visszatartani a kaján vigyorát. Trump a legnagyobb ellenséget engedte be a nemzetbiztonsági szempontból is védett elnöki autóba, amelyben csak az amerikai elnökök utazhatnak. Trump néhány hete még erősködött, hogy micsoda szankciókkal és vámokkal sújtja Putyint, ha nem fejezi be a háborút, aztán szankciók helyett egy KGB-s tisztnek megmutatta Amerika féltett titkait. Hiába tárgyaltak vele, hiába igyekezett Washington meggyőzni, hogy határozott tervvel menjen tárgyalni és képviselje a közösen kialakított stratégiát. Trump egy pillanat alatt elolvadt és összeomlott. Elfelejtett mindent és Putyin játékszere lett. Az oroszok röhögtek az amerikai elnökön. Ez a nap az amerikai történelem egyik szégyenfoltja. Putyin rászedte Trumpot, hogy az ukránoknak át kell adniuk területeket, ez lenne a béke egyik feltétele. Az orosz rablóháborút, a brutális barbár tömeggyilkosságokat jutalmazni kell. Putyin többi követeléséről nem beszélve, amelyek elfogadhatatlanok. Cserébe dobott Trumpnak egy hazugságot, hogy ha ő lett volna az elnök nem támadja meg Ukrajnát. Kemény munkába telik majd, hogy az adminisztrációban levő maradék épeszű ember és az európai országok kijózanítsák valamennyire a Putyin igézete alá került Trumpot. Értelmi képességeire jellemző, hogy szó szerint vette, amikor Hillary Clinton azt mondta: Nobel-békedíjra javasolja Trumpot, ha véget vet a háborúnak. Trump nem értette az iróniát.

Trump elindította Amerika katonai megszállását

Washingtonba bevonult a Nemzeti Gárda. Páncélozott harci járművek jelentek meg a Mall-on. Hamarosan fegyveres katonai járőrök cirkálnak Washington utcáin. Velük együtt az FBI kivezényelt ügynökei vigyáznak majd a "rendre". Washington DC-t az uralma alá vonta, a várost a katonasággal megszállta. Cél komolyabb tiltakozás kiprovokálása. Trump ürügyet keres a katonai megszállás kiterjesztésére, már bejelentette azt, hogy demokrata vezetésű városok lesznek a következők. A fasiszta és náci hatalomátvétel klasszikus forgatókönyve szerint haladnak az események Amerikában. Trump hamis ürüggyel irritálja a civil lakosságot, hogy azzal összetűzéseket provokáljon ki, amire hivatkozva rendkívüli állapotot rendelhet el. A rendkívüli állapot a Carl Schmitt (náci jogtudós és ideológus) által leírt helyzetet jelenti, ami felhatalmazza a "szuverént" (a führert), aki felfüggesztheti az alkotmányosságot és a jogrendet, elhalaszthatja vagy megszüntetheti a választásokat a rendkvüli helyzet miatt. A jövő évi félidős választások máris veszélybe kerültek. Ha Washington után az ígéretei szerint a demokrata vezetésű városokba is bevonultatja a katonaságot, hogy átvegye a közbiztonság és a rendcsinálás ürügyével a hatalmat, összecsapásokat provokálna ki.

Putyin megpróbálja visszaterelni Trumpot a Kreml karámjába

Nyilvánvaló, hogy Trump és Putyin találkozóját a Kremlben találták ki, mert Trump nagyon önállósította magát, s elszakadt az orosz köldökzsinórtól. Ebben a kapcsolatrendszerben Putyin...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések