A logikus gondolkodás alapjait tagadják azok az állítások, hogy "csak Magyar Péternek (vagy a Tiszának) van esélye legyőzni Orbánt". Ez hazugság, mert a magyar népnek van esélye és lehetősége legyőzni Orbánt, nem Magyar Péternek, de az nem mindegy, hogy a magyar népnek mit mond az értelmisége: milyen utat mutat, s kit állít az élére. Történelmi bűne a magyar demokratikus értelmiségnek, hogy fideszes vezérelvű autokratát nevezett ki messiásnak, védett meg minden kritikával szemben, a fideszesek közül is a legrosszabb fajtából valót. Ezzel pedig egy újabb sötét diktatúra alapjait vetették meg.
Még az sem áll, hogy Magyar Péter az Európai Unióban tartja Magyarországot, Orbán pedig kilépteti. Orbán tudja, hogy neki addig van orosz támogatása, amíg az EU-ban marad, s addig képzelheti világpolitikai tényezőnek magát, amíg az uniós vétójoggal visszaélhet. Az EU nélkül ő egy bukásra ítélt senki. Magyar nála semmivel nem nagyobb demokrata, ellenkezőleg: Orbán régi vágású politikus, aki megőrzött valamennyit az egykori demokratikus korlátaiból, de Magyar Péternek nincsenek korlátjai. Magyar még az uniós tagság szempontjából sem jelent semmiféle védelmet.
Ezzel szemben Magyar garancia az Orbán-rendszer legitimációjára, a NER fenntartására. Egyedül Magyar mellett van esélye Orbánnak, hogy megússza a felelősségre vonást, a rendszere felszámolását, az anyagi elszámoltatást. Magyar Péter ígéretei, hogy a két Fideszen kívül, amelyet előbb-utóbb egyesíteni akar, nyílhat még száz virág, csak nyerje meg a választásokat, éppen olyanok, mint az eddigi ígéretei, amelyekből soha nem tartott be semmit. Most sem tűr a Tiszán kívül (ami egy száraz kóró a régi Fidesszel együtt), egyetlen virágot sem. A legnagyobb hazugsága, hogy csak két ciklusban uralkodhatna. Ezt egy nemzeti konzultációhoz hasonló "bábozással", amelyből már csinált néhányat Orbán mintájára, öt perc alatt megváltoztatná.
Hogyan képzelheti bárki, hogy az az ember, aki a legkisebb együttműködésre sem hajlandó egyetlen baloldali vagy liberális demokratikus párttal, s halálra ítélt saját "pártján" kívül mindenki mást, még párttagokat sem tűr meg a saját pártjában, majd virágzó, sokszínű, plurális demokráciát, szabad országot fog építeni, ha egyszer hatalomra kerül? Az "út a börtönbe" program kicsit átalakul majd, mert egyszer csak nem a Fidesz, hanem a demokratikus ellenzék lesz a célpont, amelyet Magyar kézivezérlésű ügyészsége fog üldözni. Az "út a börtönbe" nekik készül. Miért gondolja bárki, hogy ez nem lehetséges?
Laszlo Bartus
Benjamin Netanyahu is unmatched in fueling anti-Israel sentiment, but few expected that he would even provoke anger among American neo-Protestant evangelical Christian nationalists—who...
Az Egyesült Államokban hosszú múltra tekint vissza a digitális megfigyelési rendszerek alkalmazása, amelyeket a nemzetbiztonság megerősítése érdekében vezettek be a terrorizmus, a bűnözés, a...
Jeffrey Epstein ügye világszerte felháborodást keltett, mert egy pillanatra betekintést engedett abba a világba, ahol a gazdag és befolyásos elit tagjai fiatal lányokat használtak...
Az amerikai félidős választások közeledtével egyre világosabban látszik, hogy a Trump-adminisztráció a választási rendszer átalakításával próbál politikai előnyt szerezni. A hivatalos indoklás minden esetben...
A minnesotai emberek spontán kezdték az ellenállást, hogy megvédjék a szomszédaiakat és a városukat. Központi irányítás nélkül, amiből szervezett föld alatti mozgalom alakult ki, amely három részre oszlott. Az egyik az élelmiszerellátók, a második a tüntetők, harmadik a megfigyelők és járőrözők. Nem véletlen, hogy a gyilkosságokról annyi felvétel készült.
Az élelmiszerellátók központjai templomok és iskolák. Az ICE inváziója miatt a bevándorlók nem mernek kimenni az utcára, nem tudják elhagyni a házaikat. Ezért megszervezték azt, hogy a templomokban, iskolákban gyűjtött élelmiszert, gyümölcsöt, vizet kiszállítják nekik. Mindezt úgy kell lebonyolítani, hogy az ICE emberei ne vegyék észre.
Két fős csoportok járják a várost és hordják ki az üldözötteknek az élelmiszert. A gyerekek nem tudnak iskolába járni, ezért nekik eljuttatták a könyveket, a tananyagot (amíg nyitva voltak az iskolák, a tanulók 20-40 százaléka hiányzott az osztályokból). Ma már játékokat is visznek nekik. Felosztották a várost és szigorúan konspiratív módon etetik a fél várost.
A tüntetők feladata, hogy megjelenjenek a város különböző pontjain, ahol feltűnnek az ICE emberei, és békés tiltakozásokkal akadályozzák az ICE letartóztatásait, amit maguk között "emberrablásnak" neveznek. Legveszélyesebb munkájuk a járőrözőknek és megfigyelőknek van. Közéjük tartozott a két halálos áldozat, Renee Good és Alex Pretti.
A járőrözők is párosával járnak, beosztott időben, egy önkéntes diszpécser tartja velük a kapcsolatot. Egymást értesítik, ha felbukkan egy gyanús autó, amelyben az ICE ügynökei lehetnek. Ilyenkor elkezdik követni, dudálnak rájuk, ha kiszállnak az ügynökök, elkezdenek sípolni, hogy mindenki tudja: ICE van a környéken. Néha elriasztják őket.
Ahol az ICE kivonul, értesítik a járőr-megfigyelő kocsikat, amelyek odamennek, elkezdenek videózni, és felvesznek mindent, hogy nyoma maradjon a törvénytelen erőszaknak. Ezeket feltöltik a közösségi médiára. Ezt csinálta Alex Pretti is, akit már jól ismertek, s kivégeztek, amikor erre lehetőséget találtak azzal, hogy fegyver van nála.
Az ICE nem bírta idegekkel, nem találtak ellenszert a szolidaritásra.
A hivatalos verzió szerint a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) azt állította, hogy egy ügynök lőtt a 37 éves Prettire, mert az életét féltette. A hivatalos szöveg szerint: „Az ügynökök megpróbálták lefegyverezni a gyanúsítottat, de a fegyveres gyanúsított erőszakosan ellenállt. Saját és társai életét, biztonságát féltve az ügynök védekező lövéseket adott le."
A videófelvételek egyértelműek: egyrészt a férfi nem volt gyanúsított, másrészt semmit nem követett el, nem támadt az ICE ügynökeire, ők támadtak rá. A fegyverét nem vette elő és nem használta, senkit nem fenyegetett vele. A republikánusok Minnesotában is elérték, hogy bárki az utcán viselhet fegyvert, mint ahogyan egy karórát.
A megtámadott áldozatnak esélye sem volt, nem is volt abban a helyzetben, hogy bárkire veszélyt jelentsen. Ilyen szándéka sem volt, a felvételekből egyértelműen látható, hogy az ICE emberei rángatták. A férfi amerikai állampolgár, korábban a veteránügyi minisztérium munkatársa volt. Elmondások szerint egy szelíd ember, aki mindenkinek segíteni akart.
Ez lett a veszte, mert segíteni akart felemelni egy földre lökött nőt. Trump kormányzata és a Fehér Ház emberei "belföldi terroristának" nevezték, mielőtt bármilyen nyomozás történt volna. A videófelvételek alapján Tim Walz kormányzó a hivatalos állításokat nonszensznek és hazugságnak nevezte. Trump beleállt a baloldali terrorista narratívába megint.
Minneapolisban az újabb gyilkosság után forrnak az indulatok. A helyi rendőrség nem tudja megvédeni a békésen tüntetőket hetek óta, mert fegyveres harcba kellene bocsátkozni a várost megszálló erőszakszervezettel, akik a törvényen kívül állnak. A felvételek után nem lehet tudni, milyen erőteljes reakciók várhatók a lakosság részéről.
Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogása után sokan tették fel a kérdést: az Egyesült Államok beavatkozása felszabadítás volt-e, vagy inkább egy imperialista katonai akció. A...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.