Belföld

Trump meghátrált, Irán győzelmet hirdetett

Trump azzal fenyegetett, hogy a kőkorszakba bombázza vissza Iránt. Lerombol minden hidat, erőművet, nem lesz több áram. Ez háborús bűncselekmény, amivel Trump nem törődött. Ahogy azzal sem, hogy kongresszusi felhatalmazás nélkül indított háborút, megsértve a nemzetközi jogot is, mert semmiféle konkrét veszély vagy fenyegetés nem érte az Egyesült Államokat, de még Izraelt sem. Minden erre való hivatkozás hazugság. Az egész háború esztelen és törvénytelen öldöklés, amely iszonyú pénzbe került Amerikának és gazdasági káoszba döntötte a világot. Az iráni rezsim pedig érintetlen maradt. Hiába gyilkolták le az ország legfontosabb vezetőit, a rendszer szilárdabb lett, mint valaha. Az iráni ellenzék meggyengült, az egész elképzelés, hogy egy amerikai és izraeli bombákkal hatalomra juttatott új vezetés legitim lehet, hatalmas tévedés. De még ez sem következett be. Annyira előkészítetlen volt a háború, hogy még egy amerikai-izraeli bábkormány felállítását sem szervezték meg. Trump nem mert szárazföldi csapatokat partra küldeni (jól tette), így a levegőből semmi esélye nem volt arra, hogy a rezsimet legyőzze. Mindezt előre tudni lehetett volna. Trump nem tudta térdre kényszeríteni az iráni rezsimet, ehelyett a Hormuzi-szoros lezárásával Irán kényszerítette térdre Trumpot, s megalázta Amerikát. Innen már csak vesztesként lehet visszavonulni, egy győztes teokratikus rezsimet hátrahagyva, amely ettől erőre kapott, és felhatalmazva érzi magát az atombomba létrehozására, terrortámadások szervezésére, Amerika és Izrael elleni harcra. Amit lebombáztak, nem változtat semmit. Akiket meggyilkoltak, azok helyére rosszabbak álltak. Mindent újraépíthetnek, és Amerika maga ellen fordította még azokat is, akik nem voltak ellenségei. Trump megszégyenült. Amerika elveszítette nemzetközi tekintélyét, hitelességét és a nyugati világ vezetőjének szerepét. Trump dühös fenyegetése már azt jelentette, hogy sarokba szorították, és nem tudja megoldani a Hormuzi-szoros problémáját, amelyet ő maga idézett elő. Ha igaz, amit a 10 pontos iráni béketervről írtak, s amit Trump tárgyalási alapnak elfogadott, akkor az iráni rezsim joggal ünnepli a győzelmet. Trump megpróbálja úgy beállítani, mintha az ő fenyegetésére meghátrált volna Irán, de ennek az ellenkezője történt. Ő hátrált meg, mert nem tehetett mást. Trump az iráni civilizáció elpusztítását ígérte, de pusztulás egyelőre az amerikai civilizációt fenyegeti. Sokatmondó, hogy egy kétpárti kezdeményezés indult a Kongresszusban, hogy Trump fenyegetőzései alapján a 25. Alkotmánykiegészítés alapján nyilvánítsák Trumpot mentálisan alkalmatlannak arra, hogy az Egyesült Államok elnöke maradjon. Ebből nyilván nem lesz semmi, de jelzi azt a hangulatot, ahogyan Amerika dermedten nézi ezt a káoszt és pusztítást. A MAGA mozgalom jelentős része is szembefordult Trumppal. Ha dolga végezetlenül tér vissza, elfogadottsága minden bizonnyal mélypontra zuhan.

Az oltástagadás állami szintre emelésének súlyos következményei lesznek

Az Egyesült Államok közegészségügyi rendszerében az elmúlt évtizedek legnyugtalanítóbb folyamata bontakozik ki az oltások körül. Miközben a modern orvostudomány egyik legnagyobb vívmányának számító vakcinák...

Netanyahu Placed Genghis Khan Above Jesus Christ

Laszlo Bartus Benjamin Netanyahu is unmatched in fueling anti-Israel sentiment, but few expected that he would even provoke anger among American neo-Protestant evangelical Christian nationalists—who...

Amerikában is a humor a politikai megfélemlítéssel szembeni legerősebb fegyver

A humor a politikai elnyomás ellen az egyik legősibb és legveszélyesebb fegyver. A megfélemlítést hatástalanítja és feloldja a félelmeket. A hatalom azért fél tőle,...

Adatvédelmi jogok sérülnek Amerikában a digitális megfigyelés kiterjesztésével

Az Egyesült Államokban hosszú múltra tekint vissza a digitális megfigyelési rendszerek alkalmazása, amelyeket a nemzetbiztonság megerősítése érdekében vezettek be a terrorizmus, a bűnözés, a...

Epstein a jéghegy csúcsa: a 245 milliárd dolláros szexkereskedelmi iparág árnyékban marad

Jeffrey Epstein ügye világszerte felháborodást keltett, mert egy pillanatra betekintést engedett abba a világba, ahol a gazdag és befolyásos elit tagjai fiatal lányokat használtak...

Trump a választások tisztaságára hivatkozva milliókat kizárna a szavazásból

Az amerikai félidős választások közeledtével egyre világosabban látszik, hogy a Trump-adminisztráció a választási rendszer átalakításával próbál politikai előnyt szerezni. A hivatalos indoklás minden esetben...

Az ICE leváltott minnesotai parancsnoka antiszemita kijelentéseket tett

A New York Times számolt be arról, hogy Gregory Bovino, a minnesotai ICE razzia vezetője, akit két gyilkosság után Trump kénytelen volt a városból...

Trump meghamisítja a 250 éves Amerika történelmét

Orwell azt mondta, „Aki a múltat ​​uralja, az uralja a jövőt, aki a jelent uralja, az uralja a múltat.” Nagy tét forog kockán abban,...

Trump Amerikájának másik arca: Minnesota

A minnesotai emberek spontán kezdték az ellenállást, hogy megvédjék a szomszédaiakat és a városukat. Központi irányítás nélkül, amiből szervezett föld alatti mozgalom alakult ki, amely három részre oszlott. Az egyik az élelmiszerellátók, a második a tüntetők, harmadik a megfigyelők és járőrözők. Nem véletlen, hogy a gyilkosságokról annyi felvétel készült. Az élelmiszerellátók központjai templomok és iskolák. Az ICE inváziója miatt a bevándorlók nem mernek kimenni az utcára, nem tudják elhagyni a házaikat. Ezért megszervezték azt, hogy a templomokban, iskolákban gyűjtött élelmiszert, gyümölcsöt, vizet kiszállítják nekik. Mindezt úgy kell lebonyolítani, hogy az ICE emberei ne vegyék észre. Két fős csoportok járják a várost és hordják ki az üldözötteknek az élelmiszert. A gyerekek nem tudnak iskolába járni, ezért nekik eljuttatták a könyveket, a tananyagot (amíg nyitva voltak az iskolák, a tanulók 20-40 százaléka hiányzott az osztályokból). Ma már játékokat is visznek nekik. Felosztották a várost és szigorúan konspiratív módon etetik a fél várost. A tüntetők feladata, hogy megjelenjenek a város különböző pontjain, ahol feltűnnek az ICE emberei, és békés tiltakozásokkal akadályozzák az ICE letartóztatásait, amit maguk között "emberrablásnak" neveznek. Legveszélyesebb munkájuk a járőrözőknek és megfigyelőknek van. Közéjük tartozott a két halálos áldozat, Renee Good és Alex Pretti. A járőrözők is párosával járnak, beosztott időben, egy önkéntes diszpécser tartja velük a kapcsolatot. Egymást értesítik, ha felbukkan egy gyanús autó, amelyben az ICE ügynökei lehetnek. Ilyenkor elkezdik követni, dudálnak rájuk, ha kiszállnak az ügynökök, elkezdenek sípolni, hogy mindenki tudja: ICE van a környéken. Néha elriasztják őket. Ahol az ICE kivonul, értesítik a járőr-megfigyelő kocsikat, amelyek odamennek, elkezdenek videózni, és felvesznek mindent, hogy nyoma maradjon a törvénytelen erőszaknak. Ezeket feltöltik a közösségi médiára. Ezt csinálta Alex Pretti is, akit már jól ismertek, s kivégeztek, amikor erre lehetőséget találtak azzal, hogy fegyver van nála. Az ICE nem bírta idegekkel, nem találtak ellenszert a szolidaritásra.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések