Belföld

Kanada és Mexikó megtorló vámokkal válaszolt Trumpnak

Kanada és Mexikó is 25 százalékos vámokat jelentett be, miután Trump február 1-től 25 százalékos vámot vetett ki minden Amerikába érkező kanadai és mexikói...

Trump le akar cserélni minden állami alkalmazottat

Kétmillió szövetségi állami alkalmazottról van szó, akiknek lecserélését Trump Elon Muskra bízta, aki ugyanúgy indította el a szövetségi állami alkalmazottak kirúgásának programját, ahogyan azt a Twitter megvásárlása után tette. Az is botrányos volt. Most olyan ajánlatot tettek az összes szövetgségi állami alkalmazottnak, hogy végkielégítéssel távozhatnak. Aki meghatározott ideig februárban beadja a felmondását, az szeptember 30-ig kap fizetést munka nélkül, mintha dolgozna. Aki azonban nem fogadja el az ajánlatot, nem mond fel, az a későbbiekben nem kap semmit, ha mégis elküldik. Márpedig felhívták a figyelmet, hogy ez megtörténhet. Ezért jobban jár mindenki, ha a végkielégítést választja, s önként elmegy. Helyükre megbízható trumpistákat és MAGA-embereket akarnak felvenni, akik hűségesek Trumphoz, és nem zavarja őket a törvénytelenség, mert mindenáron támogatni akarják a szélsőjobboldali programot, az alkotmányos korlátokat átlépve is. Trump ki akar kapcsolni minden féket és ellensúlyt, engedelmes adminisztrációt akar, amely végrehajt bármit.

Úgy kell Trumpnak ellenállni, ahogyan Kolumbia teszi – frissítve!

Az illegális bevándorlás szabálysértés, nem bűncselekmény. Ezen kívül az illegálisok más bűncselekményt nem követtek el, mégis megalázva, bűnözőként, megbilincselve szállítják őket elfogadhatatlan körülmények között katonai szállító repülőgépeken, mint az állatokat. Trump a bánásmóddal elrettenteni akar, és igazolni saját hazugságait, hogy ezek bűnözők. A kolumbiai elnök példát mutat a törvényesség, az emberség és az emberi méltóság védelmében, annak az Amerikának, amelyik mindenkit az emberi jogokra és az emberi méltóságre oktat. Felemelő látni, hogy a valóban alacsonyabbrendűnek tartott és lenézett kolumbiai elnök nem engedi megalázni a népét, számonkéri az emberi méltóság tiszteletét. Trump óvodásként reagált arra, hogy emberséget követeltek tőle és ellenálltak neki: 25 százalékos büntetővámot vetett ki minden kolumbiai termékre, amit egy hét múlva 50 százalékra emel, emellett leállította a kolumbiai vízumkiadást, s nem tisztázott, hogy az Amerikában törvényes vízummal rendelkező hivatalos személyek vízumát is visszavonja. A kolumbiai elnök méltósággal reagált, nem hátrált meg, nem hódolt be, hanem közölte, hogy Kolumbia hasonló válaszlépéseket tesz, ugyancsak 25 százalékkal emeli az amerikai termékek vámtarifáját és felszólította a Kolumbiában illegálisan tartózkodó amerikaiakat, hogy rendezzék a státuszukat. Remek válasz. Trump még kitiltathatja az amerikaiakat.

Trump Julius Caesar hasonmása, Amerikában a Római Birodalom épül

Minden idealizált képpel szemben a valóság az, hogy Julius Caesar egy szörnyeteg volt, aki éppúgy verte szét a köztársasági hagyományokat, verte szét az államrendet, mint Trump. Julius Caesar talán az első igazi populista volt, aki miután az államrenden belül nem tudta az akaratát érvényesíteni, közvetlenül a néphez fordult, és az "elit" ellen uszította őket. Népgyűlései megfeleltek az X/Twitter és Facebook univerzum funkciójának, eredménye és hatása is ugyanaz volt: megszűnt a vita, a demokrácia alapja, helyét átvette a populista demagógia, hőzöngés, a hazug összeesküvéselméletek és a gyűlölet, amely a köztársaság intézményei, az egymást kontrolláló testületek ellen irányult. A rómaiak is azt hitték, amit most az amerikaiak, hogy a demokrácia túléli a populizmus fenyegetését, de a populizmus az államszervezet totális szétverését jelenti, és minden demokratikus formával szembeni bizalmatlanságot olt az emberekbe. Csak egy emberben lehet bízni, aki egyedül mindent megold és megjavít. A cézár. A diktátor.

Az támogassa Magyar Pétert, aki Trumpot is támogatná

Magyar Péter gratulált Trumpnak a beiktatása alkalmából. Gyurcsány Ferenc posztjából tudhatják azok, akik nem képesek Magyart hallgatni (mert valóban hallgathatatlan), hogy Magyar Péter minden...

Ahogy Orbán felköszöntötte Rogán Cecíliát, az felér egy arculcsapással

Nem tudjuk, most éppen melyik kombinációt használja neve gyanánt az egykor volt Rogán Cecília, bőven elég, ha az ingatlanbejegyzésekre hivatott földhivatalok és a számlavezető...

Elon Musk a James Bond-filmek főgonosza, de sehol nincs egy James Bond

A világ leggazdagabb embere világuralomra tör, meg akarja babonázni a tömegeket, de a háttérben mindenféle cseleket is sző, s ki tudja, milyen fegyvereket gyárt, amivel sakkban tarthatja a világot. Ekkor jön James Bond, aki megmenti a világot, aki most nincs. Musk már ki akarja vonni magát az amerikai adózás alól, fogságba ejtette a kongresszust, a közösségi média a kezében van, a világ egyik legmocskosabb fasiszta pártját, a német AfD-t Németország megmentőjének nevezi, megkérdőjelezi, miért lenne szélsőjobboldali. Musk bevégzi azt, amit nála kisebb kaliberek kezdtek el, a szélsőjobboldalt szalonképessé nyilvánítja, kezében a közösségi médiával. Az európai demokrácia pillére néhány európai ország, mint Németország, Franciaország, a skandinávok, Olaszország, stb., Musk pedig ezeket akarja a szélsőjobb uralma alá hajtani. Trump kiszolgáltatott Musknak anyagilag és intellektuálisan, Musk jó eséllyel pályázhat az újabb Antikirisztus-jelölt nem túl dicsőséges címére.

2025: Szájer után Novákot és Varga Juditot is hősként hozzák vissza

Amit Schmidt Mária tesz, abban Orbán is benne van. Ez igaz Szájer József és Csurka István rehabilitására is. Szájert Orbán hozta vissza a közéletbe,...

Joe Biden kegyelmet adott a fiának, és jól tette

Joe Biden elnök Thanksgiving másnapján kegyelmet adott a fiának, Hunter Bidennek. De a kegyelmet nem az amerikai családi ünnep ihlette, hanem Trump kinevezései és...

Trump oltásellenes egészségügyi miniszterjelöltje szerint a szennyezett víz okozza a homoszexualitást

Trumpra sok mindent lehet mondani, de azt semmiképp nem, hogy ne lenne következetes. Második ciklusának új kormányába kizárólag elmebetegeket javasolt, ami azért is előnyös,...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések