2025, május22, csütörtök

Breaking News

El Salvador lehet Amerika koncentrációs tábora

A terv zseniálisan kegyetlen: a társadalom hozzászoktatása úgy történik, hogy a program elején valóban veszélyes bandatagokat toloncolnak ki. Tetovált férfiakat, akikre senki sem akar szót vesztegetni. Csakhogy ezek között sok az ártatlan: a gyanú néha csak egy tetováláson vagy a származáson alapul. A cél világos: a közvélemény fogadja el, hogy „ezeknek” úgyis ott a helyük. Amikor már senki nem tiltakozik, a kör tágul. A gyorsított deportálási eljárások bírósági ítélet nélkül is működnek – vagy a bírósági ítéletek figyelmen kívül hagyásával. Már most tágult a kör: Trump illegális bevándorlókról és erőszakos bűnözőkről beszélt. De már most célponttá váltak a vízummal, zöldkártyával rendelkező diákok, munkavállalók, majd azok, akik politikai aktivizmussal hívták fel magukra a figyelmet. Végül pedig jönnek az amerikai állampolgárok. Trump már kimondta: az állampolgárság nem jelent védelmet. Kijelentette, hogy amerikai állampolgárokat is El Salvadorba fog deportálni. Most azt mondja, hogy csak a nagyon súlyos bűnözőket, de ahhoz se lenne joga. Aki bármilyen bűncselekményt elkövet, azt az amerikai igazságszolgáltatásnak kell elítélnie. De egy lépésre vagyunk attól, hogy az eddigiekhez hasonlóan találjanak Trumpnak egy száz évvel ezelőtti törvényt, ami egészen másról szólt, de ami alapján amerikaellenesnek, a nemzetbiztonságra veszélyesnek, Amerika ellenségének nyilváníthat bárkit, akire rámutat. Elég lehet ehhez az, hogy valaki kritizálja Trump külpolitikáját vagy intézkedéseit.

Trump 24 óra alatt ígért békét, de semmiféle béketerve nincs

Trumpnak megtetszett a gondolat, hogy Putyin helyett ő szerzi meg Ukrajna ásványkincseit és értékeit, ez viszont azt jelenti, hogy nem hagyhatja teljesen figyelmen kívül az ukránok álláspontját, s nem kényszerítheti őket Putyin akarata szerint az önmegadásra, pedig szíve szerint ezt szeretné. Az oroszok pedig nem adják fel a Szovjetunió helyreállításának tervét. Főleg most, hogy beérett az orosz titkosszolgálat több évtizedes munkája, s egy kilóra megvett, zsarolható, antiliberális, antidemokratikus elnököt ültethettek a Fehér Házba, s sikeresen hekkelték meg az amerikai demokráciát. Trump azonban nem könnyű eset, mert hol erre, hol arra áll az esze, őrültségeken kívül pedig egy épkézláb ötlete nincs. Ezt bizonyítja, hogy Trump a két beszélgetés után semmit nem mondott arról, hogy mit akarnak a szembenálló felek, ebből mit támogat, hogyan képzeli ő a békét, van-e terve. Nincs terve, de elképzelése sincs. Még arról sem, hogyan kellene a béketárgyalásokat lefolytatni. De nagy szájjal ordította, hogy ő 24 óra alatt véget vet a háborúnak.

Trump Európa elleni katonai támadásra készül

Grönland elutasította Trump vételi ajánlatát, hogy megvásárolja a területet, és önként sem kívánnak Amerikához csatlakozni. Dánia is elutasította, hogy lemondjon Grönlandról. Most a kérdés az, hogy ha Trump katonai erővel akarja megszerezni a területet, akkor ellenáll-e Dánia, eseleg megvédi-e Dánia egy részét a többi európai NATO-tagállam? A NATO 5. cikkelye alapján a NATO-nak kötelessége lenne megvédeni Grönlandot, ha azt egy NATO-n kívüli ország támadná meg. De mi a teendő, ha a NATO történetében először a NATO vezető katonai ereje, Amerika készül megtámadni egy másik NATO országot? Ez mit jelent? A NATO megtámadja önmagát? Feloszlik a NATO vagy két része szakad? Trump az erő nyelvén beszél. Ha Dánia és Európa el akarja kerülni a (világ)háborút, amit Trump indítana el ezzel, akkor be kell hódolnia és ellenállás nélkül át kell adnia Trumpnak Dánia egy részét. Kezd nagyon is aktuálissá válni Trump "amerikai Hitler" elnevezése. Ha Dánia enged, akkor ki és mi lesz a következő? Trump parancsol Európának és a világnak?

A Milton okozta politikai hurrikán

Trump azt állította, hogy azért nincs elég pénz a védekezésre és a károk enyhítésére, mert a demokraták a segélyalapokat az illegális bevándorlók megsegítésére költötték. Két legyet ütött egy csapásra. Ehhez szerkesztettek a közösséginek hazudott médiába hamis videókat és téves információkat, hogy gyerekek menekültek a hurrikán elől és fulladtak a vízbe. Trump megígérte, ha megválasztják, segít a hurrikán áldozatainak. Harrisnek addig kell ezt megtennie. 3 millió ember maradt áram nélkül. 100 milliárd dolláros a kár, milliók vesztik el az otthonaikat, amikor visszatérnek és meglátják, mi maradt a hurrikán után. A választást eldöntheti a hurrikán, Floridán kívül is. Pedig Trump még életében nem segített senkinek. Az őrület csúcspontja a komplett elmebeteg Marjorie Taylor Greene trumpista kongresszusi képviselőnő bejelentése, miszerint a demokraták tényleg képesek irányítani az időjárást. A dezinformációk hatása az lett, hogy akik a Musk-féle X-en és a Fox News-on tájékozódtak, nem akartak együttműködni a szövetségi hatóságokkal, mert azok a halálukat akarják.

Trump Orbánnal akarta igazolni a nemzetközi elfogadottságát

Trump nemzetközi elfogadottságának hiánya kapcsán hivatkozott Orbán Viktorra, mint egy istenre, hogy Orbán milyen nagyra tartja őt és milyen reményeket fűz hozzá. A vita során Harris több alkalommal nem kapott válaszadási lehetőséget, akkor sem, amikor Orbánról kellett volna elmondania, hogy kicsoda, amit mi különösen fájlalunk. De nem lehet kérdés senki előtt, hogy Orbánra hivatkozni, mint tekintélyre, nevetséges. Orbán senkit nem tesz hitelessé a nemzetközi politikában, mert ő is hiteltelen. Nem igazol semmit, mert a személyének nincs tekintélye. Orbánnak sincs nemzetközi súlya, Orbánt a demokratikus világban nem fogadják el, szemben áll az egész nyugati demokratikus világgal. Oroszpárti álláspontja az ellenség barátjává teszi, ő maga is egy diktátor, akinek semmi helye nem lenne sem az Európai Unióban, sem a NATO-ban. Trump a szélsőjobboldali összeesküvéselméleteivel, miszerint a Haitiről érkező illegális bevándorlók megeszik a helybeliek macskáit, olyan őrültségekkel keveredtek, minthogy Kamala Harris és a demokraták 9 hónapos terheseknél akarnak abortuszt, sőt megszületett gyerekeket is meg akarnak ölni. Erre a műsorvezetők is közbeszóltak, hogy ilyen nincs. Trump a spanyolokat ijesztgette, hogy Venezuela lenne Amerikából, ha Harris nyer.

Biden meglepte a kételkedőket, de ha nem távozik, Trump hatalmas győzelmet arathat

A legriasztóbbak azok a kiszivárgott információk, miszerint megnövekedett Biden felesége, Jill Biden szerepe, aki jelen van minden fontos találkozón, ő intézi Biden ügyeit, ő igazítja el a stábot és a végsőkig kitart a férje mellett. Biden nemcsak ebben, hanem megjelenésével is időnként az öreg Brezsnyevre és Csernyenkóra emlékeztet a merev arckifejezésével. Ehhez képest adott most egy egészen elfogadható sajtótájékoztatót, tartalmilag hibátlant, még ha lehetett is látni, hogy egy öregember beszél. Már annyira rossz képzetek alakultak ki az állapotáról, hogy már ez is üdítőnek hatott a várakozáshoz képest, pedig önmagában már ez is aggodalomra adna okot a fizikai erejét és megjelenését illetően. Most pedig nem lehet tudni, miért késett fél órát. Kialudta magát vagy gyógyszereket kapott? Itt jön be a második kérdés, hogy képes-e Biden megfordítani a vele kapcsolatos kételyeket. Erre pedig a válasz nagy valószínűséggel az, hogy nem. Ám ebben az esetben teljesen mindegy, milyen az állapota, akkor is távoznia kell, különben katasztrófa lesz. Olyan elnökkel nem lehet nyerni, akinek az alkalmatlanságáról saját pártja és támogatói is vitatkoznak. Ez olyan sok embert tarthat távol a szavazástól, nem beszélve az állapota és a kora miatti jogos aggodalmakról, hogy Trump soha nem látott győzelmet arathat, és ezt felhatalmazásnak tekintené a diktatúra azonnali bevezetésére. Itt jön be a legfontosabb tényező, ami ennek a vitának a súlyát adja. Ahogy közeledik a választás, úgy erősödik a félem és az aggodalom, mert az amerikaiak kezdik megérteni, milyen hatalmas veszélyt jelent az ellenfél, a komplett elmebeteg fasiszta Trump, akinek elnöksége végzetes lehet az amerikai szabadságra és demokráciára.

Trump és DeSantis kigolyózta Haleyt

Trump a visszalépés után "fantasztikus" embernek nevezte DeSantist, akit már egy éve válogatott jelzőkkel gyaláz, s akinek most mondta ki először a teljes nevét, általában csak valamelyik gúnynevén nevezte. DeSantis pedig nagyon pontosan írta le, hogy "aki nem csókolja meg Trump gyűrűjét, azt Trump eltapossa és a szemétdombra dobja". DeSantis most megcsókolta Trump gyűrűjét, talán egyszer kiderül, mit kapott cserébe. Neki még három éve van Floridában a második ciklusából, nem lesz koldus attól, hogy kilépett a versenyből. Korábban azt mondta, hogy vezető típus, alelnökséget nem vállal. De kilépése meglepett mindenkit, a közvetlen munkatársait, a támogatóit is, ezt sokan árulásnak ítélik. A CNN egyenesen megsemmisítő csapásnak értékelte a visszalépését a reményteli karrierje szempontjából, s ez is arra utal, hogy valamilyen alku is állhat a háttérben, nemcsak abban bízik, hogy ezt a lelépést majd elfelejtik. DeSantis, aki jobbról akarta előzni Trumpot, máris nagy csapást mért az amerikai demokráciára, mert Trump előtt megnyitotta a szabad utat.

Egy zseniális nő és egy ostoba bohóc

Mi azért adnánk neki oda azonnal a Fehér Házat, mert a Trump, Orbán, Hszi, Putyin előtti világba vezetné vissza Amerikát, s rendet tartana a fejekben és a világban. Nikki Haley véletlenül sem keveri össze a jót a rosszal sem Izraelben, sem Ukrajnában, sem a kínaiak terjeszkedése kapcsán, és pontosan tudja, hogy Kína alattomban milyen veszélyt jelent. Hiteles volt, amikor egyrészt az ENSZ-ben töltött ideje alatt a napi tapaszalataira, másrészt a konkrét világpolitikai eseményekre hivatkozott, tűpontosan elemezve azokat, méghozzá a legtisztább és legvilágosabb értékeléssel. A demokraták holnap elfogadhatnák elnöküknek, de Haley ettől még republikánus, a régi republikánusok közül, akik demokratikusak voltak. Ez volt az idő, amikor nem kellett aggódni, hogy ki lesz az elnök, mert az alapértékek nem különböztek és nem változtak. Az amerikai alkotmány nem forgott veszélyben, az oroszok nem állíthattak elnököt, nem kaptak Amerikától szabadkezet a terjeszkedésre, gyilkolásra. Amikor Amerikában a fiatalok is tudták, kik a palesztinok és kik az izraeliek.

Szuverenitás illiberális módra: Trump 8 millió dollárt kapott külföldi kormányoktól az elnöksége alatt, köztük Magyarországtól is

A Trumpot lefizető országok listáját Kína vezeti, Szaúd-Arábia, Katar és Kuwait követi. Az Orbán-kormány a listán csupán egy 1000 dolláros összeggel szerepel. Trumpnak el kellett volna adnia ezeket az érdekeltségeit, vagy azok nem fogadhatták volna el külföldi ország pénzét, miközben a tulajdonos az amerikai elnök. Trump ezzel alkotmánysértést követett el. Nem véletlen, hogy a listán egyetlen demokratikus európai ország sem szerepel, mert az efféle kormányzati kifizetés a megrendelő oldaláról is korrupciónak minősül, demokratikus jogállamok nem kerülnek ilyen kapcsolatba egy másik ország elnökének érdekeltségeivel, a szállodáival sem. Pedig nekik is vannak diplomatáik, küldöttségeik, de találtak maguknak más szállodát. Magyarország az egyetlen uniós ország, amely szerepel a listán, ha nem is nagy összeggel. De ki tudja, hogy más kifizetés történt-e, amit nem vizsgált a jelentés. Ebből is látszik, hogy Orbán a világ korrupt részéhez tartozik, s az is látszik, miért szeret korrupt országokkal üzletelni. Trump megvesztegetésében is Kína vezeti a listát, Orbán esetében is a kínaiak állnak a vesztegetési lista élén.

Nagyszerű ötlet az oroszok befóliázása

De e logikán tovább haladva a fóliázást ki lehetne/kellene terjeszteni mindenre, amit a Fidesz alkotott, előállított, amiből pénzt lopott, ami megtestesíti és szimbolizálja a fasiszta rendszert, mint a felcsúti stadion és NB I-es futballcsapat, Mészáros Lőrinc Orbán Viktor és az Orbán-család ingatlanjai, cégei, bankjai, palotái és kastélyai, a diktatúrát támogató egyházak templomai, amelyekben politikai támogatást nyújtanak egy rasszista, embertelen és istentelen hatalomnak, és sorolhatnánk tovább.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések