2024, október6, vasárnap

Breaking News

Egy zseniális nő és egy ostoba bohóc

Mi azért adnánk neki oda azonnal a Fehér Házat, mert a Trump, Orbán, Hszi, Putyin előtti világba vezetné vissza Amerikát, s rendet tartana a fejekben és a világban. Nikki Haley véletlenül sem keveri össze a jót a rosszal sem Izraelben, sem Ukrajnában, sem a kínaiak terjeszkedése kapcsán, és pontosan tudja, hogy Kína alattomban milyen veszélyt jelent. Hiteles volt, amikor egyrészt az ENSZ-ben töltött ideje alatt a napi tapaszalataira, másrészt a konkrét világpolitikai eseményekre hivatkozott, tűpontosan elemezve azokat, méghozzá a legtisztább és legvilágosabb értékeléssel. A demokraták holnap elfogadhatnák elnöküknek, de Haley ettől még republikánus, a régi republikánusok közül, akik demokratikusak voltak. Ez volt az idő, amikor nem kellett aggódni, hogy ki lesz az elnök, mert az alapértékek nem különböztek és nem változtak. Az amerikai alkotmány nem forgott veszélyben, az oroszok nem állíthattak elnököt, nem kaptak Amerikától szabadkezet a terjeszkedésre, gyilkolásra. Amikor Amerikában a fiatalok is tudták, kik a palesztinok és kik az izraeliek.

Szuverenitás illiberális módra: Trump 8 millió dollárt kapott külföldi kormányoktól az elnöksége alatt, köztük Magyarországtól is

A Trumpot lefizető országok listáját Kína vezeti, Szaúd-Arábia, Katar és Kuwait követi. Az Orbán-kormány a listán csupán egy 1000 dolláros összeggel szerepel. Trumpnak el kellett volna adnia ezeket az érdekeltségeit, vagy azok nem fogadhatták volna el külföldi ország pénzét, miközben a tulajdonos az amerikai elnök. Trump ezzel alkotmánysértést követett el. Nem véletlen, hogy a listán egyetlen demokratikus európai ország sem szerepel, mert az efféle kormányzati kifizetés a megrendelő oldaláról is korrupciónak minősül, demokratikus jogállamok nem kerülnek ilyen kapcsolatba egy másik ország elnökének érdekeltségeivel, a szállodáival sem. Pedig nekik is vannak diplomatáik, küldöttségeik, de találtak maguknak más szállodát. Magyarország az egyetlen uniós ország, amely szerepel a listán, ha nem is nagy összeggel. De ki tudja, hogy más kifizetés történt-e, amit nem vizsgált a jelentés. Ebből is látszik, hogy Orbán a világ korrupt részéhez tartozik, s az is látszik, miért szeret korrupt országokkal üzletelni. Trump megvesztegetésében is Kína vezeti a listát, Orbán esetében is a kínaiak állnak a vesztegetési lista élén.

Nagyszerű ötlet az oroszok befóliázása

De e logikán tovább haladva a fóliázást ki lehetne/kellene terjeszteni mindenre, amit a Fidesz alkotott, előállított, amiből pénzt lopott, ami megtestesíti és szimbolizálja a fasiszta rendszert, mint a felcsúti stadion és NB I-es futballcsapat, Mészáros Lőrinc Orbán Viktor és az Orbán-család ingatlanjai, cégei, bankjai, palotái és kastélyai, a diktatúrát támogató egyházak templomai, amelyekben politikai támogatást nyújtanak egy rasszista, embertelen és istentelen hatalomnak, és sorolhatnánk tovább.

Orbán a náci olimpiához hasonló propagandára használja az atlétikai vb-t

Hasonlóság azonban, hogy Orbán is a militarizáció, a háborús készülődés, a fegyvergyártás felé indult el, s ettől reméli a társadalmi és a gazdasági stabilizálódást. Minden olyan diktatúra, amely a nacionalizmusra épül, a végén háborúhoz vezet. A nacionalista propaganda és uszítás, a sérelmi politika nem áll meg egy szinten, hanem egyre inkább fokozódik, a konfliktus erősödik, a tömegek izgatásához militarizmusra és fegyverkezésre van szükség, s ennek az útnak a végén a háború áll. Orbán ezen az úton halad, és pontosan látható, hogy ennek mi lesz a vége. Háború.

Zene a füleinknek a „Mocskos Fidesz”

Bizony, mocskos ez a Fidesz, mocskos a vezetője, a tagsága, és mocskosak a támogatói is. Jó, ha tudják, és jó, ha hozzászoknak, mert amikor menekülni fognak, mint a patkányok a süllyedő hajóról (jachtról), akkor ezt fogja zengeni az ország, zúgni fog a "Mocskos Fidesz", a föld dübörögni fog, ennek a mocskos hazug és tolvaj, fasiszta és náci bandának pedig minden tagja remegni fog. Eljön a ti napotok, amikor mindenért megfizettek, amikor az ország utálata lesztek és mindenki előtt úgy álltok, amilyenek vagytok.

El kell adni a luxusjachtot, mert Orbán Viktor 12 milliárddal tartozik Iványi Gábornak

A hajó szép, elegáns, a Mészáros család kipróbálta és rendben találta, ezért nagyon sajnáljuk Orbán Viktort, hogy meg kell válnia tőle, hogy ki tudja fizetni Iványi Gábor felé fennálló tartozását. Ellenkező esetben a magyar jogállamban a végrehajtók veszik el a luxusjachtot, s a tartozás fejében átadják Iványi Gábornak, aki tehet a hajléktalanokkal egy kört vele, mielőtt megvásárolja tőle valamelyik Szaúd-Arábiába leigazolt futballista, amivel külön örömöt is szerezhet Orbán Viktornak.

Vádat emeltek Trump ellen összeesküvés és a Capitolium elleni támadás miatt

Trump már ezt megelőzően is példátlan nyomásgyakorlási kampányt folytatott az állami választásokon dolgozók és törvényhozók, az igazságügyi minisztérium tisztviselői és még saját alelnökével szemben is, hogy rávegye őket a 2020-as valódi eredmények megsemmisítésére. A vádirat különleges ereje és újdonsága, hogy Trump támogatói hét kulcsfontosságú államban találkoztak 2020. december 14-én, és hamis bizonyítványokat írtak alá, hamisan kijelentve, hogy Trump megnyerte államukat, és ők a jogos elektorok.

Hétfőn az Amerikai Népszava oknyomozó riportja az Orbán-rendszer titkos működéséről

Hétfőn az Amerikai Népszava az Orbán-rendszer rejtett és titkos működéséről szóló oknyomozó riportot közöl. Részlet a cikkből: "Ha megkaparjuk, félelmetes összefüggések tárulnak fel. Nem...

Orbán Sorostól jutott el a vagonokig az újabb áthallásos náci beszédében

Ez az újabb áthallásos "dog-whistle" propaganda azt a náci hazugságot üzeni a magyar füleknek, hogy a zsidók csinálták a holokausztot, a zsidók küldték halálba a zsidókat, és a németek hajtották végre. A vagonokhoz a magyaroknak semmi közük nem volt. Orbán a menekültek uniós elosztásáról hozott döntéstől jutott el a holokauszt náci parafrázisáig. Az Európai Unió külügyminiszterei állapodtak meg a menekültek szétosztásáról, de Orbán minden neki nem tetsző demokratikus lépést Soros Györgynek, vagyis a zsidóknak tulajdonít. Mindenkit a 92 éves Soros György irányít.

Trump ellen vádat emeltek kémkedés miatt

A Trump-birtok kamerái őrizhettek olyan felvételeket, amelyek arról tanúskodtak, hogy illetéktelenek hozzáférhettek az államtitkokhoz, eseleg maga Trump is lehetővé tette ezt. Emellett nemrégiben került elő egy Trumptól származó írás, amelyben az általa jogtalanul őrzött, eltulajdonított dokumentumok némelyikéről szól, amelyekről tudta, hogy államtitok, és nem adta vissza felszólításra sem, s a szöveg arra utalt, hogy a dokumentum birtoklásával dicsekedett illetékteleneknek.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések