2024, május9, csütörtök

Kiemelt fő hír

Kárpátalja megszállását készíti elő a magyar hadifoglyok átadása

Az orosz-magyar közös akció Orbán kalandorpolitikájának része, az Ukrajnával szembeni uszítás pedig Kárpátalja visszaszerzésének, magyar katonai megszállásának előkészítése és kiprovokálása érdekében történt. Orbán ezért fegyverkezik, Magyarországot beleviszi a háborúba. Az oroszok nem fogják tudni megvédeni a bevonuló magyarokat és az ukrán hadsereg jogosan és törvényesen úgy elveri a magyar hadsereget, mint szódás a lovát, aminek nagyon sok magyar áldozata lesz teljesen feleslegesen. Az ukránok a Balatonig mennek két óra alatt, ha nem fékeznek időben.

Nem homoszexuális közgazdász vezetőket képez a kaposvári egyetem

A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karán "keresztény értékrendű vezetési szakközgazdász/keresztény értékrendű vezető képzés" zajlik. Az egyetem hivatalos leírása alapján "a szak célja, a gyakorlatban dolgozó...

Feljelentik Böjte Csabát, újraindulhat a nyomozás a szexuális erőszak ügyében

Polgári peres eljárásban Böjte Csaba ferences lelkészt, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjét feljelenti, a román főügyészhez pedig a nyomozás újraindítása érdekében keresettel fordul...

Mit mond Orbán üzenete Trumpnak?

Ez az Orbán-rendszer lényege, ilyen egyszerű. Ez az orbáni illiberális állam leírása. Ez az ún. recept. Mindezt úgy, hogy a külsőségek ezt takarják. Minden olyan, "mintha", de valójában semmi nem az, mint aminek látszik. A dolgok végén és mélyen ez van: Orbán egyedüli és korlátlan hatalma, ami felette áll minden törvénynek. Aki másolni akarja az Orbán-rendszert, annak ezt kell tennie, ezt kell létrehoznia. Idővel pedig lefoszlik róla a máz, ott áll majd leplezetlenül egy hamisítatlan fasiszta és náci diktatúra, s jön, ami mindebből következik: nyílt terror, nyomor, börtön, halál, háború.

Orbán Ráhel a tokaji szőlőbirtoka árának feléből megmenthette volna Iványi Gábort, az őt keresztelő lelkészt

Iványi Gábor hiába kérte, hogy a NAV-nak fennálló köztartozásait ne vonják le a normatív támogatások összegéből, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz, illetve a...

Pat Robertson az egyik legkártékonyabb hamis próféta volt

Robertson, mint egykori szenátor fia, mindig is inkább volt politikus, mint lelkész. Az egyházat, a hitet, a vallást, a keresztény tömegeket politikai céljaira kívánta felhasználni, ahogy a Biblia is egy eszköz volt a számára a tömegek manipulációjára és saját ideológiájának terjesztésére. Ezzel pedig végletesen megfertőzte az amerikai neoprotestáns karizmatikus kereszténységet. Létrehozta saját sikertelen elnökválasztási kampánya után (nem vette észre, hogy Isten nem támogatta ebben) a Keresztény Koalíció nevű politikai szervezetet, amelyet a republikánus párt szolgálatába állított.

Várkonyi Andrea elköltözik Mészáros Lőrinctől?

Nincs szó válásról, de különköltözés nagyon is elképzelhető, miután Várkonyi Andrea a sógorától, Mészáros Jánostól megszerzett egy balatonfüredi partmenti luxus apartman legfelső emeletén található...

Előkerült a „magyar kártya”: az oroszok Ukrajna megkerülésével kárpátaljai hadifoglyokat adtak ki Orbánnak

Az oroszok ezzel kijátszották a magyar kártyát, s ha az ukránok érzékenyen reagálnak erre az orosz-magyar provokációra, az nagyon súlyos diplomáciai konfliktushoz vezethet és rendkívül mély ellentéteket idézhet elő, amelynek beláthatatlanok a következményei. Orbán törvénytelensége és nacionalista akciója durva provokáció a két ország viszonyában és a nemzetközi politikai életben, az Európai Unióban, és Orbán Kárpátalja megszerzésére irányuló kalandorpolitikájának szerves része.

Rózsafürdő néven luxus idősek otthona, inkább állandó „nyaralója” nyílik Magyarországon

Egyedülálló személyeket várunk, vagy akár párokat, akik már unják a bevásárlást, főzőcskélést, takarítást, mosást, és mindezek helyett egy minőségi ellátással és gyógyfürdővel rendelkező otthont igényelnek. Nálunk azért érezheti mindenki otthon magát, mert teljes szabadságot élvezhetnek a lakók. Először is, nemcsak egy kis szoba, hanem egy lakrész áll a rendelkezésükre. Ezen kívül megengedett kisebb háziállat, mint például a kutya vagy a cica tartása. A kertünkben szabad kertészkedni, virágokat ültetni és azokat gondozni. Még akár paprika vagy paradicsom termelésére is van lehetőség. A gyümölcsfákról a termést le szabad szedni. A kertben lehet napozni, összeülni és beszélgetni, társasjátékot játszani.

Orbán elnöksége szétverheti az Európai Uniót

Ha magát Putyint helyeznék ebbe a pozícióba, akkor sem kerülne rosszabb helyzetbe az EU. Európa a legelszántabb és legelvetemültebb ellenségének kezébe kerülhet, aki ismeri azt a tolvajnyelvet, amivel elrejtse valódi szándékait. Maga a kígyó készül arra, hogy az uniós elnöki tisztet az EU megsemmisítésére és szétverésére használja. Az EU azért került ebbe a helyzetbe, mert tíz év alatt nem oldotta meg azt, hogy az EU értékeit és alapjait tagadó országokat ki lehessen tenni. Ezt a hibát tetézhetik azzal, hogy egy ilyen országot ráengednek az EU-ra.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések