Történelmi árulás: a baloldal érdekének nevezik a baloldal megsemmisítését
Végezetül, a saját értékeit, ideológiáját és közösségét megtagadó volt baloldali vezetők legnagyobb hazugsága, amivel rá akarják szedni a maradékot az árulásra, hogy "baloldalnak lennie kell és lesz is, bármilyen szervezeti keretek között, de az Orbán-rendszerben a baloldalnak nincs mozgástere". Orbánnál nem semmisítettek meg egyetlen baloldali és liberális pártot sem. A mozgásterük korlátozott volt, de nem szűnt meg. Magyar annyival rosszabb Orbánnál, hogy nem elégedett meg a mozgásterük szűkítésével, hanem minden erejével gyalázta és elpusztította őket. Ehhez asszisztálnak a baloldal volt vezetői.
A baloldal felszámolásában játszott szerepük leggyalázatosabb hazugsága az, hogy szerintük "az új váltóerő kormányzásában egy új, parlamenten kívüli baloldali mozgalomnak is szerepe lesz." Hogy minek? Mije? Parlamenten kívüli baloldali mozgalomnak? Szerepe? Miről beszélnek? A parlamenten kívül a baloldalnak semmiféle mozgalma nem lesz, de még ha lenne is, az "új váltóerő" kormányzásában aztán semmiféle szerepe nem lesz. Magyar még a saját parlamenti képviselőinek sem szán semmiféle szerepet, nemhogy a "parlamenten kívüli baloldali mozgalomnak". Akik Magyarnak engedtek, eltűnnek.
Ez a szöveg már megalázó is: úgy beszél a megmaradt baloldali demokratákkal, mint a kisgyerekekkel, akiket be lehet csapni, lehet nekik hazudni, csak menjenek haza a játszótérről. Ezzel a hazugsággal vigasztalják őket. Baloldali mozgalom még úgy sem volt, hogy voltak baloldali pártok a parlamentben. Ha bármilyen baloldali mozgalom megszületne, az orbánista illiberális populista Magyar abban a pillanatban kiáltana bukott óellenzéket, gyurcsányozna és azzal fenyegetne, hogy visszajön a "Gyurcsány-Orbán" korszak. Tisztességes baloldali azonnal hátat fordított volna neki, amikor ezt kiejtette a száján.
A baloldal volt vezetői ezzel a kiáltvánnyal bűnrészessé váltak, a magyar történelem legnagyobb és leghazugabb árulói közé írták be a nevüket. Az utókor megvetése lesz az osztályrészük azért, amit tettek. Magyar Péterrel nem a demokratikus rendszerváltást, hanem a fasiszta diktatúra konszolidálását és meghosszabbítását készítették elő. Segédkeztek a magyar demokrácia és a pluralizmus maradékának felszámolásában. A Fidesz generációváltásához adták a nevüket, rendszerváltást hazudtak, és megsemmisítették a baloldalt.
Még egyszer: megsemmisítették a baloldalt, odadobták egy fideszes fasisztának. Ne mondják, hogy Magyar nem fasiszta, mert Orbánról is ezt mondták, aztán kiderült, hogy mégis az. Becsapták a baloldaliakat, az ellenzékieket és az egész magyar népet. Felelősek azért, ami a következő húsz évben történik. Ha nem sikerül a két lépésben való rendszerváltás, mert Magyartól nem tudnak többé megszabadulni, akkor nincs mentség. Ezt lehetett tudni előre.
Még egy robbantást sem tudnak rendesen megszervezni
Amikor még nem terjesztette azt a baloldali és liberális értelmiség, hogy a liberalizmus és a baloldal ideje lejárt, a magasabbrendű jobboldal ideje jött el, a kocsmában két fröccs között még feltették volna a kérdést, hogy mit keresett be nem élesített robbanószerrel két hátizsák ott, ahol nem volt ember? Mert ha gondosan elválasztották a robbanószertől az aktiváláshoz szükséges eszközöket (nehogy véletlenül is felrobbanjon), akkor minek hagyta ott a robbantó a két hátizsákot a gázvezeték mellett? Hacsak nem azért, hogy megtalálják. Méghozzá a szemfüles szerb rendőrök és katonák.
Erre nyilván azért volt szükség, hogy ne a magyar rendőrségnek kelljen valami kamu nyomozást indítani, akiknek el kell számolni azzal, hogy nyomoznak. A szerb nyomozással leválasztották az ügyet a magyar sajtóról. De ez is a NER gyengeségét mutatja, hogy a magyarista propagandasajtóról feltételezik, hogy rendesen végzi a dolgát. Ráadásul, ezeknek nem kell bizonyíték, pontosan olyanok, mint a másik Fidesznél levő vetélytársak. Anélkül is tudják, hogy a "hamiszászlós" művelet az oroszok akciója. Ezt azonban a kivitelezés pancsersága cáfolja.
Ha Orbán nem egy operettdiktátor lenne, hanem olyan, mint nagy példaképe, s főnöke, Vlagyimir Putyin, akkor nem olyan bombát helyeznek el, amitől óvatosan elválasztották a gyújtózsinórt, hanem úgy fölrobbantják a gázvezetéket, hogy azt az életben többé össze nem rakják. Putyin orosz lakóházakat robbantott fel a világsajtóban közölt gyanú szerint, többszáz halottat hagyott maga után, s azzal erősítette meg a hatalmát. Ha az oroszok szervezik ezt az akciót, akkor az nem úgy nézett volna ki, mint a kisgazdapuccs a Belgrád rakparton.
Amikor még nem tátott szájjal bámulta a baloldali és a liberális értelmiség a keresztény szélsőjobbot, mint a jövő zálogát, a kocsmában azt is megmondták volna az egykori balosok, hogy ugyanez lett volna, ha tényleg az ukránok robbantanak. Ukrajna évek óta harcol a világ egyik legnagyobb hadserege ellen. Ha ők fel akarják robbantani a magyar gázvezetéket (minden okuk meglenne rá, de eszük ágában sincs), akkor felrobbantanák. Akkor nem olyan lenne az akció, mintha egy turista elvesztett volna két hátizsákot teli hatástalanított bombával.
Ez magyar szervezés. Pontosan olyan, mint egy magyar építkezés vagy útépítés. Vagy kormányzás. Ezek ugyanúgy szerveznek hamiszászlós támadást, mint egészségügyet, oktatást, igazságszolgáltatást és diktatúrát. Ezek annyira hülyék, hogy a végén képesek elveszíteni egy elcsalt választást, pedig minden eszköz a kezükben van, mert egy robbantást sem tudnak hihetően megszervezni. Szinte látjuk Alfonzót egy régi tévékomédiában, ahogy szalad a sisakban megvédeni a gázvezetéket, de eltéveszti a házszámot. Ez nem veszedelmes háborús támadás, hanem Örkény.
Orbán nem tud veszíteni, ha a rendszere tovább él
Magyar egy kontroll nélküli klasszikus vezér és diktátor, aki demokráciát ígér. De aki a demokratikus normáknak még saját pártjában sem ad teret, aki semmiféle ellenőrzést, pluralizmust, intézményes korlátot nem tűr és nem fogad el, az nem fog demokráciát csinálni. Ezért a választás kimenetele nem hozhat semmiféle demokratikus változást. Vagy Orbán marad, vagy az Orbán nélküli Orbán-rendszer marad, egy nála is gátlástalanabb vezérrel.
Minden vezér olyan diktatúrát csinál az országban, amilyen diktatúra a családjában és a pártjában van. Orbán diktatúrája leképezi a családját és a Fideszt. Magyar Péter (ha egyszer hatalomra kerül) éppen olyan diktatúrát fog csinálni, mint amilyet a családjában csinált, és pontosan olyan lesz a demokráciája, mint amilyen demokrácia a "Tisza Pártban" van. Akik megelegédtek Orbán eltüntetésével, egy nála sokkal rosszabb diktátort próbálnak hatalomra juttatni.
Magyar a személyes ellenségeit és riválisait fogja eltüntetni, s ezt nevezi rendszerváltásnak. Orbán rendszere azonban megmarad. A probléma, amely Magyar Péter támogatásához vezetett (egykori politikai szereplők személyes ellenszenvén és utálatán kívül), nem Orbán személye, hanem a rendszer, amelyet Orbán létrehozott és működtetett. Ez a rendszer nem változik meg attól, ha más fogja irányítani, ráadásul ugyanazzal a hamis ideológiával.
Ezért a kérdés nem az, hogy Magyar leváltja-e (legyőzi-e) Orbánt, hanem az, hogy mire cseréli az Orbán-rendszert. Orbántól csak akkor szabadulna meg az ország, ha az Orbán-rendszer megszűnne. De az egyértelmű, hogy Magyar Péter esetleges választási győzelme esetén (amit mi kizárólag akkor tudunk elképzelni, ha Orbán titokban ezt akarja), a NER megmarad, az Orbán-rendszer nem változik, csak átöltözik és gátlástalanabb diktatúrává lesz.
A választás kimenetelétől függetlenül Magyar Péter színre lépésével Orbán már mindenképpen nyert. Olyan kihívója van, aki nem kérdőjelezi meg a NER alkotmányosságát, nem semmisíti meg az Orbán-rendszert, nem tünteti el sem a Fideszt, sem őt a politikai életből. Az igazi számonkérés elmarad, és nem egy intézményes demokráciára cseréli az önkényuralmat, hanem az Orbán-rendszert legitimálja és viszi tovább.
Szijjártót az oroszoknak való kémkedés miatt bíróság elé kellene állítani
Ez önmagában is Magyarország érdekei, szuverenitása és területi épsége elleni tevékenység, mivel Magyarország az Európai Unió tagja, és Magyarország érdeke az Európai Unió titkainak megőrzése, törvényeinek betartása. Mivel Oroszország jelenleg is egy területszerző háborút folytat a szomszéd Ukrajna ellen, Szijjártó ezzel Magyarországot belekeverte a háborúba, amellyel nemcsak Magyarország érdekeit, de területi épségét és szuverenitását veszélyezteti.
Ezért az Európai Unió és Magyarország elleni kémkedés mellett külügyminiszterként elkövethette a hazaárulás büntetőjogi tényállását is. S ez még nem tartalmazza azokat a feltárandó cselekményeket, amelyeket Szijjártó nem csupán az Európai Unióval, hanem konkrétan Magyarországgal szemben elkövetett Oroszország érdekében.
A helyzetet súlyosbítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök minimum bűntárs, mert Szijjártó az ő irányítása és ellenőrzése alatt dolgozik, az oroszoknak való Európai Unió elleni kémkedést pedig Orbán tudtával, engedélyével és támogatásával végezte. Orbán maga is tett lépéseket az oroszok érdekében, az egész miniszterelnöki európai uniós tevékenysége az oroszok érdekében zajlott.
Mivel Magyarországon nincs független ügyészség és rendőrség, az igazságszolgáltatás is a végrehajtó hatalom, Orbán kezében van, ezért sem Szijjártó, sem Orbán, sem lehetséges bűntársaik ellen nem indul eljárás. Ha Magyar Péter hatalomra kerülne, a legkisebb esély sincs arra, hogy megindítson az ügyben bármilyen eljárást, amely nem megegyezéssel zárulna. Magyar az uniós tevékenysége és egyéb ügyek miatt maga is zsarolható.
Magyar egyébként is a "békés átmenetet" hirdetné meg győzelme esetén, ahogy erre már korábban utalt. Ezért Szijjártó és Orbán felelősségre vonására csak abban az esetben van esély, ha Magyarország egyszer lerúgja magáról mind a két Fideszt, megszabadul a NER-től, és egy független, demokratikus és jogállami rendszerben az igazságszolgáltatás az elmúlt 16 évben elkövetett bűncselekményeket (beleértve Magyar bűncselekményeit is) feltárja.
Törölte a Fedák Sári estet a New York-i Magyar Ház
Március 27-én Aki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza címmel Fedák Sári estet terveztek New Yorkban. Azt a kárpátaljai születésű budapesti színésznő, Szűcs...
Az Orbán-gyűlések megzavarása nem törvényes, ha nincs forradalom
Ha Magyar Péter demokráciának és jogállamnak tekinti az Orbán-rendszert, ahogy többször kifejtette, s ennek megfelelően a kormányt (nem a rendszert) választáson akarja legyőzni, híveinek megjelenését és tiltakozását az általa elismert demokratikus mércével kell mérni, s akkor a törvénytelen megzavarás és rendbontás kategóriájába tartoznak. Az orbáni látszatdemokrácia törvényei szerint a gyülekezési szabadság magában foglalja azt, hogy aki gyülekezést (választási gyűlést) tart, annak gyülekezését nem lehet megzavarni, mert aki ezt megteszi, az törvénytelenséget követ el.
Ezeknek a "tiszás" akcióknak a célja pedig éppen az, hogy megzavarják Orbán választási gyűlését, belefojtsák a szót a szónokba, és távol tartsanak más szavazókat a további rendezvényektől. Orbánnak a törvény szerint rendőrséget kellene hívnia a gyűlései helyszínére, hogy tartsák távol a zavargókat, és biztosítsák a törvényes gyülekezés jogát. Orbán ezt nyilván azért nem teszi meg, mert nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy rendőrséget küld azokra, akik véleményt nyilvánítanak. De ez nem véleménynyilvánítás, hanem a gyülekezés szándékos megzavarása.
Magyar fanatikus és hisztérikus tábora ezt annak ellenére teszi, hogy Orbán két éve nem akadályozza és nem zavarta meg Magyar országjárásait, s nem küldött sem provokátorokat, sem a tiszásokhoz hasonló ordítozó csapatot, hogy botrányba fullasszák Magyar gyűléseit, és magakadályozzák, hogy Magyar elmondja, amit akar. Amikor az Orbán-gyűlések szervezői (akik vélhetően a fenti okokból nem hívnak rendőröket, pedig az lenne a helyes), megpróbálják a rendet a saját rendező gárdájukkal fenntartani (ezek a híres "fekete kabátosok"), akkor egy törvénytelen támadástól védik meg a rendezvényt.
Teljes szereptévesztés és aránytévesztés, amikor Magyar (magát függetlennek nevező) propagandasajtója a megzavart Orbán erőlködésén örömködik, és a rendőrök helyett felhasznált saját rendezőgárda fellépését kriminalizálja, mert valójában ezzel egy törvénytelen akciót védelmez, egy politikai rendbontást támogat. El kellene dönteni, hogy Orbán rendszere diktatúra, amit forradalommal akarnak megdönteni, vagy demokratikus rendszer, ahogy Magyar Péter állítja, de akkor be kellene tartani a törvényes rendet. Ha fordítva történne ugyanez, ugyanezek az újságok és tiszás hívek mit mondanának?
A leváltani kívánt diktatúra fideszes hívei, de még a "békemenetnek" csúfolt társaság sem zavart meg egyetlen Magyar Péter-gyűlést sem, nem ordítozták a rendezvényen, hogy "Mocskos Tisza" (eljön majd annak is az ideje), és nem kiabálták túl a szónokot. Ez nem egy demokratikus változást akaró tömeg, s nem egy méltóságteljes, kulturált politikai mozgalom, hanem a vezére uszításán felnevelt szélsőjobboldali csürhe és söpredék (ha ez nem egy forradalom). Ennek különböző formáit jól ismerjük a történelemből. Ez nem demokraták, humanisták sajátja, s nem egy "emberséges Magyarország" megnyilvánulása.
Orbán a maffia fotóval Magyart és a támogatóit leplezte le
Ez is tökéletes ábrázolása a valóságnak, s Orbán saját szempontjából helyesen teszi, ha a híveinek Magyart nem egy ellenzéki politikusnak, hanem csak a főnök szerepére és pénzére ácsingózó fiatal maffiózónak mutatja be. Még az sem drága neki ehhez, hogy ezzel saját magát is maffiafőnöknek nevezi, mert így mindenki számára világos a felállás a "Családban": van egy áruló, aki a Keresztapa helyére tör, amihez felhasználja a Keresztapa ellenfeleit, de a cél nem az "emberséges Magyarország", s más ehhez hasonló lózungok és hazugságok, hanem a hatalom és a pénz megkaparintása, a maffia átvétele.
Orbán és Magyar választási küzdelemnek és politikai harcnak látszó konfliktusa valójában a Fideszen belül zajló maffiaháború. A Tisza csupán fikció, nem egy másik párt, ez a Fidesz lázadóinak elnevezése. A maffiaháború tétje az, hogy az államot elfoglaló maffiát ki vezesse és kié legyen a rablás lehetősége. A maffiaháború képe pontosan elhelyezi a Magyar Péter mellett álló álfüggetlen sajtó és az egykor demokratikus értelmiség és politikai ellenzék szerepét, s helyét ebben a történetben. Ők nem politikai rendszerváltást készítenek elő, hanem egy maffiaháború katonái, lealacsonyadva a Fidesz-maffia mocskába.
A Klubrádió, Bolgár György és társai, a 444, a Telex, a Magyar Narancs, a HVG és a többi újság maffiaháborúban vesznek részt, ócska maffiamódszereket támogatnak és legitimálnak, s a parlamenti választásokat egy maffiaháború részévé silányították le. Orbán és Magyar pontosan tudják, hogy ez zajlik, és a fegyverek, a fojtásra használt zsinegek, kötelek, a betonba öntés helyett a harcot politikai választásnak álcázva vívják meg, de ez csak díszlet. Valójában a klasszikus politikai kampányokhoz ennek semmi köze nincs. Orbán és Magyar úgy kampányol, ahogy a Corleone-család tette volna.
A maffiaháborút az robbantotta ki, hogy Orbán elszámolta magát, nem fizette ki az egyik fiatal maffiózót, aki bosszúból maga mögé állította azokat, akiket az Orbán-maffia elnyomott, kizsigerelt, kifosztott. Magához vette azokat, akik a Fidesz-maffiában nem jutottak előre, nem kaptak nagyobb lehetőségeket, s akik Magyarhoz hasonlóan frusztráltak és mellőzöttek voltak. Ám a nyíltan vállalt alvilági harc szabályai alkalmat adnak arra is, hogy a kimenetelt meg lehessen jósolni előre. A demokratikus rendszerváltást mindenki felejtse el. Itt vagy maffialeszámolás lesz, vagy maffiabéke, a piac felosztása.
Orbánnak tudnia kell, hogy ha gyengének látszik, elveszíti a maffiafőnök szerepét, és a Család tagjai elpártolnak oda, ahol erőt látnak és remélnek. Minden eszköz a kezében van, hogy ne adja át a hatalmat, és a választott fegyvernemben, egy politikai választás álcája mögött, maffiamódszerekkel a lázadást leverje. Neki a leghatékonyabb fegyvere az lenne, ha a Magyar mögött állóknak bebizonyítaná, hogy a reményeik hamisak, Magyar becsapja őket. Nem az általuk remélt politikai változást kapnák Magyar győzelmével, hanem csak egy gátlástalanabb és éhesebb új maffiafőnököt a jóllakott régi helyett.
Szabó Tímea a legnagyobb csalódás
Sorban lépnek vissza baloldali demokratikus képviselőjelöltek a "Tisza Párt" (értsd: Magyar Péter) javára, amelyet látványosan ünnepel az Indexből kivált és osztódással szaporodott, függetlennek nevezett...
A „Tisza” elleni támadás nem a Dunagate-ügy
A legijesztőbb éppen az, hogy Magyar meghamisítja a valóságot, hisztérikus propagandát csinál a diktatúra jól ismert napi működéséből, ahelyett, hogy a rendszer felszámolását tűzné ki célul. Azzal, hogy úgy tesz, mintha a rezsim átlépett volna valamilyen határt, azt a hamis látszatot kelti, mintha itt lenne bármilyen határ, amit megsértettek volna. A 444.hu propagadaújságban is Buda Péterrel azt mondatják, "ha az elhangzottak igazak, akkor a kormánynak azonnal le kellene mondani egy demokráciában". Még szerencse, hogy Buda Péter hozzátette: "egy demokráciában". De hol van itt demokrácia?
Magyarországon már régen nincs demokrácia, a titkosszolgálat akciója a jól ismert napi működés. Ha Magyar ebből csinál propagandakampányt, hamisan állítja be a történést, mintha itt valami normaszegés történt volna. Ha nem arról beszél, hogy ez a norma, akkor semmi jót nem várhatunk sem tőle, sem a titkosszolgálattól, amely az ő kormányzása alatt működne, ugyanebben a rendszerben. A "Tisza" hisztériavonatán nincsen fék, ezért Magyar most már arról beszél, hogy a Pegazus utódját, a Candiru-t küldték rájuk, az informatikusaikat pedig ezért akarták kiiktatni. De ezt már ki tudja ellenőrizni?
A két éve fenntartott permanens hisztéria fokozására azonban alkalmas. Ami a hisztériát illeti, az önmagában is figyelmeztető jel, mert a szélsőjobboldali populista propaganda egyik legfontosabb eszköze. Ahogy Orbán a háborúval ijesztget, fenyeget, hiszterizál, Magyar permanens hisztérikus üzemmódban működik, s a híveit hiszterizálja és fanatizálja. Az érzelmek felkorbácsolása nem demokratikus politikusok sajátja, s a kommunikációs szakirodalom alapján erre nem elfogadható magyarázat, hogy "csak így lehet legyőzni Orbánt". Mert aki legyőzi, az sem lesz jobb semmivel.
Magyar szájából nem hangzik jól a Pegazus, amelynek a használatát volt felesége engedélyezte, vélhetően az ő tudtával, s azzal valóban lehallgattak ellenzékieket, újságírókat. Ez is mutatja az Orbán-kormány, a NER titkosszolgálatának működését, hogy a titkosszolgálat alapjáraton a diktatúra eszközeként dolgozik. Emellett Magyar Péter a titkosszolgálati módszereket még a családjában is használta, amikor titokban lehallgatta a feleségét, majd a felvételt politikai célokra használta fel. Ez kicsiben ugyanaz, mint az Orbán-rendszer módszere.
Magyar a színre lépése óta zseniális érzékkel tereli el a figyelmet a fontosabb dolgokról saját magára. Ez így volt már a kegyelmi botrány idején is, amely neki kösöznhetően halt el. Azóta folyamatosan ez zajlik, most pedig egy sokkal fontosabb és fajsúlyosabb kémügyről tereli el a figyelmet magára. Mert az oroszoknak kémkedő magyar külügyminiszter esete ennél a mesterségesen felfújt ügynél sokkal fontosabb lenne. Neki azon kellene dolgoznia, hogy az ország nemzetbiztonságát alapjaiban érintő Szijjártó ügyet helyezze középpontba. Szijjártó telefonjai és szivárogtatásai Lavrovnak ügynöki jelentések.
Szerelmes levél Miminek
Mindenki Miminek ismerte. Esetleg Farkasházy Miminek, pedig saját jogon is rangos családnevet örökölt. Édesapja Benedek László híres hegedűépítő. Mimi is hegedűépítő mester lett, amit...
Legutóbbi bejegyzések









