Orbán rátolta a gazdasági csődöt a háborúra, de a gazdaság helyzete a háború után sem lesz jobb
Csakhogy a magyar gazdaság az orosz-ukrán háború előtt kezdte meg a mélyrepülést, és a háború azon csak lökött egyet, de nem az idézte elő. Az Orbán-rezsim eladósodott, az MNB hiányát sem tudta visszafizetni, mert akkor nem lettek volna nyugdíjak.
A csődállapot, a fizetésképtelenség már beállt volna, ha betartják a törvényeket, s nem csalnak, nem hazudnak, és titokban nem vesznek fel a kínaiaktól iszonyú feltételekkel újabb áthidaló hiteleket. Ezzel teljesen kiszlgáltatták magukat Kínának (is).
A magyar gazdaság a korrupció, a lopás, a rossz gazdaságpolitika, a pazarlás mellett a protekcionizmus, az igazi verseny megszűnése, a szabad piac korlátozása miatt már a háború kitörése előtt katasztrofális helyzetbe került és az infláció hatalmasra nőtt.
Egy évben fél tucat költségvetést készítenek, s mindegyik összeomlik, tarthatatlan. A trükkök százai és ezrei tartják életben a rendszert, és Orbán bukását egyszer majd az okozza, hogy összeomlik a gazdaság és a pénzügyi rendszer, ezért fellázadnak az emberek.
Orbán ennek tudatában van, ezt lehetett érezni az elmúlt években, mert tisztában van a valós helyzettel és retteg. Trump győzelmével úgy érzi, újabb esélyt kapott arra, hogy a katasztrófából kimásszon. Elhitte, hogy Trump majd segít, a háború vége megold mindent.
Semjén elégedett az egyházi pedofília mértékével
Semjén elvtárs elégedett az egyházi pedofília mértékével, az nyilván megfelel az egyház által kitűzött céloknak és kiváló tervteljesítésnek tekinthető. Jól szolgálja a fiatalkorúak életre való felkészítését, és tanulsággal szolgál számukra, hogy ellene kell állniuk mindig az ördögnek, akár reverendában, akár Semjén Zsolt személyében közelít feléjük.
Egyébként is a sport és a vadászat szenvedélye jelenik meg ezekben az esetekben, mert vannak olyanok, akik állatokra (néha szelidített háziállatokra) vadásznak, mások gyerekre vadásznak, és olyanok is vannak, akik mindkettőre. Ahol pedig vad van, ott vadász is van, tartja a híres vadász mondás. Ezért Semjén sporttárs megértő a gyerekvadászattal is.
Semjén arra hivatkozott, hogy összesen 7 pedofil ügy van a katolikus egyházban, míg 700 pedofil ül a börtönökben. Semjént felháborítja, hogy ilyen adatok mellett a világiak miért foglalkoznak a papok pedofilügyeivel. Nyilván azért, mert minden pedofil ügy sok, az egy is az lenne. Másrészt az egyházzal szemben magasabb elvárások vannak, mint a világban.
Semjén az egyházak védelmében relativizálja a pedofíliát. Bizonyos számú pedofíliát (ha az egyházi személyek, papok követik el) arányaiban elfogadhatónak tart. Eszmefuttatásának a legsúlyosabb része ez, miközben az általa feállított arány nem felel meg a valóságnak. Azt ministráns gyerekek is tudják, hogy a katolikus egyház századok óta leplezi a pedofíliát.
Magyar „őszödi beszéde” a legújabb Vogel-hangfelvétel
Magyar elhallgatta, hogy agyhalottakat indított az EP-választáson, agyhalottakra szavazott 1,3 millió megvezetett, becsapott ember. Akiket megválasztatott, azokról az a véleménye, hogy mindegyik tehetségtelen, mindegyik antitalentum, bevallotta azt, hogy alkalmatlanok mindenre, ő ennek ellenére EP-képviselőket belőlük belőlük. Ez egy beismerés.
Magyar ezzel elismerte, hogy hozzá nem értő, dilettáns, alkalmatlan és agyhalott bábok a "Tisza Párt" EP-képviselői, akik a felvétel szerint havi 10 millió forintért hallgatnak és tűrik el azt, hogy Magyar még azt is megtiltja nekik, hogy beszéljenek. Magyar saját elmondása szerint olyan emberekre szavaztatott 1,3 millió embert, akik totál akalmatlanok.
Ne feledjük, hogy a fővárosi közgyűlésben, ahol magyar megbénította a főpolgármestert, akit az ellenzék választott, és helyette a fideszes Vitézy Dávidot támogatja, ott ugyanilyen kézzel vezérelt "tiszás" képviselők ülnek és szavazgatnak Magyar utasítására. Magyar csak megsokszorozza önmagát ezekkel kesztyűbáb emberekkel, csak többséget alkot velük.
Miközben az egész egyetlen egy ember. Ez szélhámosság, csalás, törvénytelenség, a jog cinikus kijátszása felbérelt emberekkel. Ehhez képest Stadler József tisztességes ember volt, aki sörösüvegek felvásárlásából lett milliomos, s visszaigényelte az áfát Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskójáért, ami szerinte egy Leonardo nevű ukrán festő képe volt.
Döbbenetes, hogy a magát függetlennek nevező ellenzéki sajtó szó nélkül elmegy Magyar Péter "őszödi beszéde" mellett, mert ez az. Magyar Péter elárulta magát, lebukott, kiderült a szélhámossága, s ezzel együtt az is, hogy becsapja és szédíti a választókat. Ezek után Magyar nemcsak emberileg lepleződött le, hanem politikusként is megbukott.
Amerikában a szabadságot keresték a magyarok
Mint beszámoltunk róla, bemutatták Amerikában az „Óhazából az Újvilágba: A személyes történelem nyomában” című könyvet, amely az elfeledett magyarokról, az Amerikába kivándoroltakról szól, akik...
„Magyar-gate”: Vogel azt követelte, ami szerinte jár neki, Magyar tőzsdei bűncselekményeket követhetett el
Ám ennél is fontosabb, hogy a másfél órás beszélgetésből kiderül: Vogel nem zsarolta a "Tisza Pártot", mint ahogy azt Magyar állította, hanem azt a pénzt követelte, amivel a párt szerinte tartozik neki. Ezért Magyarnak nem sok esélye lesz arra, hogy a zsarolásért tett feljelentése célt érjen, ha Vogel bizonyítja, milyen munkát végzett, amit nem fizettek ki.
Az, hogy járandóság nemfizetése esetén a becsapott fél azzal fenyegetőzik, hogy feltárja a nyilvánosság előtt Magyar és "pártja" piszkos ügyeit, az nem zsarolás, mert a nő munkája ellenértékét akarta megkapni. Azt nem tudjuk megítélni, a 30 millió forint reális összeg a munkája fejében vagy nem, de nem elképzelhetetlen. Magyar eszerint kihasználta őt.
Van azonban a felvételnek egy másik fontos része, amelyet a magyarista propagandasajtó a 444.hu oldalán úgy említett meg, mint Magyar Péter "tőzsdei ügyleteit". Ez nem éppen az igazság kibontása, mert a felvételen nem tőzsdei ügyletekről van szó, hanem bennfentes kereskedéssel szerzett jogtalan haszonról, ami még barátok ötis bűncselekmény.
Ha igaz, amit Vogel Evelin állít, akkor Magyar Péter a Btk. 410. § (1) bekezdés hatálya alá eső "Bennfentes kereskedelem" bűncselekményét követte el, visszaesőként, s minimum 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Magyar ellen mi büntetőfeljelentést tennénk, ami Vogel Evelinnek talán kötelessége is, mert bűncselekmény jutott a tudomására.
Ez az ügy nem a magyar politika, hanem Magyar Péter mocsokságáról szól
Magyar Péter reakciója az első hangfelvételre, amit Vogel Evelin nyilvánosságra hozott, nemcsak hamis és szánalmas, hanem önleleplező is. A legkisebb megbánást, önvizsgálatot nem indította...
Magyar Péter lehallgatta a volt barátnőjét is
Magyar azt állította, hogy a titkosszolgálat is lehallgatja őt, s ezek alapján készülnek egy lejárató akciót indítani ellene. Csakhogy egyelőre mindezekből egyetlen titkos lehallgatásról van bizonyíték: arról, hogy Magyar a volt felesége után a barátnőjét is lehallgatta. Ha igaz, hogy Vogel is készített titkos felvételeket, akkor a Tisza Pártban egymást hallgatták le.
Ez a párt az, amely a magyar demokratikus ellenzék, egykori liberális politikusok, töretlen támogatását élvezi. Emellett nem elhanyagolható szempont, hogy Magyar szándékosan összemossa a volt barátnője zsarolását és az erről készült felvételt az előre bejelentett állítólagos leleplezésekkel, amelyeket a Fidesz készít elő ellene.
Mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Attól, hogy Magyar volt barátnője pénzt akart kérni Magyartól a lelki kisemmizése után, még igazak is lehetnek a Magyar Péterről szóló leleplező információk, ha vannak. Magyar azonban mindent ezzel az összemosással akar hitelteleníteni. Ezúttal is meg akarja úszni, hogy felelnie kelljen bármiért.
Alföldi Róbert tiltakozik Magyar Péter félreérthető állításai miatt
Magyar Péter zavaros sajtótájékoztatója kapcsán, amelyben a "Tisza Párt" elnöke "magyar Watergate-botránynak" nevezte az állítólagos lehallgatását, s azt állította, hogy pedofíliával kapcsolatos lejárató anaygokat...
Magyar megpróbál elébe menni az újabb botránynak
Ez az oka annak, hogy akivel kapcsolatban ilyen botrányok kiderülnek, menniük kell, mert nem lehet mindent a propagandára, a csalásra fogni. Ahogy kizártnak tartjuk, hogy bárki ellen minden alap nélkül gyártsanak hamis bizonyítékokat a mesterséges intelligenciával.
Magyar a kiszivárogtatott információk szerint úgy tudja, hogy lesz a csomagban pedofília, szex és kábítószer is. Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy volt már a Fidesznek sok politikai ellenfele, akiket karaktergyilkoltak, de ilyen jellegű vádakat soha nem találtak ki.
Nem akarunk neveket mondani, de ilyen piszkos ügyekbe nem lehetett belekeverni olyan ellenzéki politikusokat, akik pedig közutálatnak örvendtek fideszes körökben, és akikkel szemben a legdurvább és legintenzívebb karaktergyilkosságokat folytatták.
Magyarral szemben eddig is voltak szexuális zaklatással, alkoholizmussal, bántalmazással kapcsolatos botrányok, és azt kell mondanunk, hogy az ő tagadása és hívei fanatikus vak hite ellenére, valamennyi ilyen vád hiteles, közöttük néhány egyértelműen bizonyított volt.
Orbán Trumpnak képzeli magát Európában
Orbánt magával ragdta az eufória Trump választási győzelme kapcsán. Trumpnak képzeli magát Európában, pedig őt senki nem választotta meg erre, nem lett Európa vezére, és a csőd szélén táncoló, elszegényedett és jelentéktelenné tett Magyarország nem Amerika.
Pedig Orbán ezt akarja előadni Trumpnak, és elhitetni vele, hogy Trump Amerikában, Orbán pedig Európában rombolja le a civilizációt, a demokráciát és a szabadságot, visszatérve az egykori rabszolgatartó, rasszista és konföderációs Amerikához, illetve a fasiszta Európához.
Nekik ez az amerikai és az európai nagyság ideje, amit visszahoznának, de Magyarország kivételével ezt még sehol nem sikerült, sehol nem követelik tömegek, hanem gyerekeket ijesztgetnek vele. Magyarország neve és mintája, mint fenyegetés hangzik el mindenhol.
Legutóbbi bejegyzések









