Kevés híján teljesen hitelét veszítette Hadházy Ákos és a hatalmas munkája, amit végzett a NER leleplezésében, mert Magyar Péterrel hónapokon át különbséget tett, leplezte...
Ezek után közölte Magyar azt, hogy neki "tiszta a lelkiismerete". Ezzzal azt mondta, hogy nincs lelkiismerete, az általa elkövetett bűncselekményeket nem ismeri el, nem ítéli el, és nem kér értük bocsánatot. Ennek világos üzenete az, hogy Magyar Péter nem változott.
Ha nem változott, akkor nem azért távozott, mert elítélte az Orbán-banda lopását, hanem azért, mert ő nem kapott eleget, a válása után pedig kidobták a kamu állásaiból is. Ezért fordult szembe a NER-rel, emiatt vív magánháborút velük, és erre használja az ellenzéket.
Nem véletlenül ragadott meg eddig is minden lehetőséget, ahol pénzt szimatolt. Ezért volt az egész országjárás, hogy bejusson a brüsszeli zsíros állásba. Ezért megy be a fővárosi közgyűlésbe is, s ezért várja, hogy 2026-ban egyedüli "ellenzékiként" milliárdokat kapjon.
Demszky Gábor éppen egy hónappal ezelőtt nagy interjút adott a Népszavának, amelyben azt mondta: "Magyar Péternek megvan az a politikai tehetsége és karizmája, ami...
Ha nem zsugázták le előre, akkor Magyar üzenget Orbánnak, hogy a hatalomért cserébe szabad elvonulást enged neki, a tolvaj családjának és az oligarcháinak. Felelősségre vonás nem lesz, a magyar emberek nem kapnak vissza semmit. Magyar majd előadja a bullshit szövegét a békés "rendszerváltásról", az EU-ról, "jogállamról" (!), akármiről és annyi.
Orbán eldöntheti, mikor unja meg a magyar miniszterelnökséget, mikor él a felkínált lehetőséggel, annak biztos tudatában, hogy semmit nem rombolnak le az életművéből, és a családjával együtt mindent megúszhat. Vagy kimegy brüsszeli politikusnak, vagy unokáit pesztrálja békésen, mint nagypapa, ahogy azt Magyar már felajánlotta neki.
Vélhetően csak azt várják meg a diktátorcserével, hogy Magyar elpusztítsa a baloldalt, felszámolja a demokratikus ellenzéket, és ellenzék nélkül, egyedül kormányozza majd az országot. Aki merészel megszólalni, az "Gyurcsány" lesz, nemzethalállal fenyeget, esetleg törvénybe is iktatja, hogy "nemzetellenes" ellenzék nem lehet. Nyílt terror lesz.
Lassan megtanulhat mindenki Magyar nyelvén. Amikor például most azt mondja: Karácsony Gergely felelőssége, hogy kormányozható lesz-e Budapest, az azt jelenti, hogy Magyar nem engedi meg Karácsonynak, hogy Budapest kormányozható legyen. Szétveri a közgyűlést és új választást kényszerít ki, annak reményében, hogy kihullik teljesen az ellenzék.
Utána a reformfideszes Magyar, a fideszes Vitézy Dávid és a fideszes Szentkirályi Alexandra eligazgatják majd Budapestet. A demokratikus ellenzék ezzel elveszíti a fővárost. Magyar ezt úgy adja majd elő, hogy leváltotta az óellenzéket, amely "14 évig nem csinált semmit" (bezzeg az ő elmúlt 14 éve az fényes). De mellesleg Budapestet éppenséggel megszerezte.
Ennek vet véget a nárcisztikus pszichopata hamis messiás, a szavazóinak, a választóinak és Budapest polgárainak pedig éppen annyi közük lesz Budapesthez, mint amennyi közük van ahhoz, hogy Magyar beülteti magát a közgyűlésbe. Van egy fogadásunk, hogy miután 2026-ban elveszíti a választást, de kiejtet minden demokratát, beül a parlamentbe is.
A lepattant vonatok és pályaudvarok Magyar Péternek szintén az újdonság erejével hatnak, mert ő ezekkel soha nem utazott. Viszont háttérnek a divatfotózáshoz kiválóak. Sajnáljuk, hogy a másik influenszer, Lázár János nem kísérte el néhány közös beállásra. Nem invitálta a Volánbusz pályaudvarokra és a lepusztult buszokra fotózni, ahol Magyart Lázár nevezte ki igazgatósági tagnak, pedig ott ugyanilyen jó háttereket lehetne találni.
Magyar Péter férfi modell értelmiségi lájkolói sem vették észre, hogy ennél nagyobb gúny nem eshetne meg rajtuk. A NER egyik korrupt élősködője a NER által lepusztított országban a nyomorukat használja háttérnek a divatfotózásához és a nárcisztikus modellkedéséhez. Ők pedig ehhez asszisztálnak, azért az ígéretért cserébe, hogy ő majd megszünteti a NER-t. A NER megszüntetése azonban nem tűnik sürgősnek, egyelőre modellfotók készülnek.
A lájkvadász napi influenszerkedés tényleg hecckampány, hekkelés és majomkodás, olyan dolgok ripacskodó bemutatása, amit mindenki jól ismer, kivéve őt. Ezek legfeljebb neki újdonságok. Magyar Péter megismeri az országot és bemutatja azt a lakóinak. Eddig a NER-lovagok és NER-lovaginák átlagos életét élte a magyar valóság fölött. Magyar Péter a szociográfiát nem ismeri, felszínesen átszalad a valóság fölött, ahol fotókat készít magáról.
Mint beszámoltunk róla, a zuglói cégek tulajdonának bejegyzett bűdületes vagyon, amely után már év eleje óta senki nem nyomoz, gyanússá teszi a vagyon tulajdonosát...
Ez a modell egyértelműen arra utal, hogy a magyar és az orosz titkosszolgálatnak közös ügynökök dolgoznak, de nem egymás ellen, hanem közös feladatokon. Az orosz és magyar titkosszolgálat már a hidegháború idején is a Nyugaton létrehozott fedőcégek tucatjaival dolgozott, amelyekbe hatalmas pénzeket pumpáltak, és az volt a feladatuk, hogy épüljenek be a fedőcégekkel a nyugati gazdaságba és üzleti életbe, szerezzenek nyugati eszközöket.
Horváth Bence is számos céghez kapcsolódott, amelyeket a világ minden részén nyitottak, és a hírek szerint maga is jelentős vagyonra tett szert. Most az amerikai katonai minősítésű rádiókat Dubajon keresztül akarták szerb fedőcégek közbeiktatásával Moszkvába juttatni. A kiterjedt amerikai nyomozás még azt is kiderítette, hogy az orosz-ukrán háborúba szánták az eszközöket, az oroszországi oldalon.
Ez azt is jelenti, hogy Horváth kapcsolatai nyomán feltérképezhették a magyar és orosz fedőcégek hálózatának egy részét, amelyeket a dekonspiráció miatt nyilván megszüntet majd a GRU, az orosz katonai titkosszolgálat. Azonban a külügy hiába tagad, s próbálja úgy beállítani, mintha a Horváth családhoz semmi köze nem lenne, az amerikaiak tisztában lehetnek azzal, hogy Magyarország az oroszok oldalán ellenséges tevékenységet fejt ki.
Ha nem Orbán személyes lopott vagyona lepleződött le, akkor a titkosszolgálat fedőcégei, amelyek az orosz titkosszolgálattal közösen a Nyugat destabilizálására használt pénzalapot kezelik. Ezek nyilvánvalóan lopott, illegális, pénzmosásból, alvilágból származó pénzek, és ha Orbán ezekben az akciókban részt vesz, a Nyugat célpontjává tette Magyarországot.
Mi arra tippelünk, hogy mindkettőről szó van, mert Orbán a nemzetközi pénzügyi alvilág, az orosz és más titkosszolgálatok, a legsötétebb maffia része, akinek a magánvagyonát és a magánérdekeltségeit nem lehet elválasztani ezektől az illegális, de fedőcégeket is mozgató állami és titkosszolgálati szervezetektől, ahogy ez a magyar költségvetés esetében is van.
Ha a Zuglóban megtalált vagyon nem Orbáné és nem a magyar titkosszolgálaté, akkor ezt a pénzt le kellene foglalni, az eredetét vizsgálni kellene. Ennyi pénzből már államokat lehet megvásárolni. Egy ilyen ismeretlen eredetű pénz Budapesten nemzetbiztonsági kockázat, nemcsak Magyarországra, de Európára és a NATO-ra nézve is.
Nem ígér hamis megváltást, ezért tömegek támogatására nem számíthat, legfeljebb a közönyére. A názáreti Jézuson kívül így még nem hagytak magára senkit. Nem tudják, hogy Iványi Gáborban önmagukat menthetnék meg, hogy ez az ember az, aki mellé oda kellene állni, aki valóban megszabadíthatná őket, mert ő Orbán antitézise, nem a hamis messiásceleb.
Lehet, hogy a téren ő lesz az egyetlen ellenálló, aki krisztusi szeretettel és megértéssel tekint a sok gyáva kollaboráns emberre, akik elsiratják őt, de nem segítenek neki. Nem állnak tevőlegesen is mellé, csak le tudják a "kötelességüket", és megnyugtatják vele a lelkiismeretüket. Ők megtettek mindent. Iványi Gábor pedig elhiszi és köszöni szépen.
Fel sem fogják, hogy ez az ember valóban megértéssel tekint önző és gyarló voltukra, nagyra értékeli, hogy megtesznek annyit, amennyit a gyávaságuk és az önzőségük enged, amivel máskülönben tisztában van. Iványi Gábor nem hibáztatja, nem vádolja őket, nem vár tőlük semmit. Mosolyogva veszi tudomásul, és viszi tovább egyedül a keresztjét. Nem tudják azt, hogy fordított esetben ez az ember az életét lenne képes adni értük.