Nincs abban semmi különös, hogy az uralkodónak van vidéki birtoka, hercegi kastélya, és onnan intézi az államügyeket. A szokatlan ebben az, hogy nem egy királyi család (még az erre a célra létrehozott magyarságkutató kimutathatja az árpádházi rokonságot), hanem az ország legnagyobb tolvajcsaládja költözött a hercegi birtokra, megszerezve közpénzekből az uradalmat. Nem az államé a hercegi birtok, hanem az államot kisajátító tolvajé.
A megjátszott királyi méltósághoz képest faramuci helyzetet jól mutatja, hogy noha Orbán birtokba vette a 11,5 millárdért felújított versaillesi-i hatvanpusztai kastélyt, megtette azt a birodalma központjának, de maga a birtok az apja nevén van. Az is különös, hogy valaki a saját apját használja strómannak, de az analfabéta gázszerelő nevére mégsem irathatta rá a hercegi birtokot. Ez mindent elmond a bűncselekménysorozatról, ami a birtok mögött áll.
Az sem szokásos, hogy Orbán közjogi státusza szerint négyévenként megválasztandó és kötelezően megválasztott miniszterelnök, miközben az ország informális struktúrája és a működése szerint egyfajta királyság, a tartalmát tekintve diktatúra, stílusát tekintve maffia. De a szándék a magyar királyság "helyreállítása", ezek az átmenet zavaros évei, amikor az ország főhercege és nádora közjogilag még csak miniszterelnök, valójában már több annál. Orbán ugyanis nemcsak formálisan került Habsburg József nádor birtokára, hanem valódi értelemben is átvette a helyét és a szerepét. I. Ferenc osztrák császár, magyar király öccse az ország nádora volt, amely pozíció a király helyettesének felel meg. A nádorságot Szent István király alapította, s ezt a tisztséget most - az uradalommal együtt - Orbán elfoglalta. A hírek szerint már ott tartja a megbeszéléseit, most járatja be a nádorság központját. Mi csak egy köztörvényes bűnözőt látunk, nem egy főherceget.
Nem a narratívával van baj, hanem a fékek és ellensúlyok kiiktatásával, a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetésével, az egyenlő, szabad és tisztességes választások eltörlésével, a sajtószabadság felszámolásával, a közmédia megszállásával, a rendszer szintű korrupcióval, amit a miniszterelnök irányít és az igazságszolgáltatás nem üldözi ezért, a jogállam megszüntetésével, mert mindent egy ember dönthet el és ha kell, akkor hoz rá egy törvényt.
De mondhatnánk azt is, hogy még műanyagba vésett alkormánya sincs az országnak, az uralkodó párt alkotta alkotmánybíróságról nem beszélve, s ki ne felejtsük az eltörölt köztársaság köztársasági elnökének személyét, aki a legócskább fideszes propagandista és a diktátor hazudozós csicskása, bábja, lába kapcája, akit Novák Katalinnak hívnak. Ezzel van a baj, egyebek mellett, nem a liberális narratívától való eltéréssel.
Novák hazudik akkor is, amikor azt állítja, hogy "nem helyezünk elég hangsúlyt arra, hogy megmagyarázzuk az álláspontunkat". Éppenséggel ebben nincs hiba, most is az adófizetők pénzén küldték Ausztráliába, hogy hazudozzon és "megmagyarázza", amit nem lehet. Ez a fasiszta rezsim azzal éppen nem vádolható, hogy nem "magyaráz" eleget, a legtöbb pénzt nem az oktatásra, a képzésre, kutatásra, hanem a propagandára fordítják.
Miután Orbán a Magyarországon elfogott és leítélt embercsempészeknek kegyelmet adott és a migránsokat Magyarország érintésével átengedte Szlovákiába, megnyerte Ficonak a szlovák választást, hogy Szlovákia...
Beindult az orbáni propagandagépezet David Pressman amerikai nagykövet ellen. Nincs itt semmi látnivaló, ez csak a szokásos forgatókönyv: megkezdődött a karaktergyilkosság. Ezt az amerikai...
Nemrégiben kifogásoltuk, hogy a legnagyobb ellenzéki párt árnyékminiszterelnöknője, úgy is, mint európai parlamenti képviselő, nem tesz semmit azért, hogy Iványi Gábor egyháza érdekében történjen...
De Magyarországon nincs szabadság, ezért a szociáldemokrata program nem segít. Ezért a szabadságot kellene hirdetni először, és nem a jólétet. Magyarországnak mindenek előtt a szabadságra van szüksége, mert az a jólét előfeltétele. Ezt kellene megmondani. Megtanítsa őket arra, hogy szabadság nélkül nincs jólét, de a szabadság akkor is fontos, ha nem teremt azonnali jólétet, mint amit ő felelőtlenül ígérget. Amikor szabadság lesz, nem lesz még sokáig jólét, mert ki kell fizetni Orbán fasiszta rendszerének árát és tartozásait.
Gyurcsány azért hirdeti a szabadság helyett elsődlegesen a jólétet, mert az emberek a jólétre vágynak, és nem tudják, hogy az nem lehetséges szabadság nélkül. Gyurcsány kötelessége lenne az, hogy ezt elmondja nekik.
Van miről beszélni, ha a DK hajlandó lemondani a bezárt szektás identitásáról, ha a párt jelenlegi vezetői hajlandóak demokratikus pártot építeni, amiben lehet kritika, új elképzelés és ellenvélemény. De ha nem, akkor egy szektába toboroznak embereket. Becsapva őket a szociáldemokrata fordulat hazugságával. Ha lehetne például a DK-ban igazi demokratikus választást tartani, mert olyan még nem nagyon volt. A sokszínűséget hirdető európai párt nem tűr semmiféle más színt, mint amit a párt alapító-vezetői képviselnek.
Ennek megfelelően nyilatkozott Orbánról és a rendszeréről is. Egyetértően állította, hogy a Putyinnal való találkozás Nyugat-Európában és Amerikában is árulásnak minősül.
Fülsértő kijelentést tett Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, amikor azt mondta, "Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, ezért komolyan edzésbe kell állnia". Erre reagált...
Erdogan elnök benyújtotta a török parlamentnek a svéd NATO-csatlakozás elfogadásának javaslatát. Még nem lehet tudni, mikor lesz a szavazás, de saját parlamenti többsége nem...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.