2025, január10, péntek

Magyarország

Orosz-magyar közös kémek dolgozhatnak Amerika ellen

Ez a modell egyértelműen arra utal, hogy a magyar és az orosz titkosszolgálatnak közös ügynökök dolgoznak, de nem egymás ellen, hanem közös feladatokon. Az orosz és magyar titkosszolgálat már a hidegháború idején is a Nyugaton létrehozott fedőcégek tucatjaival dolgozott, amelyekbe hatalmas pénzeket pumpáltak, és az volt a feladatuk, hogy épüljenek be a fedőcégekkel a nyugati gazdaságba és üzleti életbe, szerezzenek nyugati eszközöket. Horváth Bence is számos céghez kapcsolódott, amelyeket a világ minden részén nyitottak, és a hírek szerint maga is jelentős vagyonra tett szert. Most az amerikai katonai minősítésű rádiókat Dubajon keresztül akarták szerb fedőcégek közbeiktatásával Moszkvába juttatni. A kiterjedt amerikai nyomozás még azt is kiderítette, hogy az orosz-ukrán háborúba szánták az eszközöket, az oroszországi oldalon. Ez azt is jelenti, hogy Horváth kapcsolatai nyomán feltérképezhették a magyar és orosz fedőcégek hálózatának egy részét, amelyeket a dekonspiráció miatt nyilván megszüntet majd a GRU, az orosz katonai titkosszolgálat. Azonban a külügy hiába tagad, s próbálja úgy beállítani, mintha a Horváth családhoz semmi köze nem lenne, az amerikaiak tisztában lehetnek azzal, hogy Magyarország az oroszok oldalán ellenséges tevékenységet fejt ki.

Orbán vagy titkosszolgálatok bődületes vagyonát találhatták meg a zuglói cégekben – Frissítve!

Ha nem Orbán személyes lopott vagyona lepleződött le, akkor a titkosszolgálat fedőcégei, amelyek az orosz titkosszolgálattal közösen a Nyugat destabilizálására használt pénzalapot kezelik. Ezek nyilvánvalóan lopott, illegális, pénzmosásból, alvilágból származó pénzek, és ha Orbán ezekben az akciókban részt vesz, a Nyugat célpontjává tette Magyarországot. Mi arra tippelünk, hogy mindkettőről szó van, mert Orbán a nemzetközi pénzügyi alvilág, az orosz és más titkosszolgálatok, a legsötétebb maffia része, akinek a magánvagyonát és a magánérdekeltségeit nem lehet elválasztani ezektől az illegális, de fedőcégeket is mozgató állami és titkosszolgálati szervezetektől, ahogy ez a magyar költségvetés esetében is van. Ha a Zuglóban megtalált vagyon nem Orbáné és nem a magyar titkosszolgálaté, akkor ezt a pénzt le kellene foglalni, az eredetét vizsgálni kellene. Ennyi pénzből már államokat lehet megvásárolni. Egy ilyen ismeretlen eredetű pénz Budapesten nemzetbiztonsági kockázat, nemcsak Magyarországra, de Európára és a NATO-ra nézve is.

Bartus László: Magyarországon énekelnek a diktatúrának

Nem ígér hamis megváltást, ezért tömegek támogatására nem számíthat, legfeljebb a közönyére. A názáreti Jézuson kívül így még nem hagytak magára senkit. Nem tudják, hogy Iványi Gáborban önmagukat menthetnék meg, hogy ez az ember az, aki mellé oda kellene állni, aki valóban megszabadíthatná őket, mert ő Orbán antitézise, nem a hamis messiásceleb. Lehet, hogy a téren ő lesz az egyetlen ellenálló, aki krisztusi szeretettel és megértéssel tekint a sok gyáva kollaboráns emberre, akik elsiratják őt, de nem segítenek neki. Nem állnak tevőlegesen is mellé, csak le tudják a "kötelességüket", és megnyugtatják vele a lelkiismeretüket. Ők megtettek mindent. Iványi Gábor pedig elhiszi és köszöni szépen. Fel sem fogják, hogy ez az ember valóban megértéssel tekint önző és gyarló voltukra, nagyra értékeli, hogy megtesznek annyit, amennyit a gyávaságuk és az önzőségük enged, amivel máskülönben tisztában van. Iványi Gábor nem hibáztatja, nem vádolja őket, nem vár tőlük semmit. Mosolyogva veszi tudomásul, és viszi tovább egyedül a keresztjét. Nem tudják azt, hogy fordított esetben ez az ember az életét lenne képes adni értük.

Mederbe került az Iványi Gábor melletti segélykoncert

A kialakult helyzetben Iványi Gábor tisztázó beszélgetésen megállapodott a szervezővel, a Marika néni Facebook-oldalt működtető Sebestyén Józseffel az együttműködés feltételeiről és a segélykoncert koordinátáiról. A megállapodás rögzítette, hogy a rendezvény az Iványi Gábor egyháza által fenntartott Oltalom Karitatív Egyesület és intézményei megsegítésére szerveződik. Cikkünk nyomán Sebestyén József már jelezte, hogy új plakátot készítenek. Ezen a plakáton már az eredeti kezdeményezésnek megfelelő programot hirdetnek, nem mellőzik Iványi Gábor és a MET nevét. Minden adomány, benne a rendezvény költségeire fizetett pénz is az Iványi Gábor egyháza által végzett tevékenységet támogató Szalmaszál Alapítvány számlájára kerül, amit nem használhatnak más célra. Nincs magánszámla. Az is rögzítésre került, hogy a fellépők kérésére pártok és politikusok nem szólalnak fel. Erről Iványi Gábor adott tájékoztatást egy rövid videóban, amelyet Sebestyén József feltöltött a "Marika néni" Facebook-oldalra. Ezzel fellépésünknek köszönhetően mederbe került a rendezvény, visszazökkent a szervezés az eredeti kerékvágásba. Reméljük, hogy a szeptember 20-án a Blaha Lujza Téren megrendezésre kerülő segélykoncert sok embert megmozgat, a jótékonysági koncert neves előadói sok embert tiltakozásra és adakozásra

Iványi Gábort kihagyták a róla szóló segélykoncertből

A kérdések sorát szaporítja, hogy a szervező "Emberek.. az Emberekért 2024" feliratú pólókat árul 7500 forintért, amellyel szintén nem Iványi Gábor elesettjeit támogatják, hanem ezt a pénzt is a szervező számlájára kell befizetni. Ebből is úgy látszik, mintha az eredeti szándék félrecsúszott volna, a segélykoncert inkább üzleti vállalkozásnak tűnik. Mintha az Iványi Gábor nevére megmozduló rangos művészek annak lehetőségét kínálták volna a szervezőnek, hogy kissé átalakítva az eredeti programot, egy magyar Woodstock-féle művészeti és könnyűzenei fesztivállá alakítsa a programot. A Dankó utcai helyszínt megváltoztatva, a Bazilika elé hirdette meg az "Emberség ünnepe" címmel a rendezvényt. Ott azonnal megértették, miről van szó, és a Bazilika előtti teret nem adták oda, egy be nem jelentett másik rendezvényre hivatkozva. Iványi Gábor és az "Emberség" mellett a Bazilika mellett demonstrálni, csupa felvilágosult művésszel, eleve bizarr ötlet volt, akkor már tényleg inkább a Blaha Lujza tér. A Bazilikánál emberséget keresni nagy tévedés.

Statáriális döntéssel kivégezték Iványi Gábor két iskoláját a tanévkezdés előtt

Ebben az országban soha nem jártak pontosan a vonatok, soha nem működtek rendesen a liftek, mindig is légkondi nélkül műtöttek, de az embertelenségnek, az aljasságnak ilyen mély szintjére "békeidőben" talán még soha nem süllyedtek. Beáldoznak mindenkit, nem számítanak a Sajátos Nevelési Igényű (SNI) gyerekek, a szüleik, a hajléktalanok, az óvoda kisgyerekei, áttaposnak mindenen, mert Iványi Gábor nem hajtott térdet a bálványnak, a báránybőrbe bújt farkasnak, Orbán Viktornak. Ezt pedig ő nem tűri. S hogy miért nézi mindezt - kevés kivétellel - szótlanul a magyar nép? Azért, mert a maga módján és a maga területén mindenki megkötötte azt a kompromisszumot, amit Iványi Gábor nem kötött meg. Mindenki térdet hajtott olyan mértékig, amilyen mértékig szüksége volt rá. Beleértve az ún. "ellenzéket" is, amely saját romlott és züllött magatartásáért vonja felelősségre azokat az ellenzéki pártokat, akik csak ugyanazt csinálták, amit ők. Ezért nem tudnak együttérezni azzal, aki ezt nem tette meg. Iványi Gábor nekik is tükör, pedig ő soha nem vetette senkinek a szemére, és soha nem várt el senkitől semmit.

Magyar elintézte Orbánnak az olimpiát

Miután az ellenzéki szavazók nem támogatták a Karácsony Gergely főpolgármester mögött álló pártokat, hanem az ellenzéki főpolgármesterrel szembenálló Magyarnak szavaztak meg egy 10 fős...

Az LMP feladatát átvette Magyar, az LMP nyugodtan megszűnhet

Az Orbánnal üzleti kapcsolatban álló Ungár Péter bejelentette, hogy "nem vagyunk többé része ennek az ellenzéknek". Tegyük mindjárt hozzá, soha nem is voltak, a...

Magyar miatt már ott tartunk, hogy az Orbán-kormánynak van igaza

Ezzel az esztelen propagandával csak azt érte el, amire az elmúlt 14 évben még nem volt példa, hogy az Orbán-rezsimnek kell az akcióival kapcsolatban igazat adni: hecckampány, amit csinál, visszaélés az EP-képviselői jogával, mert megzavarja azoknak a munkáját is, akik még nem mentek el, hanem az áldatlan körülmények között is erejüket megfeszítve mindent megtesznek, hogy segítsenek a betegeken. Magyar őket zavarja és a betegeket. Csak belehallgattunk a Honvédkórház Telephely II. című videó első 40 másodpercébe, ahol a kórház főigazgatója a digitális beszerzésekről beszélt, mire Magyar közbevágva elmondta, hogy a DKÖ Rogán Antalhoz tartozik, így rajta múlik, lesz-e digitális eszköze a kórháznak. De a főigazgató kiigazította, nagyon helyesen, hogy ez egy kormányzati ügynökség, s nem valószínű, hogy a miniszter személyesen foglalkozik ezzel. Erre jött Magyar válasza... Magyar előadta, "ha Rogánnak bűncselekményeket elkövetni van ideje, százmilliárdokat hazalapátolni van ideje, akkor erre is van ideje". Mire a kórház főigazgatója jelezte, hogy megint olyan irányba megy a beszélgetés, ami nem szakmai kérdésekről szól, s amihez neki semmi köze. Mi Magyart e mondatok után kidobtuk volna, mert ez egy egészségügyi intézmény, amely ad tájékoztatást, de ilyen alpári propagandához nem adja a nevét.

Azért tették utcára a kárpátaljai menekülteket, mert cigányok

A kormányinfón nyílt rasszista uszítás hangzott el. Maga az augusztus 21-én életbe lépett kormányrendelet pedig törvénytelen, amennyiben a Gulyás által kormányinfón közölt indok a valódi ok. A kormányrendelet nem azt mondja, hogy nem jár lakhatás azoknak, akik nem dolgoznak, hanem azt, hogy támogatás csak a közvetlen háborús területről érkezőknek jár. Gulyás elárulta a valós indokot: azért nem támogatják tovább a menekültstátuszt kapott kárpátaljai magyar cigányok lakhatását, mert nem dolgoznak. Ilyen kitétel azonban nincs a menekültjogban, ezért szerepel indokként, hogy a menekültjoggal járó támogatást csak a közvetlen háborús övezet menekültjei kaphatják meg. Ez azonban sérti a menekültjogot. Vagy el kell venni a menekültjogot a háborús országból menekültektől, a kárpátaljaiaktól is, de akkor nemcsak a kárpátaljai cigányoktól, hanem a kárpátaljai magyaroktól is, vagy a menekültjoggal járó juttatásokat meg kell adni akkor is, ha valaki nem dolgozik, s rasszista alapon sem lehet különbséget tenni.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések