Legföljebb nem Budapesten, hanem Felcsúton. 2024-ben már úgyis Felcsút lesz Magyarország fővárosa. Már most is az, csak az Országgyűlés még nem szavazta meg.
Mondják, hogy Orbán Viktor elveszítette kapcsolatát a valósággal. Egy saját maga által kreált világban él, ebben viszonyul másokhoz, csak a saját érdekkörébe tartozó lapoknak nyilatkozik, saját közönsége számára van mondanivalója. Valóban megzakkant, vagy csupán cinikus és aljas? És ha igen, vagy amennyiben
Ekkora elutasítottság mellett nem kockáztatják meg a népszavazást, mert a végén rendszerellenes szavazássá változna.
Érdemes odafigyelni a fővároson kívüli eseményekre, akkor is, ha egy kicsi csongrádi településről van szó, és akkor is, ha úgy tűnik, éppen megregulázzák a vezetőjét.
A Fidesz szerint az AI nem az emberek, hanem a "migránsok" édekeit védi. De vajon hol vannak itt emberek? Ha úgy tetszik, európai emberek?
Se olimpia nem lesz, se népszavazás.
Nem elég, hogy a magyar celebélet egén tündöklő csillagot, Vajna Tímeát elragadta a sors a férje mellől Amerikába, ahol most távolról epekedhet utána – bár a messzeség állítólag megszépít -, és fánkozója mellett több üzleti tevékenységéért is csak sokezer kilométerről izgulhat, távolléte elején máris
Nincs szüksége arra a hatalomnak, hogy Majtényi március 15-én közönség előtt megszólalhasson.
Mekkora patkányság 16 magyar diák halálából is mocskos pártpropagandát csinálni.
A Magyar Idők fújtat, mint a fruszrált bika, de egyelőre nemigen tudni, hol talál fogást a Napi időkön.