Vélemény

Miután nem látni kígyózó sorokat a bankfiókok előtt – sorban álló, türelmetlenül állampapírt vásárolni kívánó polgárokkal –, ezért felmerül bennem a gyanú, hogy nem is a polgárok vásárolnak állampapírokat. Sőt, nem is tudnak arról, hogy ők állampapír vásárlók. Hanem leginkább azok a pénzügyi szervezetek a vásárlók, akik talán lakossági megtakarításokat kezelnek. Legfeljebb nem szóltak és szólnak arról a lakosságnak, hogy a pénzük immár az állami kasszában ketyeg – a tudtuk nélkül. Tehát a lakosság által megbízott pénzintézetek – az „emberek” meghatalmazása nélkül – öntötték be a megtakarításaikat az állami kasszába. Ahonnan mint sejthető, ez a pénz már eltűnt.

Orbán Viktor személyében egy képmutató, hazug és mocsok ember képviseli ezt az országot, akinek egyetlen szavát nem lehet elhinni. Álnok, cinikus és szemét ember, aki mindezt a magyarokkal azonosítja, és a magyarok nevében követel magának tiszteletet a legocsmányabb mocsokságaiért. Ez az ember a világ szemete, a legaljasabb ideológiák, a fasizmus, a nácizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus képviselője, hódolója, harcosa, aki háborút készít elő, akinek egyetlen szava nem igaz, viszont minden szava hazugság, eközben egy közönséges tolvaj, és gyilkosok barátja.

Sokan úgy gondolják, hogy csőd akkor van, amikor mondjuk a pénzügyminiszter kiáll a Kossuth térre és hangosan kijelenti: csődben vagyunk. Ez szép is lenne így, de a Fideszt és Orbán Viktort ismerve, erre sohasem kerül sor. Helyette ismerkedjünk meg a "lopakodó csőd" fogalmával.

Mindenki úgy tesz, mint a király nem létező ruháját csodáló tömeg, míg egy gyerek fel nem kiált: „a király meztelen!”

Részvénytársáságként az MNB-re az aktuális társasági törvény vonatkozik, amely kimondja, hogy ha az alaptőke elvész, akkor a társaságot fel kell számolni. Hacsak – mondja a törvény – a tulajdonos nem rendezi a társaság veszteségeit és állítja helyre az alaptőkét. Ezt ugye a Magyar Államnak – nevezetesen a költségvetésnek -  kellene megtennie, amit nem tud megtenni. Ezt nevezzük államcsődnek.

Az eset túlmutat önmagán. Bepillantást engedett Magyarország miniszterelnöke, a korlátlan hatalmat kiépítő, a közvagyont sajátjának tekintő, végtelenül elszállt, a valóságtól elrugaszkodott, hiú és öntelt ember gondolatvilágába, értékrendjébe és valódi természetébe. Aki eszköznek tekinti a hatalmat, s eszköznek tekinti a népet, aki semmibe veszi az embereket, aki talpnyalókkal veszi körül magát, akit megszólítani sem lehet. Ha valaki ezt megteszi, akkor korcs, ékességét, fényét és méltóságát veszített, "vidéki" beteg állathoz hasonlítja, dehumanizálja.

A „no return point” akkor áll elő, amikor a kereskedelmi bankok az állami befektetéseik után járó kamatot nem kapják meg, vagy az inflációs ráta és az állami kamatok közötti olló elviselhetetlenül nagyra nyílik. Esetleg egy nem várt bankpánik fogja az államot színvallásra: a csőd bejelentésére kényszeríteni.

Azt kérdezi Orbán, hol a pénz? Hol van az Ukrajnának adott pénz? Mert ő kényes arra, hogy mindenki elszámoljon azzal, hova került az EU-tól kapott pénz. Mi segítünk Orbánnak. Biztos, hogy nem stadionokat építettek belőle. Nem lett belőle Zelenszkij falujában kisvasút, mesterséges sziget, csónakázó tó, hattyúhíd és korcsolyapálya. Nem vett belőle Zelenszkij gázszerelő strómanja és a veje egy 18 lyukú golfpályát, közvetlenül a hercegi kastélya mellett, amit valamelyik ukrán főnemes uradalmából építettek át.

Mindezt azért soroljuk fel, mert ez az ember átlépte a józan ész határát. A valóságérzékelése, az események értékelése azt mutatja, hogy közveszélyes. Ez az ember egy őrült, aki bármire képes. A hatalom, a pénz, a gyűlölet, a bosszúvágy és a nagyravágyás elvette az eszét. A magyarok olyan vonatban ülnek, amelyen nincs fék, a mozdonyvezető magára zárta az ajtót, és öngyilkosságba hajtja a vonatot, egyenesen a szakadékba. Orbán megállíthatatlan, korlátozhatatlan, fékezhetetlen, és teljesen elborította az agyát a sötétség. Minden magyar életveszélyben van. Csak szólunk.

Oroszország történelme során minden szomszédját megtámadta, de soha nem ismerte el magát agresszornak, és agresszióit mindig felszabadításnak, segítségnek vagy védelemnek nevezte. Oroszország elvette szomszédai területeit, és azonnal „elsősorban orosznak” nyilvánította ezeket a területeket. A megszállt területek helyi lakosait gyakran elpusztították vagy kitelepítették. Ugyanakkor Oroszország folyamatosan szereti áldozatként és szenvedőként bemutatni magát. Oroszország szeret az őt ért szenvedésről beszélni, de soha nem említi azt a szenvedést és gyászt, amelyet másoknak okozott.