Magyarország népe közönnyel nézi, ahogy Orbán újraépíti a Horthy-rendszert. Ugyanolyan közönnyel, mint ahogy az elhurcolt zsidók menetét nézte a függönyök és lehúzott redőnyök mögül. Azóta sem tudatosult a magyarokban, hogy mi volt a Horthy-rendszer. Nem fogták fel, hogy mi történt. Nem gondoltak bele, hogy annak a rendszernek az ideológiája alapján lemészároltattak félmillió embert. Akik a szomszédaik voltak. Akkor sem tettek semmit, most sem tesznek semmit.
Az amerikai Fellebbviteli Bíróság által most befogadott perben Magyarországnak több tízmilliárd dollárt kell majd fizetnie a népirtásban való részvételért. A felperesek ügyvédje azt reméli, hogy ha más nem, akkor ez a bődületes anyagi kártérítés szembesíti a magyarokat azzal, hogy mi a Horthy-rendszer, és tudatosítja bennük, mi történt a Horthy-rendszerben.
Annál is inkább, mert a per és az Orbán által feltámasztott horthyzmus között szoros kapcsolat van. Ez derül ki Ara-Kovács Attila „Hazudni rendületlenül” című írásából, amelyben azt írja, hogy „Talán mégsem olyannyira kifizetődő a Soros-ozás s talán mégiscsak túl költséges Horthy-örökösnek lenni”. Magyarországról elszármazott, zömében amerikai, kanadai és ausztrál, valamint izraeli, s néhány magyarországi személy csoportos pert indított Magyarország és a MÁV ellen, rokonaik és a személyesen ellenük a Horthy-rendszerben elkövetett bűnökért. Félmillió magyar zsidó vesztette életét különböző haláltáborokban, elsősorban Auschwitzban. A népirtásban tevékenyen részt vett a magyar állam, a csendőrség, a köztisztviselők és a Magyar Államvasutak. Nélkülük ezt a mészárlást nem lehetett volna végrehajtani.
Ara-Kovács Attila szerint a magyar állam és a MÁV ellen indított pernek, valamint a per amerikai befogadásának köze van ahhoz, hogy Orbán Viktor újraépíti a Horthy-rendszert, amely a népirtást előkészítette, a vidéki magyar zsidóságot gettókba gyűjtötte, kegyetlenül bevagonírozta, és a biztos halálba küldte. Vagyonukat elkobozta, elrabolta, és pontosan tudta, hogy azokat a tulajdonosok már soha nem fogják keresni. Ara-Kovács Attila szerint „mára az a feltételezés, hogy a per és a magyar kormány szélsőjobbra tolódása között van valamilyen összefüggés, bizonyossággá vált. Míg a csoport perigényét korábban egy chicagói bíróság elutasította, arra hivatkozva, hogy az 1947-ben megkötött párizsi békeszerződés kizár egy efféle követelést a magyar állammal szemben, addig ezt a döntést most az amerikai Fellebbviteli Bíróság – a Legfelsőbb Bíróság mellett a másik legfőbb jogi fórum – megsemmisítette. Amint a kereset végigfut és végleges döntés születik, a magyar kormánynak és a MÁV-nak súlyos tízmilliárdokat kell majd fizetnie, természetesen dollárban, nem csak a gyilkosságok és kínzások, de az elkobzott vagyonok miatt is.”
Ez azt jelenti, hogy mind a kereset, mind a kereset elfogadása összefügg azzal, hogy Orbán újjáéleszti a gyilkos Horthy-rendszert. Ezt az iszonyatos összeget a magyar államnak azért is kell kifizetnie, mert a szembenézés és a megtisztulás helyett Magyarországon újraépítik a Horthy-rendszert. A magyarok elfelejtették, mi volt a Horthy-rendszer. A papok, az urak világa, az Amerikába kitántorgott másfél millió emberünk, a cselédség, a kirekesztés, a megkülönböztetés, az úri Magyarország hazug világa, a dzsentrik, a panamák, a korrupció, a politikai szabadság hiánya, a Népszava főszerkesztőjének és újságíróinak legyilkolása, a hivatalos állami politika szintjére emelt antiszemitizmus. A numerus clausus, a zsidótörvények, a galíciai zsidó menekültek üldözése, kegyetlen deportálása és lemészároltatása, majd a világ legszörnyűbb bűncselekménye, a holocaust.
A magyarok nem fogták fel, hogy a holokausztban mi történt. Félmillió magyar zsidót, ártatlan embereket, gyerekeket, nőket, öregeket, betegeket, fiatalokat, erős férfiakat a csendőrök összeszedték, megverték, megkínozták, a vagyonukat elvették, marhavagonokba tették őket, és gázkamrákba szállították. Kevés kivételtől eltekintve a magyar lakosság nem tett semmit ez ellen. Sokan boldogan vetették rá magukat az elrabolt zsidó vagyonokra, házakra, lakásokra, használati tárgyakra. Az antiszemita horthysta magyar hivatalnokok és csendőrök olyan gyors és alapos munkát végeztek, hogy az a német nácikat is meglepte. Nélkülük a Magyarországra bevonult német egységek nem lettek volna képesek ezt a gettósítást és deportálást ekkora méretekben végrehajtani.
Az ehhez szükséges gyűlöletet a Hothy-rendszer keresztény-nemzeti ideológiája, Prohászka Ottokár püspök és a korabeli egyházi sajtó penetráns antiszemita uszítása, a hazug szentistváni állameszme, a még hazugabb szentkorona-tan korbácsolta fel. A magyar keresztény identitás azóta is azt jelenti, hogy nem zsidó. Ezt építik újjá, s az Amerikában induló per felpereseinek ügyvédje azt mondta:
Bármire jutunk is, olyan kárpótlási összegnek kell lennie, amelyet megérez a magyar kormány és a magyar nép, nem lehet pusztán jelképes összeg. A cél nem Magyarország, vagy a MÁV csődbe juttatása, hanem az, hogy anyagi úton tudatosítsuk a kormányban és a népben, hogy mi történt, és így igazságot szolgáltassunk.
Döbbenetes szavak. A magyarokban az anyagiak útján próbálják meg tudatosítani, hogy mi történt, mert ennek híján képtelenek felfogni félmillió ártatlan ember iparszerű méretekben gázkamrákban történt kegyetlen lemészárlását. Azért kellett meghalniuk, mert zsidók, és nem keresztények. Ez volt a keresztényi szeretet.
Marc Zell, a felperesek ügyvédje – aki az Izrael határain kívül élő republikánus zsidók szervezetének vezetője – azt mondja, hogy az ítéletnek és az összeg nagyságának ütnie kell, fájnia kell, hogy a magyar állam és a magyar nép megérezze az ütést, hogy tudatosuljon bennük, mi történt. Hogy ez nem egy film. Nem egy sztori a kocsmában. Hanem maga a valóság. Iszonyat kínszenvedés, felmérhetetlen pusztítás, a világ legnagyobb kegyetlensége. Ezt nem értették meg a magyarok. Nem néztek szembe azzal, hogy „ezek mi voltunk, mi tettük, mi gyilkoltunk, mi küldtük őket a halálba. Gyerekeket, nőket, felnőtteket”. S ez nem elég, kezdik újra elölről, letagadják, ami történt. A gyilkosok nevében szobrot állítottak, hogy Horthy és a csendőrei ártatlanságát bizonyítsák. A gettőben kegyetlenkedő, a zsidókat a marhavagonba felrugdosó csendőrt, a Horthy-rendszer jelképét, Gábriel arkangyalnak ábrázolják. Ha van istenkáromlás, akkor ez az.
Amit letagadnak, azt újra el fogják követni. A Kossuth teret 1944-es állapotokra állították vissza. Most a Horthy-rendszer antiszemita emlékművét, tetején egy fenyegető koporsóval, állítják vissza a Vértanúk terére. Orbán Horthy örökösének és utódjának tekinti magát. Példaképei a Horthy által kinevezett volt miniszterelnökök. Tisztára mossák a Horthy-rendszert. Megidézik a Horthy-rendszer szellemiségét, démonait. Visszahívják őket ugyanoda, ugyanazon díszletek közé. Mágia zajlik az országban, a Gonosz megidézése.
Ebbe a visszaállított múltba kívánnak a per felperesei, a Horthy-rendszer áldozatai, a rokonaik, egy kijózanító üzenetet küldeni. Egy akkora mértékű anyagi kártérítéssel, amely tudatosítja a magyarokban, hogy mi történt. Felébreszti őket, hogy mi volt a Horthy-rendszer. Ha ekkora pénzt ki kell fizetni, ami megroggyantja Magyarországot, méghozzá jogosan, felmerül a kérdés, miért kell ennyit fizetni? Mi az, aminek ilyen nagy ára van. S ha szembenéznek azzal, mi történt, akkor rá kell döbbenniük, hogy ez nem nagy ár. Mert azt a veszteséget nem lehet pótolni, az megfizethetetlen. Ez a büntetés nem az áldozatoknak, hanem az elkövetők utódainak kell, hogy tanuljanak belőle. Az egyetlen elégtétel a bűnbánó szív, őszinte szembenézés és szívből jövő bocsánatkérés lenne, azzal a szent haraggal, hogy egy ilyen mocskos, hazug, elnyomó, antiszemita, álkeresztény, gyűlöletpropagandára épülő rendszert nem engednek még egyszer felépíteni. Mert ez tömeggyilkossá tette a magyar népet, és lealacsonyította a nácik bűntársává.
A németek ezt megtették, a magyarok nem. A németeket kritizálják, hogy nem elég „keresztények”, nem elég illiberálisok, értsd: nem elég fasiszták. Vétkesek közt cinkos, aki néma. A bűnöket a magyar nemzet követte el, ezért senki nem vonhatja ki magát alóla. Puskás öcsi a miénk, ő mi vagyunk? Akkor a puskatussal zsidó nőket verő keresztény csendőr is mi vagyunk. Megörököltük apáinktól a kisujját, a magas vérnyomását, a természetét? Akkor megörököltük a be nem vallott, el nem ismert bűneiket is. Nem mosták le a magyar népről a gyalázatot? Akkor nekünk kell ezt megtennünk. A mi szégyenünk, hogy az áldozatoknak és hozzátartozóiknak egy ilyen perrel kell emlékeztetniük minket, hogy felfogjuk végre, mi történt. A pénz kell, hogy fájjon, ha már az emberi élet nem fáj.
Ahogy Ara-Kovács Attila írja, sem a kereset, sem a Fellebbviteli Bíróság döntése nem független a ténytől, hogy itt van egy újabb Horthy, egy újabb antiszemita, aki a liberális zsidó világ-összeesküvés ellen harcol. Újra a „nevető zsidót” teszi gigaposzterekre, buszmegállókba, amire a magyarok ráírják: „büdös zsidó”. Nem elég, hogy Orbán százmilliárdokat rabol el a magyar néptől, még gyűlöletre is uszítja őket, amiért dollárban kell majd több tízmilliárdot kifizetni. Mert a holokauszt áldozatainak vére az égbe kiált. Mert igazságot kell szolgáltatni, és ehelyett ez az ember újrakezdi ugyanazt.
Orbán nemcsak a Kossuth teret, hanem egész Európát az 1944-es állapotokra akarja visszaalakítani. Erről szól mostantól minden európai parlamenti választás. A májusi is. Ha nem sikerül elsőre, majd sikerül másodikra. Igazuk van a perlőknek: oda kell tolni a valóságot Orbán orra alá, és oda kell tenni az igazságot a magyar nép szemei elé. Most már nemcsak azért, hogy mi történt, hanem azért is, hogy mi történik.
