Mi azért nem szurkolunk a magyar válogatottnak, mert az nem a magyar nemzet, hanem Orbán csapata, amelynek esetleges sikerei Orbán dicsőségét szolgálják, és a diktatúrát erősítik. Ezért a magyar futballválogatott, amely ugyanúgy Orbán tulajdona, mint (majdnem) minden ebben az országban, nem a szabadságot, nem az igazi nemzeti érzést jelenti egy oroszbérenc diktatúrával szemben, annak az ellentétét. Ezért számunkra minden vereség öröm, és minden győzelem vereség. Ezt nem titkoljuk, hanem hirdetjük, és minden szabadságszerető magyart erre buzdítunk.
Majd ha egyszer lesz egy szabad és független magyar válogatott, vagy egy olyan csapat, amely ellene megy az elnyomásnak, és a magyar nép, nem pedig a diktatúra csapata lesz, annak szurkolunk. Abban nem reménykedhetünk, hogy egy politikailag semleges magyar válogatott vagy magyar futball legyen, mert Orbán kisajátította a magyar labdarúgást és a válogatottat is, és a rendszerének a szolgálatába állította. Az első magyar futballista, aki a címeres mezben az Orbán-rezsimmel szembeni gesztust tesz (és ezzel ki is rúgatja magát a csapatból), nemzeti hős lesz, mint Petőfi Sándor.
Eddig elsősorban magyar belpolitikai jelentősége volt a magyar válogatott szereplésének: igazolja az Orbán-rendszert vagy nem, hitelesíti a stadionépítést és Orbán hobbijára költött százmilliárdos állami pénzeket vagy nem. Nemzetközi vonatkozása a magyar válogatott szerepléseinek nagyjából ugyanaz volt eddig, mint Orbán megjelenésének bárhol: a szégyen, ahogy lejáratták az orbánisták, a „szurkolóknak” nevezett feketeruhás fasiszta csőcselék Magyarországot. A karlendítéssel, a buzizással, a rasszizmussal, mindennel, ami szennyes, mocskos és embertelen. Sok kicsi Orbán.
Miután Orbán (és nem „a” magyarok) válogatottja egy 11-essel legyőzte Angliát (az Aranycsapat miatt különös jelentősége van, amit ugyanúgy kisajátított Orbán, mint Puskást és az egész országot), megváltozott a magyar futballválogatott szereplésének tétje, futballmeccseinek funkciója. A nagy orbánista legendáriumban ezek a győzelmek (döntetlenek és kis vereségek) már nem csupán azért fontosak, mert belpolitikailag bizonyítják az Orbán-rezsim nagyszerűségét, hanem ezek már a Nyugattal szembeni fölényünk bizonyítására hivatottak.
Ugyanúgy, mint a náci Németország és a kommunista Szovjetunió, Észak-Korea és Kína esetében, a diktatúra által képviselt ideológia és társadalmi rendszer fölényét hivaott bizonyítani a Nyugat liberális demokratikus jogállamaival szemben. Ezek már nem sportesemények, hanem a magyar nemzet háborúi a Nyugattal szemben, függetlenségi és szabadságharc, a fasizmushoz való jognak, mint a nemzeti önrendelkezésnek a deklarálása, és az orbánista kereszényfasiszta diktatúra magasabbrendűségének bizonyítása. Ezért győzelem esetén dupla az öröm.
Nevetséges az egész, mert a magyar válogatott legjobb játékosai nyugat-európai klubokban játszanak, a szabad és demokratikus Nyugat, a piaci alapon működő futball termékei és eredményei. De a magyar válogatott tagjaként mégiscsak az orbáni szisztéma képviselői, akik a Nyugat ellen harcolnak és bizonyítanak. Ez még akkor is így van, ha erről a játékosok semmit nem tudnak, és nem vesznek erről tudomást, vagy nem így értékelik, esetleg úgy tesznek, minth ezt nem tudnák. A legkevesebb közük nekik van ahhoz, amit képviselnek, bár Gulácsi egyszer már feladta a véleményét a melegcsaládok ügyében.
A Nyugatot képviselő és szimbolizáló ellenfelek fölötti futballgyőzelemnél nagyobb az a büszkeség és öröm, hogy a magyar felsőbbrendűség, a magyar keresztényfasiszta ideológia győzött a liberális Nyugat fölött. Nem sportsikerekre vágyunk mi, hanem a felsőbbrendűségre, annak visszaigazolására, hogy nekünk van igazunk, hogy nem térdelünk le a kábítószeres fekete bűnöző miatt, mi nem tekintjük rasszizmusnak a meggyilkolását, sem azt, hogy a feketéknek banánt dobálnak, mert az ember alapvetően mégiscsak fehér. A BLM a nemzeti érzés lerombolása miatt indult fasizmus.
Az angolok legyőzésénél is nagyobb öröm, hogy 14 év alatti gyerekekkel pfújoltuk ki és aláztuk meg a pályán letérdelő angol játékosokat. Memutattuk nekik, ahogy az UEFA-nak is megmutattuk, hogy bennünket nem lehet megbüntetni, nem lehet szankcionálni, ha kitiltják a felnőtt rasszistákat, akkor bevezénylünk gyerek rasszistákat. Ránk nem lehet ránk kényszeríteni a PC diktatúráját, a liberális fasizmust, az emberség és a humanizmus elnyomását, mert mi egy szabad keresztényfasiszta ország vagyunk. Sok ilyet látott már a Nyugat, azok mind eltűntek, a Nyugat pedig él.
Ennek szellemében várják az újabb nagy lehetőséget, amikor az Orbán-rendszerrel (különösen Merkel áldásos eltűnése óta) rendkívül kritikus Németország csapata játszik a Puskás-stadionban. A meccsre előre elkelt minden jegy, a közönség nagyobbik része abban a szellemben megy hatalmas mellénnyel a meccsre, hogy most megmutatjuk Magyarország, a NER, az orbáni fasiszta ideológia felsőbbrendűségét. Kiéhezve várnak minden pillanatot, amikor kifejezhetik ezt az ideológiát a melegekkel, a feketékkel és mindenki mással szemben, aki nem hódol az orbáni fasizmusnak.
Undorító meccs lesz, megint szégyenteljes szurkolói jelenetekkel, ebben biztosak lehetünk. Az orbáni Magyarország megmutatja magát a világnak. Nem mintha bárki kíváncsi lenne rá.
