Életfogytiglant kaphatnak a kődobáló kamaszok

2 perc olvasási idő

Nem először fordult sajnos elő a világon és a történelemben, amivel öt amerikai tini szórakozott: a 15 és 17 év közötti középiskolás fiúk köveket hajigáltak Michiganben egy felüljáróról az autópályán alattuk elhajtó járművekre.

Az eset október 18-án történt, amikor is autógumit, motordarabokat és több mint húsz követ (volt köztük tízkilós is) dobtak le, melyek egyike megölt egy 32 éves, négygyerekes apukát. A munkából hazafelé tartó, utasként utazó Kenneth White azonnal meghalt, amikor a kő beverte a szélvédőt és mellkason találta őt.

Ebben az autóban utazott Kenneth White.

A tinédzserek most nem szándékos emberölés vádjával állnak bíróság elé. Ha bűnösnek találják őket az ellenük felhozott vádakban, akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnak a fiúk, akik kedden jelentek meg a bíróság előtt, és ügyvédeiken keresztül mindannyian ártatlannak vallották magukat.

A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat, még óvadék ellenében sem helyezhetők szabadlábra, és mind az öten felnőttként állnak bíróság elé.

Amikor eltalálták őket, White autót vezető kollégája félrehúzódni is csak nehezen tudott, mert az autópálya szélén már több más autó is veszetgelt, amiket szintén eltaláltak a ledobott kövek.

Amy Cagle, az áldozat menyasszonya a követ ledobó fiatal életfogytig tartó börtönbüntetésében reménykedik.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Mikor kér Orbán bocsánatot a zaklatásért?

Következő cikk

Kennedy-gyilkosság: nyilvánosak is lesznek a részletek, meg nem is